Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-24 / 52. szám

Vessük már most ezen két rendbeli érveket a mérlegbe, hogy biztos eredményre juthassuuk. Azon viszás benyomás, melyet a gyermekek vallásos érzületére 2 külömböző vallásnak egy ugyanazon családbani létezése gyakorolhat, mind a 2 móddal egyiránt közös, ez már a vegyes házasságoknak egy általános és kikerülhetlen baja, mert ha a gyermekek mind az apa vallásában neveltetnek is, ép ugy szemük előtt van az Övéktől külömböző vallás akkor is, ha csupán anyjok gyakorolja azt. Ezen mindkét móddal közös baj tehát egyik részre sem dönti el a kérdést. Az első mód mellett tehát még a gyermekek közötti súrlódásnak, a másik mód mellett az anya elszigeteltségének kikerülése harcol. De ha meggondoljuk, hogy józan nevelés a gyermekek közötti ezen súrlódásoknak a legtöbb esetben elejét veszi, és ha azok előfordulnának is, kölcsönös gyermekes ingerkedéseknek és bosszantásoknak senki sem fog oly komoly jelentőséget tulajdonítani, mint a magában elszigetelve álló anya keserű érzelmeinek, mely elfojtott keserv az egész ház hangulatára s boldogságára is a legkárosabb visszahatást gyakorolhatja, ha ezt meggondoljuk, akkor könnyű a választás. (Szabad legyen itt, visszapillantva az elébb mondottakra az olvasót figyelmeztetnem, hogyha a gyermekek nevelését a törvény a szülék tetszésére bizná, akkor az imént rajzolt baj, t. i. az anyának teljes elszigeteltsége, sőt még azon jóformán lehetőnek sem gondolt és épen azért számításba sem vett eset, hogy t. i. minden gyermek az anya vallását követné, gyakran előfordulhatna.) Végeredményben tehát oda jutok, hogy a mit nt. Blázy úr feltételesen kíván, t. i. azon esetre, ha a szülék egymásközt meg nem egyeznének, én azt féltétlenül óhajtom, t. i. mondaná ki atörvény mindkét részre kötelező erővel, hogy vegyes házasságoknál a fiuk az apa a leányok az anya vallását követik. Jelen sorok irója nem kecsegteti magát azzal? hogy ő e nézeteivel általános helyeslésre találand, sőt kötelességének tartja szerényen kinyilatkoztatni, hogy, mint alig 2 éves pap, hosszú évek tapasztalataira nem támaszkodhatik, de mégis oly egyháznak lévén lelkésze, mely idegen vallásos elemek között elszórva ötödfélszáz házaspár között 175 vegyes párt számlál, e téren legalább, már eddig is, fájdalom, elég keserű tapasztalásokat szerzett. A Blázy úr által VII. p. alatt felhozott válóperekre nézve, bátor vagyok a prot. közönség becses figyelmét arra is felhívni, vájjon türnünk kell-e tovább is, hogy vegyes házaspárok válóperei kizárólag a kath. szentszék előtt tárgyaitassanak, s vájjon nem joggal kívánhatnánk-e itt is egy méltányosabb törvényt, mely a vegyes házasok váló pereit vagy közös kath. és protestáns, vagy a szerint a mint p. o. a férj, vagy végre a szerint a mint az alperes a prot. vagy kath. vallást követi, majd protestáns majd kath. consistorium elébe utasitaná, szóval oly törvényt, a mely, modalitások szerint, de mindenesetre a méltányosság és jogegyenlőség alapjára volna fektetve. A nt. Blázy úr által VIII. p. alatt érintett tudományos intézeteket illetőleg, miután az ország egyetlen egyeteme országos költségeken tartatik fen, ha azt akarjuk, hogy a jogegyenlőség ne csak üres hang legyen, de eletbe is lépjen, méltán megkívánhatjuk, hogy a pesti egyetem valláskülömbség nélkül közös tulajdonnak nyilvánittassék, s a kath. theologiai facultás mellé, annak minden prejudiciuma nélkül, egy egyenjogositott prot. theologiai facultas állittassék fel, illetőleg, mennyiben lehetséges, a már létező theol. intézet csatoltassék, kellő erőkkel kiegészítve és felszerelve az egyetemhez. A nt. Blázy úr által IX. p. alatt emiitett katonáskodást, s a katonák házasságát illetőleg óhajtanám, tiltaná meg a törvény az illető hadiparancsnokságoknak is azon visszaélést, mely szerint a vegyes házasságra lépni kívánó katonáknak a házassági engedélyt csak revers a 1 i s kiállításának feltétele alatt adják ki, tiltsa azt meg a törvény már csak azért is, mert mig egyrészt, ha a vőlegény oly állhatatos, hogy a reversalist ki nem állítja, ez állhatatosságát elvesztett családi boldogságával fizeti meg, addig másrészt, ha a vőlegény a reverset aláirta, az illető hatóság mit sem nyert, mert egy protestáns pap sem fogja magát reversalisok által, melyeknek semmi törvényes kötelező erejük nincs, törvényes jogainak gyakorlatában gátoltatni, s ezáltal csakis a jegyesek szenvednének hiában, kiknek egybekelésük az ismételt le és felirogatások által szüntelen halasztatik. Hát arra mit mondjunk, midőn egy ezredparancsnokság a görög kath. vőlegénynek a házassági engedélyt azon feltétölekhez köti, hogy a protestáns ara adjon gyermekeinek a kath. vallásban leendő neveltetéséről reversalist. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az illető ara azt kiadandja, kérdem, mi célból töltetik hiába a jegyespárral a drága időt az illető urak, hanem ha sejtve a legközelebbi idők szelét azt hiszik, hogy a törvény a gyermekek vallásos növelését majdan a szülék megegyezésére b i z z a , s ez esetre akarták magukat előre biztosítani. Az a curiosum is megtörtént rövid hivataloskodásom alatt, hogy az ezredparancsnok által egy tisztán protestáns pár számára kiállított feltétlen házassági engedély hátlapjára az ezredkáplán azon feltételt irta, miszerint az esketési bizonyítványhoz mellékelve felküldessék a vőlegény által aláírandó azon revers, hogy mindkét nembeli gyermekek a kath. vallásban fognak neveltetni, alapítván a nt. ezredkáplán úr ezen követelését bizonyosan azon körülményre, hogy az ara valaha róm. kath. volt, holott az már eljegyeztetése előtt annak rendje és módja szerint a prot. vallásra tért vala át. Hogy ezen különös feltételt egyszerűen tudomásul vettem s a párt minden reyers nélkül nyugodtan megesketém, magától értetődik.