Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-12-10 / 50. szám
látni továbbá azt, hogy az — ugyancsak említett tanár úr által — gyakorlatilag előadott ütemirási tanmódszer; — mely bár az idő korlátólt rövidségé miatt csak igen röviden tárgyaitathatott — mily feszült figyelemmel s érdekkel hallgattatott, s mint óhajtották volna még öregebb tiszttársaink is a nevelés teréni haladásnak eme jelvényét sajátjokká tenni. — Öröm lett volna végre látni azon készséget — melylyel az áldozattételtől legkevésbé sem riadva vissza — az indítványba tett tanitói könyvtár felállítása, az anyagilag szigorú helyzetben levő tanítók által is fogadtatott. És ha még mindezekhez hozzávesszük azon, Hegedűs János szalontai tanitó által tartott szép irályu értekezést, mely a tanitói értekezlet fontosságát s célszerűségét s magát a tanitói hivatást és helyzetet valódi diogenesi bölcseséggel körvonalozta — lehetlen azon meggyőződésre nem jutni, hogy a néptanítói kar megértette s felfogta saját helyzetét, s ha a népnevelés ügye még mindég sziklához láncolt^Prometheusz, nem ö rajta múlik, hogy Herculessé nővén ki magát; a részvétlenség kányáját erős kezekkel lenyilazhassa. — Tűrhető anyagi állapotot, társadalmi állást a tanítóknak — jól felszerelt tantermeket a növendékeknek! minél kevesebb paragraphust, — de annál több buzgóságot az ügy körül, — mert ellenkezőleg minden egyöntetűségre törekvés a népnevelésre nézve csak Procrustes nyoszolyája. A tanitó-gyámolda ötezer forintot o. é. felülhaladván, igen szép gyarapodásnak örvend. Közel határozás folytán a jövő értekezlet megtartása helyéül Zsadány tüzetett ki. Sarkad, nov. 15-én, 1865. Nagy Lajos a. k. értekezleti jegyző. KÖNYVISMERTETÉS. Egyháztörtén elem. Hase K. nyomán irta Farkas József, a pesti ref. theol. tanintézet r. tanára. Első kötet: Krisztus születésétől a reformációig* Pest, 1865j m. 8. r. X. és 359 1. (Ára: 2 frt. o. é.) Egyetemes egyháztörténelem! Kedves tünemény lehet mindazok előtt, kik a tudományok ezen ágában akár örömet lelnek, akár azt tanulmányozni hivatalos kötelességök. És annál kedvesebb tünemény, minél könnyebben számlálhatjuk el protestáns hazánkfiai közül azokat, kik e tért hazai nyelven mivelés alá fogni erejűket nagyobb terjedelemben megkísérték. Bod Péter óta, ki első irt magyarul egyetemes egyháztörténelmet, Breznay Pál, Kálniczky Benedek, Heiszler József s legközelebb Révész Imre — de a kinek munkája egészen, tudtomra, még nem jelent meg — körülbelöl azok, kik hálás elismerést és fölemlitést érdemelnek, s azok is, úgyszólván, csak a mi korunkbnn figyelmeztették munkáikkal hitrokonaikat, mily parlag föld nálunk az egyetemes egyháztörténelem. Számukhoz örömmel csatolhatjuk most Farkas Józsefet, a pesti ev. ref. theologiai tanintézet r. tanárát, a fenncimzett munka érdemes szerzőjét. O müvét Hase K. munkája nyomán irta. Senki ne vélje, hogy itt a „n y om á n" merő mystificatio. Hogyan kell azt értenünk, az „Előszó"-ban eként adja tudtunkra a sz.: „Az események osztályozásában főként őt (Hasét) követém, de a nélkül, hogy előadási modorát — bár jól tudom, hogy az csaknem páratlan remek — utánozni akartam volna. A ki ugya»is Hasét meg akarja érteni, annak az egyetemes egyháztörténelem terén már tájékozottnak s egy gazdag könyvtár közelében kell lennie; az én törekvésem pedig oda volt irányozva, hogy munkámat minden müveit olvasója — habár e téren nem otthonos is — haszonnal forgathassa, másrészt hogy azt bizonyos kihagyásokkal theol. tanintézetünk növendékei kézi könyvül használhassák. Miért is inkább akartam néhol tán szószaporitó lenni, egy ugyazazon eszmét két három oldalról is kifejezve, minthogy a rövidség miatt homályosan, vagy nem kellőn érthetöleg szóljak. Hasénak szaggatott, néhol az összefüggést csak sejtető előadását kerülve, igyekeztem a könnyebb megtaaulhatás végett a gondolatokat minél inkább összekapcsolni." S hogy csakugyan igy járt el a sz., hogy utánzása nem szolgai, könnyen meggyőződhetik bárki, Hase munkáját összehasonlítva az övével. Nyissuk fel a két müvet s mindjárt elején rátalálunk Farkas önállóságára. Igy póld. Hasénál az 1. és 2 §. Farkasnál az 1. §-ba van összevonva.H. 3 — 6 §-ait F-nál a 2. §. helyettesíti; H. 7 — 9 §-ai F.-nál a 3-ban, H. 10-13 §-ai F.-nál az 5. §-ban vannak összevonva s ezt igy folytathatnám végig a munkán, mely Hasénál a reformatioig 312 §-t, Farkasnál 252 §-t tartalmaz. Hogy pedig ily összevonások dacára az „Előszódban, általam is érintett feladatához híven dolgozott a sz., TANITÓ VÁLASZTÁS KOCSON, (VAS-MEGYÉBEN). A meglehetős népességű kocsi ágostai evang. hitvallású fiókegyház által ez évben uj iskolai és tanitólak építtetvén, a négy év óta üresedésben levő — ideiglenes tanítóval ellátott — rendes tanitói állomás betöltésére Németh István tanitó űr választatott meg. E jó készültségü egyén, sokkal népesebb és fényesebb egyházakban, miat nevezetesen Rév-Komáromban, ugyszinte Veszprém-Palotán 15 éveken át, jó sikerrel működött: fájdalom azonban mások hibája miatt bűntelenül sokat szenvedett, ugy annyira, hogy a több oldalról ért szerencsétlenségek és zaklatások súlya alatt, hogy egészen el nem csüggedett, az egyedül ésak a legférfiasabb jellem — és csüggedni nem tudó léleknek tutajdonitható.' De az ugy szokott lenni, kit a Bors egyszer üldözni kezd, addig üldözi, mig üldözöttjét a porba nem tiporja. Gyakran a gonoszok örülnek, mig a jók sírnak és a világ háládatlansága miatt, mély bánatba merülve szomorkodnak. Mindnyájan azonban, kik öt közelebbről ismerjük, ebbeli szerencséjén a legszívesebb részvétünket és örömünket osztjuk, — a midőn egyúttal azon őszinte kebelből származó óhajtásunkat is nyilvánítjuk, hogy a jó Isten tegye a nevezett tanítónak működését mind magára, mind az őt megválasztott egyházra nézve, minden tekintetben üdvössé és áldásteljessé!