Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-03 / 49. szám

dön az illető vallást csoda nélkül is elfogadta tehát midőn a csoda elhivósére nincs többé szükség; a keresztyénséget nem csodái teszik oly fenségessé, hanem tana és morálja, mely e tannak következménye. É kitérés után most már áttérhetünk tárgyunkra. Szerző mindazon csodákat, melyek az evangéliumokban le vannak irva, betüszerint veszi, s épen azért azon ellenmondásokon, melyek egyik másik evangélistánál a csudák mellékes körülményeit illetőleg előfordulnak, könnyen túl teszi magát; igy például Mát. 8, 5 — 9. versét elemezvén, azt mondja, hegy az semmibe sem veendő ellenmondás, hogy itt maga a százados megy Jézust felkérni szolgájának meggyógyitására, Luk 7. 3 pedig barátit küldi ugyanazon okból Jézushoz. — Az ellenmondás csekélysége igazolva volna akkor, ha Lukácsnál csak egyszérüen volna az megemlitve, hogy a százados nem maga ment Jézushoz ; de ez nem igy van, mig ugyanis Máténál a százados maga személyében kéri Jézust, hogy házába ne menjen be, mert e megtiszteltetésre nem érdemes, addig Lukácsnál már csak barátit küldi, sőt ezek által még az okot is megizeni, hogv miért nem ment maga, tehát amit Máté mint megtörtént dolgot hoz fel, azt Lukács, mint a százados alázatos jellemével meg nem egyezhető tényt, tagadja, itt ennélfogva nem pusztán ellenmondás forog fenn, hanem az egyik evangélista által megtörténtnek állított dolognak a másik evangélista általi tagadása. Igen naiv „észrevételt tesz szerző azon ellenmondásra nézve mely Máté 8.28-34; Luk. 8. 26 —39 és Márk 5. 1 —19 előfordul; Máténál ugyanis midőn Jézus a gadarénusok vidékén megjelent, két ördöngös jött elébe, mig Luk. és Márk. egyet emlit meg. Szerző az itt felmerülő ellemondást következőleg véli elháríthatónak: „Két ördöngösről beszél Máté, Lukács és Márk pedig csak egyet említenek. Valószínűleg a két ördöngös közöl az egyik különösen feltűnővé tette magát, kit Lukács és Márk az esemény részletességeit pontosabban kiemelő előadások által lehetőleg feltüntetni akartak. Ily csekély külömbségek pl. hogy egy vagy két angyal jelent-e megr Jézus sir ját meglátogató szent asszonyoknak ? kinek jelentek meg Mária Magdolnának-e vagy az öt kisérö aszszonyoknak ia ? többször fordulnak elő. Minél elfogulatlanabbul beszélik el az irók azt, ami egyiköknek, másikoknak feltűnt, és igazmondás! öntudatukban minél kevésbé ügyekeznek azon, hogy az ellenmondás minden látszatát kikerüljék, annál könnyebben előfordulhatnak ilyes külömbségek az általok előadott dolgok mellékes pontjaiban, mint a mostani hitelre méltó szemtanuknál is elő szokott fordulni, kik közül ugyanazon eseménynél az egyik ezt, a másik amazt emeli ki; aki azok előadásait összehasonlítja és összeköti, könnyen kiismerheti, hogyan keletkezhetett a külömbség, annélkül hogy a tanuk és áilitásaik hitelreméltóságát kétségbe vonná. A ki azonban e külömbségeket fel akarja használni arra, hogy az evangéliumban foglalt dolgokat bizonytalan és kétséges eseményeknek állitsa, megteheti saját veszélyére; elég alkalma leszen rá a szt.írásban, mely épen ugy mint az, a kiről tanúskodik, „némelynek kárhozatára, sokaknak feltámadására van." — Valóban nagyon gyönge szálon függene üdvünk, ha az oly események kétségbe vonása által is veszélyeztetnék, mely események részletei magokban az evangéliumokban is ellenmondásosak, hisz ha ez igaz volna, akkor minden exegetának kellene üdvét féltenie, mert még maga szerző is, minden igazhivősége dacára ily ellenmondásos helyeken kénytelen csak az egyik evangélistának igazat adni, de épen ez által a másik evangélistának állítását, habár csak a mellékes pontokban , tagadnia kell, már pedig oly eseményeknél, melyek annyira fontosak, hogy azok megtörténtének elhivése vagy el nem hivése üdvünk és illetőleg kárhozatunk alapját képezi, mondom ily eseményeknél még a mellékkörülmények tagadása is főbenjáró veszélylyel jár. Azt hiszem tisztelt olvasók, hogy a csodák leírásából elég ennyi, akinek szerző magyarázata annyira megtetszett, hogy abból még többet is akarna, tegye meg azt a fáradságot, vegye elő az evangéliumokat, olvassa azokat végig, tegyen minden mondatnál általános észrevételt, ami épen eszébe jut, a leirt dolgok megtörténtének igaz voltát minden módon iigyekezzék bebizonyítani, még egy kommát se vonjon kétségbe, az előforduló ellenmondásokról mondja ki, hogy azok nem is ellenmondások, hanem magoktól eltűnő csekélységek, de azért az ellenmondásos helyek közöl valóbbszinűnek fogadja el azt, a melyik részletesebbnek tűnik föl, végre mondja ki, hogy aki ezeket nem hiszi, annak üdve veszélyben forog, s ha épen akarja, tegye gondolatait irásba, és meg lehet mindenki győződve, hogy, megközelitőleg, az előttünk fekvő könyv szerzőjének magyarázatát fogja maga előtt látni. De épen azért, mert szerző a még hátra levő két evangelium magyarázatában is egészen és következetesen a felvett irányt követi, mellőzöm szerző magyarázatának taglalását; csak még a két evangelium elé csatolt bevezető észrevételeket akarom röviden elsorolni. Szerző ugy vélekedik, hogy Márk különösen a pogány keresztyének számára irta evangéliumát, a mi szerinte már csak onnan is kitűnik, hogy alig idéz az ó-szövetségből, hogy egészen mellőzi Jézus genealógiáját, mert a pogányokra nézve kevés érdekkel birt az, hogy Jézus D á v i d t ó 1 és Ábrahámtól származott e vagy másoktól, továbbá ezt bizonyitják Márk 7, 3 — 4 versek is, hol oly dolgok vannak leirva, melyek csak a zsidó szokásokkal ismeretlen olvasók számára lehettek szánva. A régi hagyomány szerint ezen evangelium a római egyházközségnek és Rómában Íratott, oly adat, melyet sem a külső sem a belső jelek nem cáfolnak meg. Azt azonban, hogy ezen evangelium Péter életében vagy halála után iratott-e, nem lehet bebizonyitni. Keletkezése azonban mindenesetre Jeruzsálem elpusztulása előtti időre tehető. Lukács evangéliumáról szinte ugy vélekedik szerző, hogy ez is a pogányságból megtért keresztyének számára vagyon irva, a mi kitűnik onnan, hogy mig Máté (a zsidók számára irt) evangéliumában Jézus ge*