Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-03 / 49. szám

ják előzni (Máté 24. és 25. fej.) és környező tanítványainak azt a biztatást adta : „Bizony mondom néktek, el nem múlik e mostani egy nemzet, mig nem mindezek meglésznek" (Máté 25, 34.). Képzelhetni, hogy az első keresztyének, miiy feszült várakozással csüngtek a jövőn, melytől az Ur által megmondott reményeiknek teljesülését várták ! képzelhetni, mily szorongva lesték szeretett Messiásuknak az ég felhőiben leendő isméti eljövetelét, s mily szorgalmasan figyelték azon jeleket, melyek a Jézusnak dicsőséges parusiáját meg fogják előzni! Azonban mind hasztalan. Az idő lassanként haladt. Az a nemzetség, melynek Jézus azt a biztatást nyújtotta, mintegy 40 évnek leforgása alatt jóformán már kihalt, anélkül, hogy az igazaknak mély óhajtása betölt volna. Mostan azonban ime minden jel egyszerre oda mutat, hogy a megjövendölt időpont közel van. Mindenki, a kinek lelkében Jézusnak amaz ígéretei elevenen éltek, felismerhette a most mutatkozó időjelekben azon dolgok teljesülésének kezdetét, melyekben reményeik és várakozásaik központosultak. Minden igazán hívő arra a gondolatra jöhetett, hogy az Úr jövendöléseinek előestéje következett el, és hogy már elkezdődött az a harc, melyet Krisztus országának a világgal a jóslatok alapján ki kell állani. Palaestinában már meggyúlt a zsidók kétségbeesett harcának lángja, s ugy látszott, hogy Krisztusnak a sz. városról és annak népéről mondott jövendölései (Máté 25, 2. 15 stb.) kez lenek betolni. A Nero által megkezdett de még mind eddig teljesen le nem csillapodott üldözést és az akkor kiállott szenvedéseket, minden igazhivő Jézus azon jóslatának beteljesülésére magyarázhatta: „Akkor ~ megnyomoritnak titeket és megölnek; és gyűlölségesek lesztek minden népek előtt az én nevemért" (Máté 25, 9), szóval: a ki az időknek jelenségeit figyelmesen vizsgálta, lehetetlen veit arra a gondolatra nem jönnie, hogy Jézusnak jövendölései kezdenek betolni, országának a világgali harca már kezdetét vette, és igy az utolsó dolgok nagy napjának előestéje bekövetkezvén, az Úrnak eljövetele közel van. Mind ezen körülmények Jánosnak figyelmét nem kerülhették, s a mint látszik, nem is kerülték ki Jézusnak az ő parusiájáról és az utolsó dolgoknak kezdeteiről mondott minden Ígéreteit, sanyarú helyzetben levő hitsorsosai előtt azoknak tanítására, intésére és vigasztalására föleleveníti; de mivel az Úrnak halála óta a körülmények sokat változtak, s azóta egyháza a zsidóság és a pogányság irányában olyan ellentétbe lépett, a miről maga az Úr nem szólott, sőt nem is szólhatott, János a megváltozott történeti viszonyokat céljához képest ugy alkalmazta, és azokkal Krisztusnak a közeljövőben teljesülendő parusiáját olyan kapcsolatba hozta, a mint az akkori időben egy igazi prófétának azt tennie kellett. Az mit az Úr csak általában s minden históriai vonatkozás nélkül az ő parusiájáról és az annak bekövetkezését hirdető előjelekről megmondott: azokat a mi látnokunk, megértve az időnek szavát, a létező történeti viszonyokkai kapcsolatba hozván, profétiájában előtérbe lépteti, s ugy tünteti föl, mint a melyek Krisztusnak dicsőséges eljövetelét előre hirdetek, és az általa alapítandó Isten országának kétségtelen diadalra jutását közvetítik és elősegítik. Jánosnak kora irányában elfoglalt állása tehát, a mint az eddigiekből kitűnik, teljesen történeti, könyve előállásának oka históriai, melynek az által föltételeket gyakorlati célja van, de a mely csakis azon kor embereire, s nem a ker. egyház egész jövőjére vonatkozik. *) (Vége köv.) ISKOLAÜGY. VÁLASZ A LŐCSEI TANÁRKAR VÁDASKODÁSAIRA. **) Késmárk, nov. 19. 1865. Az ön becses lapjában a lőcsei evang. államgymnasiumtól egy közlemény foglaltatik, melyet, mivel a magyarországi autonom gymnásiumokat és azok tanárait becsmérelni törekszik, cáfolat nélkül nem hagyhatunk. A lőcsei cikkiró következőleg nyilatkozik: „A lőcsei cs. kir. államgymnasiumban ez előtt egy hónappal kezdődött az iskolai év s a tanulók száma 120-ra megy.^ *) Nincs fonákabb dolog, mint a régibb theologusoknak (most is vannak ilyenek elegen) az Apok. célja felől való fölvétele. Szerintök e könyvnek az a célja, hogy Krisztus közeli parusiája és az utolsó dolgok felől tanítást, intést és vigasztalást adjon — a ker. egyház egész jövőjének számára, ugy hogy annak az akkori idők történetére való félreismerhetetlen vonatkozásai nem egyebek, mint azon célnak történetet (nem történeti) közvetitő pontjai. Azt, hogy az Apok. a Krisztus másodszori eljöveteléről és az eschatákról adott intés, tanitás és vigasztalás, eddig mi is aláírjuk; de a többinek elfogadása már történeti felfogásunkba beleütközik. Könnyű kitalálni,mi indíthatta a theologusoknak ezen osztályát azon nézetre, hogy János e könyvében nem az akkori kort, hanem a ker. egyháznak későbbi jövőjét tartotta szeme előtt. Felfogásuk szerint az Ápok., mint kanonikus könyv, teljesen isteni tartalmú, tehát annak minden szava szent és igaz. Mivel pedig a jövendölésnek több pontjait, különösen — a mi körül az egész forog — Jézusnak parusiája felől nem tudták bebizonyítani, hogy az teljesedésbe ment volna, hogy magukkal ellentétbe ne jöjjenek, nem maradt egyéb hátra, mint az a fölvétel hogy maga a szerző is ezen dolgokról nem saját, hanem átvitt értelemben, azaz allegorice vélekedett. — Az ily felfogás mellett mindennemű történeti vizsgálódás előtt az út be van vágva, mely a történetit teljesen félreismeri. A történeti mindig történeti, soha nem eszményi, és az idealizálás mindig a történeti igazságnak rovására, és a történeti vizsgálódásnak feladásával eshetik csak meg. Ezen cikk a „Neue protestantische Blátter" cimü német lap szerkesztőjének szól, és nem egyéb, mint az imént emiitett lap ,K' jegyű lőcsei cikkírója elleni cáfolat. Szerk.