Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-03 / 49. szám

E fejezetből határozott eredményt ugyan nem nyerünk, s könyvünk szereztetésének idejét pontosan még nem alapíthatjuk; de annyit már tudunk, hogy az Jeruzsálem elpusztittatása előtti időben, következőleg a 70-ik év előtt íratott. A szóban forgó kérdés kiderítése végett még a 17. fejezet tartalmáról kell szólanunk, melynek helyes értelmezése után az Apok. keltének idejét oly pontosan meghatározhatjuk, a mint azt csak kívánnunk lehet. A mint a 11. fej. Jeruzsálemre, ugy ez Rómára viszonylik; de a Rómára való vonatkozás nem csak ebből, de a 13. fej. tartalmából is bizonyos, a mely — mint alább látandjuk — a 17-ikkel szoros összefüggésben áll. — Az a rajz, melyet a 17. fejezet egy asszonyról ad, tökéletesen Rómára illik. Rómára illik a ,,nagy parázna" kifejezés, ,,ki a sok vizeken ül" (1. v.) — értvén a sok vizek allatt azon nemzeteket és országokat, melyekre Roma hatalmas karját kiterjesztette, a mint ezt a 15. vers meg is magyarázza; Romára, a gazdag és pazarfényü világvárosra illik a leírás, melyet a 4. versben olvasunk; Romára, az igazi keresztyéneknek és a Krisztus vértanúinak vérétől megrészegedett császári városra illenek a 6. versnek szavai; a „nagy Babylon" név is Romát jelöli, miután azt igy is szokták nevezni (1. Pét. 5, 13) ; végre hogy itt az aszszony képében csakugyan Roma van festve, azt legvilágosabban mutatja a 9. versnek azon magyarázata, hogy „a hét íé jegyzi a hét hegyeket melyeken az asszony ül/' t. i. azon hét halmokat, melyre Roma építtetett (Roma septicollis.) Ezen egész rajzban tehát világosan Rómát ismerjük föl, s midőn a látnók annak leírását bevégzi, a hét hegynek említése után a 10. és 11. versekben ezt mondja : „És királyok is heten vágynák stb," Miféle királyok V hát Rómának királyai, illetőleg császárai, a mit már abból is lehet következtetni, hogy e királyokról rögtön Rómának leírása után tétetik említés. És ha e királyok alatt — a mi kétségtelen — csakugyan a római császárok értendők, akkor — a mint ezt az ujabb exegeták, különösen E w a 1 d, azután Lücke, Crednerés többen, megcáfolhatatlanul kimutatták - közülök az elsőnek mindenesetre az első császár t. i. Augustus veendő, s Cásárt nem lehet ide számítani, miután ő még nem volt czászár. — A 7 királyoknak vagyis császároknak — azt mondja János — „az öte elesett," azaz 5 már nem él; s miután a császárok számítását Augustuson kell kezdenünk, a már nem élők: Augustus, Tiberius, Cajus, Claudius és Nero. „Az egyik ugyan vagyon" tehát a 6-ik, azaz Graiba, és ez most uralkodik. „A másik — t. i. a 7-ik — még nem jött el, és mikor eljövénd, kevés ideig kell annak uralkodni.'' A vélemények itt Vespasian, Otho és Vitellius közt megoszolnak; de a látnók a 7-ik alatt igen valószínűleg Vespasiánt érti, a mit abból is gyanítani lehet, hogy az ő császárrá választatása azon vidék közelében történt meg, a hol látnokunk élt és működött, ugy hogy ez ügyet ö élénk figyelemmel kisérhette. Ha pedig itt János — a mi nagyon valószínű —• Vespasiant érti, ugy az akkori történeti situatiót következőleg képzelhetjük. Vespasiánnak a Cásarok trónjára való jutása akkor, midőn e könyv kelt, kilátásban volt, ugy, hogy azt a seregnek iránta való kedvező hajlamából gyanítani lehetett, vagy a Syriában álló sereg öt talán már császárnak is kikiáltotta; de Graiba ekkor még élt, vagy legalább meggyilkoltatásának híre szerzőnkhöz még nem jutott el. János tehát Vespasiánnak trónra jutását, mielőtt a nyolcadik, a félelmes fenevad eljönne, valószínűnek hiszi; de a mint a körülmények akkor állottak, nem sok időt jósol neki a kormányon, mert ugy vélekedik, hogy ama fenevad, mely vala és nincsen mindazáltal vagyon, csakhamar eljő, és őt rövid ideig tartó uralkodása után a császári trónról le fogja szorítani. Ez a félelmes szörnyegeteg pedig, „mely vala és nincsen, mindazáltal vagyon/' a ki „a nyolcadik," és mégis „a hét közül való és a veszedelemre megyen" — senki egyéb mint a rettenetes zsarnok, Nero. Ez állítás helyességét bizonyítja a már apokaliptikus szám is, mely a 13. fej. utolsó versében van följegyezve, s miután mindkét fejezetben ugyanazon fejezetben ugyanazon fenevad rajzoltatik, a számmennyiségnek sem lehet mást jelenteni, mint a mit a föntebbi homályos szavakból kifejtettünnk. *) *) Nem lesz érdektelen e rejtélyes számról valamit szólani, melynek értése a könyv szereztetésének okára nézve nem csekély fontosságú. A 13. fej. utolsó versében ezen rejtélyes szavakat olvassuk: „A kinek értelme vagyon, számlálja meg a fenevadnak számát, mert emberi szám, és annak száma 666" A mi e számmenyiséget illeti, annak kétségkívül bizonyos és világos értelmet kell adni; mert nem azért van ideírja, hogy örökre megfejthetetlen maradjon, hanem arra volt számítva, hogy minden mélyebben gondolkodó olvasó annak valódi értelmét kitalálja, s azért e számnak valamely történeti viszonyra vonatkozással kell lennie. Az ó-korbói ezen számnak helyes megmegfejtésére semmiféle emlék nem maradván fön, annak jelentésének kitalálása eleitől fogva sok bajt okozott áz irásmagyarázóknak. Talán nincs a világon talány, melynek megfejtésére annyi kísérletet tettek volna, mint ezen szám jelentésének kitalálására. A kísérletek általában kétféle uton történtek, a mennyiben a számnak vélt jelentését részint időre, részint személyre, illetőleg annak nevére viszonyították. Azonban az első uton tett kísérletek helyességének már a szöveg szavai ellenmondanak, minthogy az világosan egy nevet, még pedig a Krisztus ellenségének, tehát az Antikrisztusnak nevét akarja jelölni. Mivel pedig olyat, a ki speeifice Antikrisztusnak bizonyította volna be magát, nem ismertek, azért a keresztyénség ellenségeit sorba vették, s azok közt széles mező nyílt a találgatásra. Legelsőben a római császárokra és a tartományi kormányzókra gondoltak. Midőn később Mahomed feltűnt, nem kétkedtek többé azon, hogy ne ő volna a megjövendölt Antikrisztus. A Krisztusnak ezen ellenségét keresték a zsidóságban is. Majd magában a keresztyénségben és pedig a katholikusok a protestantismusban (Luti er), a protestánsak viszont a katholicimusban, különösen a pápaságban. Legújabban még a nagy Napoleon neve is szóba jött. — A számmennyiséget