Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-22 / 43. szám

növekedett, holott eddig a keresztyénséget csak mint egyházat ismerte. De a fő nehézség abban feküdt, hogy az uj culturai élet maga részéről a keresztyénségliez való viszonya felett épenséggel nem volt tisztában, sőt egyrészt egyenesen a leggonoszabb tévedésben volt. Mivel az ideig a keresztyénséget csak mint egyházat ismerték és csak egyházi alakban, e közt pedig akkori formájában és a modern nézletek közt éles ellentét állott fen, a modern műveltség tényleges származását legközelebb szem elől elvesztette s úgy nézte magát mintha semmi vonatkozása a keresztyénséghez nem lenne, és magát ehhez közönyös, gyakran visszautasitó vagy épen ellenséges állásba tette. Még pedig nem pusztán elméletben, hanem gyakorlatban is és elvből. Azonfelül kezdetben túlnyomólag szépészeti és irodalmi életre törekvő irányt vett, mely a keresztyénség által e világon elérni célzott feladattól egészen idegennek lenni látszott. Az egyházat pedig előkelő közönyösséggel és lenézéssel mellőzte. Akkor meg természetesen nem igen lehet rosz néven venni, hogy ha az egyház a maga részéről ama tüneményre kétkedő gondolatokkal tekintett, ha nem volt nagy bizalma annak keresztyénségébe és irányába beváró állást foglalt. Mindamellett eleintén az egyházban nem a bizalmatlanság volt túlnyomó, hanem inkább a hajlandóság, hogy magát az uj korral barátságos viszonyba tegye, és több mint egy emberkoron keresztül abban a kísérletben fáradozott, hogy különösen a theologiában amaz uj eszméket és törekvéseket elsajátítsa. E kísérlet azonban nem sikerült és a viszonyoknak akkori nem tisztázott voltuk és a dolog nehézsége mellett az első kísérletnek meg kellett hiusulnia. Az egyház lassanként belátta, hogy az úton, a melyen indult, kitesai magát a veszélynek, hogy a keresztyénség történelmi alapját s annak sajátságos jelentőségét és méltóságát feláldozza és — a minthogy külömben nem is történhetett — meg kellett hökkennie, és méltósága és hivatása érzetében más lítra térnie. Most azt kezdte feladatául tekinteni, hogy a modern eszmék és célzatokkal a keresztyénség nevében harcra szálljon; s ez századunknak körülbelül harmadik évtizedénél kezdődik. Teljes élességre azonban ezen oppositio csak később, a politikai mozgalmak alatt fejlődött, a midőn az egyház, birodalma legbefolyásosabb területein nyíltan a politikai reactio részére állott, s a nép szabadsági törekvéseit mint keresztyénellenes dolgot átok alá vetette. Minthogy pedig az egyház ez eljárásában a keresztyénség képében vélt cselekedni, ennek a másik oldalon az volt a természetes következése, hogy a modern idő fiai, sajnos, igen is nagy számmal nyíltan és gúnyolódva a Krisztusbani hittől elkezdtek szakadni. Ez az állás, melyet az egyház lassanként a modern míveltségi élettel szemben elfoglalt. Emellett természetesen az utóbbinak mélyreható elidegenedése elmaradhatlan volt, és ezen elidegenedésnek csakhamar összeütközéssé kellett fokozódnia, minek folytán a mívelteknek mind közönségesebbé váló elszakadása az egyháztól s ezzel együtt a keresztyénségtől is fenyeget bennünket. Szerencsére azonban, az eddig leirt lefolyás, a dolognak csak egyik oldala, habár az, mely legkiáltóbban ötlik szembe. Inkább csendben és legközelebb csak kis körökben kezdődött mindkét részről nyugodt eszmélet is, melynek folytán viszonyuk változott világításba lépett. A modern míveltség egyik részről fölkezdé magát jobban ismerni s ezzel egyszersmind feladatát magasabb és méltóbb módon felfogni. Világos lett előtte, hogy a mi tulajdonképen mozgatja, nem a szépészeti és irodalmi érdekek magokban véve, nem is a politikaiak a szó hagyományos korlátolt értelmében, hanem inkább magok az erkölcsi célok, melyeknek valósítására törekszik, végeredményileg az az őt hajtó benső ösztön és hogy az állami életre nézve célba vett legközelebbi feladatok nem is érhetők el máskép mint azoknak előmozdítása által. Bekezdte továbbá látni, hogy az erkölcsi eszméknek erős támaszték végett szükségük van egy magában megrendithetlen alapra, hogy azok csak a vallásos eszmékben találják a terhet elbíró alapot s azt a lelkesülést, mely által egyedül lesznek hatásképesekké. Átkezdte végtére látni, hogy ezen erkölcsi célok és érdekek, melyeknek szeretetét és buzgalmát méltán szenteli, csak a mi lát- és gondodolatkörünkön belől virulhatnak, azaz azon belől, mi a történelem tanúsága szerint tényleg a maga nemében egyetlen Jézus Krisztus által jött a világra, s igy legalább távolról kezdett feléje