Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-03 / 36. szám

Egy másik, még ennél is régibb 1737-ből*) igy zárja be uj évi imáját, melyet ismerni, mindenesetre érdekes : Uram! tegyed bő esztendővé, hogy örüljön a magvető, és az arató, vigadjon a bornyomó, és a gyümölcs oltó, örvendezzen az éltető, cs tápláló áldásnak, az idős, és a csecsemő. Áld meg uram az eget, hogy alkalmatos időben zsiros harmatot öntsön a földre. Áld meg Uram a mi mezeinket, a gabonának temérdek gyarapodásával, hogy sürü kévék feküdjék meg, a mi barázdáinkat. Áld meg uram! a mi szöllöhegyeinket sürü gerezdeknek ragyogásával, hogy a mi szüreteink csorogjanak szapora, és a jó izü mustnak bőségével. Áld ineg Uram a gyömölcsfákat is gazdag terméssel, hogy tündököljenek a megérett gyümölcsök, szép szinnel, kedves izzel, és életet tápláló erővel. Áld meg Uram barmunknak fajzását szapora tenyészéssel. Áld meg uram, gondolatinkat, és cselekedetinket, kimenetelinket, és bejövetelinket, a te mennyei áldásodnak bőségével stb. stb. Meg lehet ezen imákból ismerni, hogy alak és tartalomban, mi külömbség van a mostani és régi imák közt, mely aztán, az irmodort is oda gondolva, minden más nemű, és tárgyú imákon is átvonul. Jól esik az imádkozónak, ha az ima szövege viszszavezeti az olvasót azon kutforráshoz, melynek az emlékpontja, s melyből vette eredetét. Szerző e tekintetben is eleget tett az ájtatoskodó óhajtásának. Mert virágvasárnapi imáiban látjuk azon az úton haladva, mely illatos virágok helyett, tövis koszorút termett számára, s látjuk az ingatag nép kezei közt, épen azon pillanatban melyben ,,Hosánna'*-t kiáltott a Dávid fiának, a tisztelet jelvényeit, a zöldelő pálma és olajágakat, gyilkos eszközökké átváltozni. A nagypénteki, húsvéti, áldozó csütörtöki, és pünkösti imákban, a balsors üldöző csapásai közt, s a halál félelmei ellen, a Krisztus dicsőséges szenvedése, feltámadása, mennybemenetele, s az örök, boldog élet reményeinek szemlélésével, szünteleni szemünk előtt való tartásával. Különösen szép a húsvéti költött ima, vagyis inkább versbe foglalt ima, melynek soraiban szétomlik a felemelkedett kevélység felett vett nemes és diadalteljes győzelemérti édes öröm, melytől repdes háláadásban a győzelmi ének a szív felhevült oltárán ! — A pünkösti verses ima, szinte szépen rajzolja, elválhatatlan egyesülésünket, a szentlélek ereje és kegyelme által a Krisztussal. Látjuk benne a nagy félelem miatt megnémult tanítványokat, egyszerre fellelkesülni, négyszer mintegy győztesen felkiáltva, mondván : „Jövel Szentlélek! Isten lelke! hit remény, szeretet jövel! Szálj minden keresztyén kebelre, hogy szent érzéssel teljen el 1 *) „Igazságnak áldozatja," melyet az örökkévaló Istennek stb. stb. ajánlott A. M. S. H. N. — nyomatott Turóci Mihály költségével. Néhai Istenben boldogult Rádai Pál uramnak, árva özvegyének Kajali Klára asszonynak, hasonlóképen tekintetes, nemzetes, és vitézlő Rádai Gedeon és Rádai Pál uraméknak stb. stb. Csuthy Zs. Emiitett imák folytán, a sziv mintegy előre elkészíti magát azon elmélkedésre, mely megkívántatik arrsl, hogy a szeretet és egyenlőség aszlalánál a szent vendégségben részesülni kivánó, illő és kedves vendée lehessen, — a mértékletesség, tisztaság, alázatosság, hálaadás és magunkbaszállás ünnepén. Ily előkészület mellett nem csoda, ha a „bűnbánati" imában, a hivő lélek, kiforrva, s kiáradva mintegy, a kegyelem folyamához való égő vágyódásban, s az igazság napja csillagsugárait, egyenesen alá lövelli szivére, midőn megtisztult lélekkel közeledik az Istenhez mondván : „mig a szent jegyeket magamhoz veszem, lelki béke és nyugalom szent lelke lebegjen felettem.v Az alkalmi imákat megnyitják: „ifjúságban, Öregségben, árvaságban, özvegységben mondandó imák." Valamint mindenik, inás életkor, más állapot: ugy itt az imák is más szellem és tartalommal vannak írva kiváló gond és figyelemmel. Az ifjú kor, hasonló azon patakhoz, mely mig virágos partjain belől csergedezve folyik csendesen; mind addig szép tiszta vize van, és különböző illatos virágok, mosolyogva borulnak egymás keblére ; de mihelyt megáradván, zúgva és tajtékozva ostromolja medre széleit, a roham következtében, a partok kedves virágai elsodortatván, a patak ékességétől megfosztatik, a tiszta folyam zavarossá változik. Az öregkor ellenben természeti állapotánál fogva, inkább hasonló egy olyan folyamhoz, mely már lezajlott, sebes futásában megtisztult, hosszas álláiában megsürüdve meg rothad. Ily két ellenkező állapotban az ifjú hiu reményekkel magát kecsegtetve, pályája virágos mezején, mindenütt édes mézet kóstolva felsóhajt,' mondván a szerzővel: „Oh hagyd szeretnem az életet, melyet annyi örömmel ajándékozál meg, hogy ugy nézzem azt mindég, mint mosolygó nyári napot, melynek alkonya is szelid verőfényben ragyog." Ellenben az élet megőszült vándora, ki reszkető fővel és térdekkel tántorog a sir felé, rebegő nyelv és ajakkal abban központosítja imáját: hogy midőn — úgymond — a „halál szárnyára hajtom le megbágyadt fejemet, esztendeim terhe mellett, bűntudat ne nyomjon ; hanem tisztán álhassak, itélö széked elejébe." Az árva megfosztva szüléiben gyámolaitól és sokszor, mint az utcai pór, mindenkitől tapodtatva, ugy néz ki, mint aratás után a tarló, mind vadvihartól, balsorsaitól letört ág, ugy marad hátra a világ örömtelen pusztáján • mert mint a költő mondja : „Virág megél az égnek hűsebb tuvalmin is, Madár talál árnyékot, tenger vidékin is. De árva apa nélkül, s reménye nem virul Szerencséje öröme, utánna porba hull." Igy álván az árva az életben, nem csoda, ha annak sorsát, oly meleg kebellel karolja fel szerző imájában s méltán ezen szavakat adja ajakára: „Árváknak édes atyja! légy gondviselő Atyám nekem is! Elhagyattak gyámja, ne hagyj el engemet! ügyefogyottak oltalmazója. ne távozzál el tőlem!"