Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-03 / 36. szám

Az özvegy és árva testvératyafiak! az özvegy ia, ki szive felétől elmaradt, szinte virágzott annak kebelén , mint hajnali harmattól megöntözött virág­tábla, és most gyász-fátyollal takarja be kisirt szemeit, hogy ne lássák az emberek szivkeserveit, kik Örülni szok­nak a szerencsétlen nyomorán, s tapsolni szenvedésein — a szegény özvegy, ki mint virágtalan tövisbokor, ugy áll embertársai közt, benne mindenkinek ruhája megakad, é® sokszor csak akkor jön számba, ha valami adót kell kivetni, sinlik, liervadoz, mint naphevétől leforrázott fű­szál, a holdvilág halvány fényénél bús enyészetében! Szerző mind ezt mélyen érezve, és az özvegy szo­morú sorától a sziv-redőkig áthatva rajzolja annak jobb sorsra méltó állapotját résztvevő ecsettel, s a vesztesség kínos érzetében, ezen szavakat vegyiti fohászába „gyámo­litsd gyöngeségemet égi segedelmeddel, ha annak földi istápját elvetted, add hogy az emberek a sors és az élet minden megtámadásai ellen nálad keressek, s találjak menedéket.4 ' stb. Ha nem szokatlan is, minden esetre ritka a „szere­lem" érzelmei közti ima, pedig ez is az élethez tartozik, mely körvonalozva, a nőt leginkább ékesiti, és ajánlja. A foglyul esett Dárius neje és elragadó szépségű két leá­nyának szemérme, mely elömlött orcájukon, még magát Nagy Sándort is meghóditák. A szeméremmel vegyült szerelem hatalma ellenállhatatlan. Midőn Ulysses nőül vette volna magának Ikarius lacedemoni fejedelem leá­nyát Penelopét, a boldog férj rögtön kiván vala nejével elutazni. Az édes atya, leánya iránti szeretetből ezen megszomorodva, kérte vejét, hogy csak néhány napokig is maradjanak nála. Ez nejére nézve, mint egy határo­zott válaszadásra kérte fel, ki nem felelvén semmit, ha­nem csak fátyolát vette le arcáról, melynek rózsa voná­saiból az atya azonnal kiolvasá, hogy a szemérem nem engedi nyilatkozni, de valósággal vágyik elutazni férjé­vel. Az ily jelenet természetesen külömbözik az oly sze­relem érzésétől, minő volt Ammoné, ki Thámárért ha­lálra betegszik, és Antiochus Seleuckus syriai király fiáé, ki mostoha anya Stratonicéért, mind addig sárgul, mind addig fonnyad, mig atyja azt által nem adá egyet­len s a szerelem kínos érzetétől halálra gyötört fiának! — Midőn azért szemeink előtt is ezen megfoghatlan édes, kinos, őrjöngő és dühös indulatból oly sok öngyikosok emelik fel magukat, az élet szinpadára: igen okszerűen cselekedett szerző, hogy ilynemű szép imával is mega­jándékozá kedves olvasóit. ,, Jegyes imája'4 ki erényes nőt, ki jó férjet talált magának, azt szokták mondani: jól imádkozott. — A je­gyesek szemeikkel beszélnek, és értik egymást. De miu­tán ezek viszonya, mint Knigge mondja: kimondhatatlan változásokat okoz a szivben, és ennek érzelmeiben, miután sokszor szavakat sem találnak a társalgásra, mi­vel sem egyik, sem másik a maga bálványán kivül sem­mit sem akar 5 látni e világon : önként következik, hogy oly ima, minővel itt találkoznak a jegyesek, a legédesebb orö mök közt is, útmutatóul szolgál nekik, és könnyen el­kapható szivet nem enged elragadtatni! Menyegző napján, az eskü után, uj nő imája, mind rokon tartalmúak, mindeniknek koronája : a tiszta sze­retet, ragaszkodás, engedelmesség, a hűség és az ezekben való állhatatos megmaradás, mely esetben, minden nő, megdicsőíti magát, mint a Winsbergi asszonyok, kik a kegyetlen svevíai Konrádtól azt kérek: engedné meg nekik, hogy mig házaikat ostrommal venné be, legféltőbb kincseiket a városból kivihessék, — s nyert engedély folytán, Konrád bámulatára, de egyszersmind kegyetlen szíve meglágyitására, a Winsbergi nők hátaikon férjei­ket vitték ki, s ezabaditák meg Konrád gyilkos fegyve­rétől. — Mely dolog meghallván Laurenc de Medicis olasz fejedelem, kinek már a doktorok, halálát is meg­írták — azonnal haldokló ágyában felült, és meggyó­gyult. Ime tehát, a nők hűsége és szeretetének férjeik irányában, még orvosi ereje is van; méltó azért, hogy oly buzgón, mint itt irva van — imádkozzanak!! „Várandós asszony imája, szerencsés és szerencsét­len szülés alkalmával és után, — beteg kisdedért, — anya imája kisded gyermekéért, — anya imája felnőtt gyermekéért. — Gyermektelen nő imája." Ezen rovatok alatti imák, hasonlók azon drága ki­rakathoz, vagy gyöngyfüzérhez, a hol, és melyen, a ki­sebb és nagyobb ékszerek, és gyöngyszemek, nagy szor­galom, és Ízléssel vannak egymás mellé helyezve. Az ott elmenő megáll, és figyelemmel kiséri a tárgyakat, me­lyek benne vágyat ébresztve, a jó féle gyöngyből venni kényszeritik. Lehet-e szebb és elragadóbb jelenet a vi­lágon, mint egy édes anyát látni, beteg gyermekéért imádkozni?! — Itt angyal jelenik meg emberi ábrázat­ban, ki megszánva a kétségbe esett édes anyát, ki a vir­rasztásban már elfárádt, ki lehelletéböl kifogyott, hogy életre csókolhassa angyalát, erőt ád neki, hogy fájdal­mában össze ne rogyjon, — s azok a könyek, melyeket beteg gyermeke párnájára sirt, oly égetők, hogy magát az Idvezitőt is könyörre indítják, ki ellenállhatatlanul ezt mondja: ne sírj, a te fiad nem halt meg! „Gyermektelen nő imája" ugy tetszik, hogy házas élet család nélkül, olyan forma, mint az év tavasz nélkül mint a tavasz virág nélkül, mint a virág illat nélkül, mint felnőtt kalász szemek nélkül, — és miután a házas élet örömeit s boldogságát csak az érezheti teljes mér­tékében, kinek futkosó házi bútorai is vannak, és mint Cornelia, ki egyedül gyermekeiben találá házának legna­gyobb ékességét, — nagyon természetes, hogy e tekin­tetben, a legragyogóbb boldogság is hiános! ,,Nö imája szüléiért, — betegségben, — gyógyulás­kor. Veszélyes beteg imája. Halál révén. Haldoklók fo­hásza. Haldokló kedves felett. Kedves halott felett. Hir­telen meghalt kedves felett, — szülök halálakor. — Anya imája gyermeke halálakor. Nő imája kedves férj halálakor. Megunt, vagy nem szeretett férj halálán.1 ' Ezen imák bár szokottabbak, és bár tárgyaikkal sokszor találkozunk: mindazonáltal, a szerkezet, alak,

Next

/
Thumbnails
Contents