Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-22 / 4. szám

esküformát, melyet önnek, mint a becsi prot. theologiai facultás tanárának, midőn e hivatalába felavatták elkellet mondania ! Vájjon előfordul-e ebben a szentháromság egy igaz Isten? Egy szóval sem, mert ön és társai a „Mindenható Istenre" esküdtek ; de talán a symbolikus könyvek meg vannak emlitve ? Egyetlen egy betű sincs ezekről sem az egész esküformában ; vagy talán azt vitatja ön, hogy a szentháromságra és a symbolikus könyvekre megesküdni a superintendensek inkább kötelesek, mint a theologiai tanárok, a kik a nép leendő lelki vezéreit a papokat nevelik ? Édes Szeberényi ur itt csak e két alternatíva áll, vagy elismeri ön, hogy fenebbi vádja hazug rágalom, vagy pedig bevallja magáról is, hogy mint prot. theologiai tanár esküjével megtagadta igaz keresztyén hitét, s mint ilyen nem méltó arra, hogy tanári székében maradjon ; tessék választani! Bizony, bizony Sz. ür ! ha már tisztogatni akart, kezdette volna a söprést saját háza előtt, mert akkor, ha kimondottuk volna is, hogy véleménye hibás, legalább azt az egyet megadtuk volna önnek hogy részrehajlatlan ; mert önmagában is megrója azt, a mit másban hibának tart. Ugylátszik szerzőnek nemcsak a philologia, hanem még a statistika is gyönge oldala, különben nem állított volna olyan vadat, hogy „a pátens megjelenése után volt olyan időpont, mikor a magyarhoni ev. lutheri 500 egyházközségnek majoritása a pátens szerint volt rendezve hiszen akkor legalább is 251 egyházközségnek kellett ilyennek lennie, pedig ország-világ tudja, hogy a pátensszex'üleg rendezett egyházak száma magyarhonban a 251-et sohasem közelitette meg; szerzőnek e tekintetben való véleményet még a legrészrehajlóbb statistikus H sem merte kimondani. Szerző szörnyen aprehensivus ember, nagyon haragszik azért, hogy, mint ö mondja: „A pesti e o nvent a 76 egyházközség által megválasztott, és um Grottes und Evangelii Willen hivatalban -m a r adásra esküdött superintendenst (Kuzmány Károlyt) Eindringlingnek, Usurpatornak mondotta, s kinyilvánította, hogy aző általa ordinált lelkészeket nem tekinti törvényesek ne k." Meglehet, hogy ilyesmi történhetett; mert a magyar ember, ha jogában sértve érzi magát, himezés nélkül kimondja azt, a mi szívét nyomja; de mégis véghetetlenül kell Sz. uron csodálkoznunk, hogy ő e miatt neheztelni tud, hiszen az idézett szavak teljesen elenyésznek, sőt gyöngéd enyelgésként tűnnek fel, azon gorombaságokhoz képest, melyeket ő ívszámra szór a magyar autonom egyház ellen, nem nagyon terjedelmes munkájában; és látja kérem, mi azért önre mégsem haragszunk; mi csak mosolygunk, midőn ön a fehéret feketének, a századok óta fenállót modernnak, a több, mint nyolc magyar király esküjével szentesitett törvényeken alapulót rendezetlennek, törvényellenesnek, forradalminak nevezi; mi mindezekre csak az írás szavaival felelünk: „Uram bocsásd meg neki, mert nem tudja, hogy mit beszél." Szerző vádul hozza fel a magyar ev. egyház superintendensei ellen, hogy „ezek felavattatásokkor esküvel kötelezik magukat arra, miszerint az 550,000 sláv evangélikust a másfél milliónyi magyar reformátussal egyesitik.u

Sz. úr vastag tévedésben van, mert a superintendensek csak igérik, hogy híveiket a református atyafiakkal jo egyetértésben fogják tartani. Ugyhiszem ön is belátja azt, hogy keresztyéni kötelesség az egy országban lakó, s mintegy egy són, kenyéren élő különféle felekezetű hívek, különösen reformáltak közötti jó egyetértést fentartani; vagy talán azt szeretné ön, hogy folytonos viszálkodásban élnének egymás között a magyarhoni evangélikusok és reformátusok ? de kérem ez nem keresztyéni, különösen nem protestáns elv! Minden lehető félreértés elhárítása tekintetéből ide írom a fenebbi jegyzőkönyv erre vonatkozó passusát is: „Nemkülönben nyilvánítja ezen közgyűlés, hogy midőn a helvét hitvallású atyafiakkal való egyetértést adta utasításba a superintendens úrnak, csak apáink nyomdokát követte, s nem gondolt arra, hogy az 1791-iki zsinat 3-ik cánonának határain túl menjen; és örömest is ragadja meg az alkalmat az utasítás e pontjára nézve kijelenteni, hogy azt az idézett cánonnak, mely igy hangzik : „Curn porro utriusque confessionis evangelici jam per se arcto vinculo sibi mutuo juncti fraternam, quae inter eos ab initio obtinuit, coniunctionem col ere atque etiam arctius adstringere cupiant, neque in eo, quod régimén adtinet, contraria principia habeant: utraque confessio in eo coaluit, ut ecclesia ambarum confessionum, salvis dogniatibus et ritibus cuique confessioni propriis in regimine ecclesiastico et constituendis sibi superioribus saltem in praecipuis aequabilitatem et uniformitatem observent, értelmében vette és kívánja vétetni."—Valószínűleg szerző ezt a rokon hangzású, de kivált jelen esetben egymástól különböző értelmű két szót; egyesítés és egyetértés tudatlanságból vagy gonosz akaratból összezavarta ; gonosz akaratból, mondom, mert hiszen ő az a ut o n o m-egyházat is antinom-nak (törvényellenesnek) nevezi, és ugylátszik nagyon megtetszett neki ez a szójáték, mert igen sokszor használja. Szeberényi úr még azzal is vádolja ezt a szegény autonom ev. egyházat, hogy „ebben az egyházi fegyelemtől ugy irtóznak, mint egy evangeliomellenes szörnyetegtől." Ugyhiszem szerző is beismeri, hogy ezen állításának valótlanságát csak „per inductionem" lehet bebizonyítani; Meklenburgban, a hol pedig Szeberényi úr által eldorádóként dicsőített felülről lefelé való kormányzás lehető legnagyobb mérvben grassál, azt az egyházközséget, a melyben csak (!) minden harmadik gyermek törvénytelen, még erkölcsösnek és istenes életűnek nevezik mert ott a törvénytelen gyermekek száma ha felül nem haladja ís, de mindenesetre rendesen megüti az 50 percentet; mig itt ebben a pseudoprotestans magyar egyházban tudunk tizenöt - húszezer lelket szám-