Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-08-27 / 35. szám
nyomában keletkezett vitatkozás egész délután 2% óráig foglalta el a gyűlést, s azután a díszes, számos pohárköszöntésekkel fűszerezett közebéd következett. A 16-iki tanácskozás fénypontja dr. Krausz stettfurti lelkész előadása képezte e kérdésekről: „A ker. egyháznak mint evangeliomi nemzeti egyháznak (Landeskirchej mennyiben tiszte még ma is az, hogg a kebelebeli népnek vezetője legyen ? Minő paedagogiai feladatai keletkeznek e hivatásából, különösen a fenálló politikai és egyházi viszonyainkban, és tekintettel a jelenkor műveltségi állapotaira ? Es minő eszközökkel kell e feladatok betÖ Itésér e t örekednie ? De engedelmet kérek, a hajón már csengetnek, néhány nap múlva folytatom, majd részletesebben. — Az egész tanácskozásban rám nézve leglélekemelőbb az, hogy itt a lelkészek nem egymással és a gyülekezeteikkel való perlekedéseikkel és pisakolódásaikkal töltik meg a tanácstermeket és a hírlapokat, hanem alpesi botjukat a kezükbe véve százanként vándorolnak óriás hegyeken keresztül gondolkodni és tüzesen de szeretettel vitatkozni a kor legnevezetesebb kérdéseiről. Uram! jöjjön el a te országod mi hozzánk is ! Molnár Aladár. TÁRC A. MAGYAR GYMNASIUMOK. A bécsi „Presse" mult heti egyik számában jelent meg egy cikk, mely magyar protestáns autonómiánkról is, persze a maga módja szerint, megemlékezni szíveskedett. Már épen e cikket lefordítva közölni, s rá néhány rövid észrevételünket megtenni akartuk, midőn a „Pesti Naplóu ban a fenebbi cim alatt a leebb következő jeles értekezést olvastuk, melyet, habár általánosan, azaz minden magyar protestáns és nem protestáns gymnasiumokról szól is az, egész terjedelmében átvettünk, mert nem hisszük, hogy protestáns ember, a ki a magyar tudományosság felvirágzását szívén hordozza, magáénak ne vallaná az itt következő sorokban foglalt nézeteket. „Egy magyar ember németül panaszkodik a magyar iskolákra. A bécsi „Presser-ben lehordja kegyetlenül a magyarországi gymnasiumokat. A férfiú nagy magasságban képzelheti magát a magyar értelmiség niveauja felett. Nem volt reménye, hogy hazájában megértsék nagyon mély bölcselkedését, — azért Béesbe vitte panaszát, hogy ott nagyobb és felvilágosultabb nemzet tapsait nyerje ki, midőn a magyar gymnasiumokat a tudatlanság asylumainak nevezi. Panaszát annyival inkább elmondhatta volna magyarul, mivel vannak nálunk sokan, kik vele hasonló nézetben vannak, sőt — kivéve az igen éles kifejezéseket — a hivatottak igen nagy része talán rokongondolkodásu. Minők legyenek Magyarország iskolái — nem az absolutismus és bureaucratia által kormányzott, hanem az alkotmányos és autonom Magyarországéi ? — nagyon fontos, első rendű kérdés, s bármi nyelven, akárhol és akárki szóljon egy okos szót benne, figyelemre kellene méltatnunk. A „Presse"-ben megjelent nézetek nem ajánlhatók ugyan Magyarországon; de nagyon becsesek akkor, ha mindenben ellenkező irányt követünk azzal, a mit javasol. Szerző sajnálja a Schul-Inspectorok nem létét; sajnálja, hogy a protestánsok fenntartják autonomiájokat iskoláikra nézve, s igy az állam nem ügyelhet fel rájok. Már pedig épen az ellenkező lenne kívánatos. Az államnak ne legyen gondja az iskolákra. Valamint ax egyetemet teljesen szabadnak óhajtjuk, ugy szabadoknak az alsóbb iskolákat. Legyen szabad mindenkinek bárhol és bárminő iskolát felállitni, bárminő tanrendszert elfogadni és követni — ez mi nálunk az ismereteket kiszabadítja az eddigi monopolizált intézetek falai közül, s könnyebben hozzáférhetővé teszi mindenki fiára nézve. Ha valahol, itt van helyén a szabadverseny. Igaz az az ellenvetés, hogy gymnasiumaink nem felelnek meg a célnak • de ha igazságosak akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy nagy külömbségek is vannak köztök. A mostani iskolamonopoliumok mellett sajnos az, hogy a jó iskolának gyakran nincs több növendéke, mint arosznak. Szabad verseny mellett pedig a rosz maga magától elenyészik, és a jó mind hatalmasabban virágozni fog. Bajként hozza fel cikkíró, hogy a protestáns intézetek az államfelügyelettől függetlenül és önállóan működnek. Ámde ez a függetlenség és önállás csupa illusió. Egész Magyarországon, sőt az egész ausztriai birodalomban a mostani gymnasiumok közvetve kényszerítve vannak körülbelül ugyanazon tanrendszert követni. Általános interdictun alá van vetve oly iskola, melynek a többivel egyenlő osztályai és tanrendszere nincs. Növendékei ki vannak zárva az alól, hogy mint leendő mérnökök, orvosok, ügyvédek, papok a felsőbb intézetekbe bevétessenek. Az érettségi vizsgák magukban megkötik iskoláink minden szabadabb mozgását, eltörölnek minden versenyt, s ennélfogva minden külömbséget a jó és rosz iskolák közt — egyiknek érettségi bizonyítványa ép anynyit érvén, mint a másiké. Ila Magyarországon a gymnasiumok hátra állanak, az nem specificus magyar hiba, — hanem azon civilisatió bűne, melyet áldásként árultak köztünk Bach báró korlátlan uralma óta. A felekezeti iskolák épen függetlenségöknél fogva sokkal üdvösebbek, mint az államiskolák, vagy az állam által közvetve szabályozottak; mert már a verseny egyik eleme meg volna nálok. De jelenleg ez is meg van kötve, miután felekezetek kizárják iskoláikból a más hiten levő növendékeket. E részben üdvösnek tarthatnók a törvényhozás beleszólását; — de van egy. jobb mód e bal-