Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-08-27 / 35. szám

nyörgésekkel birja rávenni a prófétát, hogy a nép vénei előtt meg ne szégyenitse és 'az áldozat bemutatásánál ott maradjon; de Sault azon napságtól fogva többé nem látja, hanem fölkeni Isten parancsára titokban Dávidot Izráel királyául. Dávidnak kalandteljes életét elbeszélni nem tartozik feladatunkhoz, de szükséges említenünk, bogy fölkenetése után Saultól üldözőbe vétetvén, Sámuelhez menekült Rámába, hol is a próféták közti tartózkodása következő egész életfolyására döntő befolyásúvá lett, amennyiben ott alkalmat nyert a profétismusnak nemcsak gyakorlatával, hanem benső theokraticus szellemével és lényegével is megismerkedni, mi ugy látszik lelkében azt a gondolatot érlelte, hogy a királyi hatalmat a profétismus és közvetve a theokratia szellemében gyakorolja. Dávid a látnoki ügyekbe korán beavattatván, a költészetben is gyakorolta magát, mi őt nem sokára ihletett szent költővé tette, és — a mi fő — mint király is a prófétákat, kiknek nem csak állását, de benső életének nemesb irányát köszönhette, egész életén át különösen kegyelte és maga körül szívesen látta. Általában Dávid uralkodása kezdettől fogva mind végig oda látszott irányozva lenni, hogy a királyságot a theokratiával kibékítse. A királyság, mely eredetileg theokratiaellenes intézménynek tekinttetett, Dávidnak a nemzet szelleméletének emelésére célzó törekvései által oly fényes világításban tünt fel, hogy miután e bölcs király uralkodása alatt az ország más tekintetben is soha nem várt fényre és boldogságra emeltetett, a nemzet a legkésőbb korokig Dávidhoz hasonló uralkodótól várta minden reményeinek valósítását. Innén történt, hogy Dávid mint theokratiai király n inden időben az Udvezitőnek valamint test szerinti ősatyja, ugy annak előképe (typusa) gyanánt is tekintetett. Nagyon sok is a megegyező vonás a kettő életében, a honnan magyarázható az is, miért telvék Dávid zsoltárai oly vonatkozásokkal, melyek Krisztus életállapotaira annyira alkalmazhatók, hogy az egyház azokat mindég Krisztusra mutató jóslatoknak vette. Dávid uralkodása alatt két próféta említtetik. I. Gád (l|) ki, mint 1 Sám. 22, 5-ből látható, még Saul életében is Dávidhoz szított s azt tanács csal tartotta, később mint Dávid látnoka (TH Hín)/ alkalmasint a király közelében élt, s a mint 2 Sám. 24.-ből kitetszik a királynak Jehova akaratát hirdette, a melynek Dávid magát, mint kegyes istenfélő király, egész alázatossággal alárendelte. II. Náthán ([H^)/ ki, ugy látszik Gádnál fiatalabb volt, és talán csak is ennek halála után lépett azon közel viszonyba a királyhoz, miszerint semmi fontos ügy az ö tudta nélkül nem eshetett (1. 1 Kir. 1, 27.). Náthán jellemét azon egy két vonásból ismerhetni meg, melyeket a sz. irás róla fentartott. A hosszas polgárháborúnak mely Dávid királyságának első éveit nyugtalanitá, Isbóseth, Saul fiának halála vetvén véget, Dávidot az egész nemzet elismerte királyul és akkor annak — folytonos harcban töltött nyugtalan életét a csend és béke áldása váltotta fel. Dávid azért Isten iránti háladatosságból, ki őt annyira megsegítette, templomot akart építeni Jéruzsálemben s midőn ebbeli szándékát Náthán prófétával közli, ez először a király kegyes elhatározásának megörül és helyeslését ki is jelenti; másnap azonban megváltoztatja nézetét a próféta s azt jelenti Dávidnak, hogy Istennek nem tetsző, hogy ő, kinek kezéhez annyi kiontott vér tapad (1. 1 Krón. 22, 8.), Istennek házat építsen; nem is abban áll az ő életfeladata, hanem abban, hogy az ő saját házát megalapítsa, a királyságot családjának biztositea, öröklővé tegye. Nem te fogsz házat építeni Istennek, mondja a próféta, hanem megfordítva Isten fölépiti a te királyi házadat és majd a te fiad utánad, az fogja fölépíteni az Isten házát. Ezen előadás olvasható 2 Sám. 7 f. és ismételve egyes módosításokkal 1 Krón. 17 f. Hogy a próféta mi indokból ellenezte Dávid kegyes szándékát, egyenesen nem mondatik, de az előadás egészéből sejthető. Nyilván azt óhajtotta, hogy a polgárháborúk elkerülése végett a trónörökösödés megálíapittassék, s azért mindenképen azon kellett lennie, hogy Dávid valahogy oly vállalatokba ne ereszkedjék, melyek dicsőséges uralkodását népszerűtlenné tehetnék. A hoszszas hadakozás által kimerült országnak pihenésre volt szüksége, a szándékolt nagyszerű építkezéshez pedig a nép erejét mértéken túl igénybe kellett volna venni, a mi is békétlenséget szülvén, a trónörökösödést okvetlen kérdésbe teszi vala. Azért hangsúlyozza ismételve a próféta, ne azon légy király, hogy te épits az Istennek házat, hanem hogy a te házad fölépíttessék. Hogy a próféta jói látott a jövendőbe, mutatta a következés. A miről Dávid Náthán próféta tanácsára letett, azt fia és utódja, Salamon keresztülvitte, az Isten háza Jeruzsálemben felépült oly pompával, hogy messzeföldről jöttek annak csodálására; de alig hunyta be szemét Salamon, a rája sulyosodott terheket megunt nemzet legnagyobb része a Dávid házától elszakadt és Salamon fia mellett csak azon nemzettöredék maradt meg, melynek kebelében épen Jeruzsálem feküdt, ez is csak azért, mert annál a közterheket helyrepótolta az abból folyó nagy előny, hogy az ország kormányának helye kebelében volt. Hogy ez a fentebb felhozott bibliai daraboknak értelme, hogy az egész előadásban pusztán trónőrökösödésről és nem örökkétartó messiaticus uralomról van szó, mutatja már maga az is, hogy a próféta el nem mulasztja Dávidot arra figyelmeztetni, hogy ö homo novus, hogy mint olyan ember, ki alacsony sorsból jutott a trónra, különös oka van óvatosnak és vigyázónak lenni, hogy íiára nézve a koronát el ne játszsza.