Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-01-22 / 4. szám
közlöny-kérdéshez, tudtomra, nyilvánosan hozzá sem igen szólott senki, igen méltő tisztelettel kivévén a ,,mozgató lelket," meg a Pataki Füzetek tisztelt „szerkesztőjét," a „tanügybarátok" egy mellékesen ejtett nyilatkozatát, és a t. „Pálfy Józsefi úr nyilvánosságra jutott ebbeli nézetét. Hogy honnan van mindez, mások talán jobban tudják, de annyi bizonyos, hogy a mit a Sárospataki Füzetek kiadó-szerkesztője folyóiratát illetőleg nyilt levelében „Hamlettel" mondat, hogy t. i. ,,Valami bajnak kell lenn' Dániában" igen szépen találna ide is. Tehát nincsen iskolai közlöny! pedig beh nagyon szép lenne! hogy midőn a „Protestáns Naptár'' és a mármár szép reményekre jogositó „Házi Kincstál"4 protestáns családaink kedves házibarátai lettek! az „Egyh. Lap" pedig gyülekezeteink, egyházmegyéink és egyházkerületeink tisztviselőit és nem tisztviselőit teendőik széles körében, a tüzetesen egyházi élet vezetésében, oly igaz lélekkel vezéreli, vagy legalább vezérelni igyekezik; és midőn a „Sárospataki Füzetek" a prot. tudományosság töretlen útján olyan tiszteletet parancsoló kitartással haladnak előre; be szép lenne! mondom, ha ennek a „három millió" lelket számláló magyar protestáns egyháznak „néhány ezer főből" álló tanári és tanítói kara is nyugodt önérzettel feltudna mutatni „legalább egy növelészeti közlönyt," és ezáltal bebizonyítaná azt, hogy a kezére bízott „néhány százezerí : lélek nevelése érdeké beh ujabb áldozatra is kész. De hát ez a hivatali áldozatkészség nincsen közlöny nélkül is eléggé bebizonyítva ? Igénytelen nézetem szerint ninc3, s pedig azért, mert nevelés-ügyünk mezejének, vagy ha inkább tetszik — kertjének egyebek között három olyan forrása van, melyekből az életadó tápnedvvel együtt igen sok nem tápnedv — bogy ne mondjam : méreg —• szivárog a mezőnek, kertnek ékességeihez, s pedig oly nagy mértékben, hogy némelyik növény e miatti scenevészése s sírig húzódik. E baj-forrásokat leginkább a tanárok, tanitók tartoznak ismerni, mert e tekintetben ők a szakemberek, s ha a szakférfiak szavuknak érvényt szerezni nem birnak, ez is ellenök bizonyít a legtöbb esetben, legalább a mi egyházi és iskolai viszonyaink között. Sőt ha épen semmi reményök nem lehetne is az illetőknek nézeteik érvényesithetése iránt, még akkor is hallatni kellene szavukat, mert legalább a történelem ítélőszéke előtt nem rájok nehezülendne a felelősség terhe. Eme bajokról való tanakodásnak pedig egy „iskolai közlöny" legalkalmasabb helyül szolgálhatna, mert a sajtó, legkivált pedig az időszaki sajtó hatalma megmérhetetlen nagy. Az a fenirt három, baj-forrás pedig megismerhető szerintem „iskoláink szervezetében, tanáraink, tanítóink képezésében és nevelés-ügyünk magasabb vezetésében." Vegyük azért rendre. I. Iskoláink szervezete. Csak is azon iskola érdemli meg a j ó nevezetet, a melyiknek ajtaja az éleibe nyilik. Egy tanár magán nyilatkozata. Szándékom a t. olvasót megkímélni holmi, mélyen járó s olykor magasan szárnyaló elmélkedésektől, hanem csak egyszerűen tényeket mondok eh Kezdjük hát legalól! Hogy a „kisded-óvó intézetek" egyházunk kebeleben fehérholló-ritkaságuak, mindnyájan jól tudjuk, pedig ha volnának, legalább ott hol alapitványaik immár készen vannak, gondolom, nem nagy kárt fognának okozni. „Elemi tanodáinknak" van már szervezete — papiroson, habár létező viszonyaink között ezt is javithatnók, de hogy az elmélet mikor leend mindenütt testté: a jó Isten tudja. „Gymnásiumaink" olyan szervezetet kaptak, hogy akár a tanfolyam évszámát, akár a tanulmány-tárgyak csoportját, akár ezekmek beosztását, akár a heti óraszámot, akár pedig a fegyelmet tekintsük: az egész középtanodai szervezet, mint bevégzett tény az „embert," mint embert aggódásba ejti, a „protestáns embert" nagyon elbúsitja, a „magyar protestáns embert" pedig épen a kétségbeesés örvényéhez tolja. Kellene valamit szólani a gymnásium alsóbb osztályaival párhuzamban álló „magasabb elemi, vagy polgári, vagy alreai és a vasárnapi" vagy „ismétlő iskolákról ;" de ezeknek még tervezete is mind csak késik az éji homályban, habár sokszor volt szerencsénk „neveiket" nemcsak hallani, de még olvasni is. Van egy nagyreményű „realgymnásiumunk" is, hanem erről szándékosan hallgatok, mert, Istennek hála ! enyésző-félben lévén a realiskola-düh, — mely váltig azt akarta volna elhitetni, hogy a ki csak ujja hegyét tette is a realiskola falára :- már tele tölt minden zsebe aranynyal, ezüsttel —- mondom, mivel ezen „mánia" szépen oszolni kezd, reményem van aziránt, hogy valamint az ember maga „dualistikus lény," azonképen minden gymnásiumunk realgimnasium fog lenni, s ekkor aztán meglesz a szépséges békesség. Most jönnek az „akademiak." Gyönyörű nevezet! csakúgy melegedik az ember kebele. Hogy is ne ? hiszen itt már érett ifjakat látsz, kik keblökben pályát választottak, tehát túl vannak immár az ifjú kor legelső krízisén, Itt az egyik az „Úr szőlőjének" rendületlen mun -kása akar egykor lenni; amott a másik az emberi kebel magasztos nyilvánulásának, „az ének és zenében való isten-imádásnak" akar vezetője lenni, s még ezenfelül „Krisztus kedvenceit," a kisdedeket is nevelni akarja. 8