Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-15 / 3. szám

sitva nem is vagyok, s ennek gondolatától is távol tartom magamat, és annyival inkább, mert tudomásom szerint is, szép számmal vannak^egyházraegyénkben, a tudomány mezején búvárkodni szerető lelkipásztorok: de megengedtetik nékem, ba kimondom, mikép nem kicsiny azok száma, sőt tán ilyenek vagyunk legtöbben, kiknek anyagi korlátolt helyzet, — s erejök nem elegendő arra nézve, hogy hivatásunk célja eléréséhez vezető eszközöket megszerezzük, megszerezhessük. Nekünk pedig prot. lelkipásztorokul a tudományok fejlődésétől hátramaradnunk nem lehet, nem szabad, mert akkor elejtve lesz a protestantismus egyik kétlen elve, a haladás s fejlődés ; épen ezért ajánlom s indítványozom: 1. Állítsunk egyházmegyei könyvtár t, s létesítsük ennek természetes következményét a papi értekezletet. — Sem több, sem kevesebb az, mit ama szóval kifejezni akartam: tanuljunk. Más ref. egyházmegyék jelentékeny könyvtárral dicsekedhetnek ; nékünk a magyarhonban legnagyobb népességű békésbánáti e.m. lelkipásztoroknak, sem könyvtárunk, sem papi értekezletünk. Távolról sem akarom állítani, hogy ezen eszme újdonság lelkipásztortárs urak előtt; régi idők óta közohajtás volt ez; mi eddig elhaladt: kérem ne engedjük tovább már ez eszmét maradni. — Ismerem egyházmegyénk roppant kiterjedését: épen ezért a cél könynyebb érvenyesithetése tekintetéből, bár az erő általa megoszlik, ugy vélem, két könyvtár lenne állítandó, egyik a békési, másik a h. m. vásárhelyi részen. Ha az indítvány elvben elfogadtatik : ez esetben küldöttség kinevezését kérem tervjavaslat készítése végett. 2. Mivel én, mellőzve a vallás terén is olykor szerepet játszani szokott elmefitogtatást, — a vallás örök elvei megtagadását, s az ezek megdöntésére irányzott táborjárást, a szent biblia érteni nem akarása — vagy nem a józan kritika szabályai szerinti értelmezéséből, mint kútfőből szeretem leszármaztatni; a vallásiakban rajongók törekvése ellensúlyozása- s az evangyéliomi tan megvédésére, más véd- s óvszert nem gondolhatok, s nem tartok, mint a sz. biblia helyes értését 5 ezt pedig csak az által vélem elérhetőnek, ha azt a hívottak, vagy is a lelkipásztorok, hallgatóiknak, a Jézusban való igaz hit, s az el nem fogúit, s meg nem mételyezett ész világánál minél gyakrabban magyarázzák. Igen is, én a bibliát és pedig tiszta meggyőződésemből a vallás terén szövétnekül tartom, melynek tiszta és igy idegen sugárokkal meg nem elegyített fényje oszlathatja szét a rajongó elmék ködéit, varázsolhatja vissza jó útra a kétkedés, vagy tán épen a tagadás rideg terén bolyongók csoportjait. Épen ezért igen messzelátó bölcseségére ismerek én vallásos elődeinknek a XLI. és XLVIII. canonokban melyekben kötelességükké tették a lelkipásztoroknak, közvasárnapokon a sz. biblia olvasását, hogy ,,a sz. írásnak gyakori hallásából" — ezek a canon szavai — „a hívek a mennyei tudományban, és a keresztyéni kegyességben üdvösségesen napról napra nevekedhessenek." A szent bibliának a lelkipásztorok által az istentiszteletek alkalmávali olvasása elmaradt, sőt elmaradt a XLH. Canon azon intézkedése is, hogy „minden héten legalább négy ízben vasárnapokon t. i. kétszer, szerdán pedig és pénteken, vagy más valamelyik köznapokon, a helynek szokása szerint prédikációkat kell tartanií' —Igaz, hogy a hétköznapokon tartatni rendelt prédikációk helyett, a sz. biblia magyarázása hetenkint kétszer vétetett gyakor -latba; ám de ez a nagyobb egyházak közöl is csak némelyekben, a kisebb egyházak közöl pedig, ha tudomásom nem csal, egyben sem tartatik fen; sőt, mert miért ne mondanám ki, a mit tapasztaltam '? a vasárnap délutánni katechizálás is itt ott gyakorlatból kimenni látszik. — Es most kérdeni bátorkodom : vájjon mind ezen körülmények nem tágitják-e, sőt nem teszik-e lazákká a kegyelet azon szálait, melyeknek a híveket a templom- s egyházzal oly szorosan összekötve kellene tartaniok ? . . nem hatnak-e a vallásiakban közömbösség, rajongás, sőt hidegség előidézése- s táplálására ? . . Kérésem hát lelkipásztortárs urakhoz ez : nyilatkozzunk itt, az egyházmegye színe előtt, önként, de kötelezőleg arra nézve, hogy mi, ugy a kisebb, mint nagyobb egyházak lelkipásztorai, az ünnep- és vasárnapokoni prédikálást a reggeli, — a katechizálást a délutáni, — hétköznapokon pedig, legalább a téli időszakon, mikor híveink, a szorgos munkától elfoglaltatva nem lévén, templomban inkább megjelennek, p. 0. advent első vasárnapjától József napig, hetenkint kétszer, a sz. biblia magyarázását, ha csak elhárithatlan akadály által nem gátoltatunk, hivatalos kötelességünk szerint mindenkor végezni igyekezünk. Az úgynevezett poenitentialis heteken, ekkor is kétszer egy héten óhajtanám, és kérném a sz. evangyéliomból a Jézus élete történelmét, s a szent sakramentomokróli tanát ref. anyaszentegyházunknak, — óvatosan kikerülve, a más hittelekezetüek tanait, netalán sérthető kifejezéseket — magyaráztatni. — És ezt akartam kifejezni fölebb ama kimondott szóban: tanítsunk. — Végül: 3. Szóljak-e, vagy hallgassak? Szólanom bajos, mert elitéltethetem, hallgatnom pedig nem enged jelenben! esperesi állásom, s meggyőződésem. Szólok tehát, mert meggyőződésemet semmi világi tekintetnek alá nem rendelem. Külsőségre vonatkozik, mit mondani akarok s fogok, és pedig csak néhány szavakban, s minden indokolás nélkül, de a mely külsőség egy magasztos foglalkozás előhirdetője, hogy ugy fejezzem ki magamat, jelvénye : mikor mi lelkipásztorok ünnep s vasárnapokon, vagy hétköznapokon, ugy dél előtt mint dél után prédikálni, könyörögni, bibliát magyarázni, esketni, a szent sakramentomokat kiszolgáltatni, a templomba megyünk, vagy betegekhez hivatunk, midőn halott felett prédikálunk, s elhunyt embertársaink bánatos szívű kedveseit, mi vallás szolgái, az irás szavaival vigasztaljuk, szóval, minden lelkipásztori hivatalos teendők teljesítése alkalmával öltsünk fel mindenkor fekete szinü, a egészen begombolt ruhát, p. 0. zrínyit, vagy budát, vegyünk ma-