Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-15 / 3. szám

esetre arra törekszik, hogy a nép e tekintetben pictus masculus legyen. Tehát a népet egészen ignorálva, marad még hátra a hierarchia és a világi felsőség kormányzata ; hogy a papságnak akar szerző valami engedményt adatni, kitetszik e szavaiból: „A felsőség és a nép nem ignorálhatja a nekik mindég fáklyavivőül szolgáló tényezőt, a papságot. A papság az egyházkormányzatban legfontosabb tényező" stb. A mi pedig a világi felsőség által való egyházi kormányzást illeti egészen tisztába jövünk szerző nézetéről ha e következő szavakat csak futólagosan is olvassuk: „Austriában az egyház csak az államhoz való szoros csatlakozás által menthető meg. Minél nagyobb csatlakozás az államhoz, azaz minél nagyobb befolyás az állam részéről egyházunkra, annál jobb. Minél inkább azon működnek a tanítók, tanárok, és papok, hogy a nép feltétlenül engedelmeskedjék az államnak, a törvénynek és a koronának, annál jobb ! En e tekintetben határozott és az ellenségeskedésre mindég kész reactionárius vagyok! Én nem tudom elválasztani keresztyén és protestáns voltamat, az Isten és az állam parancsai iránt való katonai subordinatio-féle engedelmességtől." Ugy látszik szerző nem akarja észrevenni azon ellenmondást, mely az imént idézett sorok és egy fennebbi mondata kőzött szembe-szökőleg előtűnik. Ugyanis, ha áll az, hogy annál jobb az egyházszervezet, minél nagyobb befolyást gyakorol arra az állam ; akkor eo ipso az a legjobb egyházszervezet, melyre az állam legnagyobb befolyást gyakorol, de ez az egyházszervezet nem más, mint a caesareopapismus. Az ellenmondás itt abban rejlik, hogy szerző fennebb a caesareopapismust, mint az evangyéliomi egyház szellemével egybe nem férőt, elvetendőnek véli, itt pedig azt, noha csak a sorok között, mint legjobb egyházszervezetet ajánlja. Nem célunk a vallási dolgokban politizálni, de mégis a fenebbi kiemelt sorokra azt kérdezzük szerzőtől, helyben hagyná-e ő, ha Austria, mint katholikus hatalom, a nem rég megjelent pápai encyclikát, magáénak vallaná és az abban foglalt elvek szerint kormányozná az ev. egyházat, melynek üdve, szerinte az államhoz való legszorosabb csatlakozásban rejlik ? Bizonnyára nem is álmodták Rómában, hogy egy bécsi prot. theol. tanár az encyclikában foglalt nézetek zászlóvivőéül tolja fel magát. *) (Vége köv.) *) A fenebbi sorok kiszedetése után tudtuk csak meg a ,,Wiener Ztgu

ból, hogy az encyklica közöltetni fog a császári birodalom püspökeivel, de a kormány az 1850-iki császári rendelet és 1855-iki corcordatum következtében nem gyakorolhat befolyást azon formára nézve, melyet a püspökök követni fognak az encyklicának és függelékének kihirdetésénél. A császári kormány anélkül, hogy az emiitett nyilatkozvány megitélésébe bocsátkoznék, mire jelenleg nincs ok, csak a pápai szék nézeteinek nyilvánitásaul tekinti azt, a mely magában nem eszközölheti az BELFÖLD. A BÉKÉS-BÁNÁTI HELV. HlTV. EGYHÁZMEGYE. (Vége.) u) A következő inditványnyal rekeszté be esperes úr általános jelentését: „Mielőtt bevégezném, tán már unalmassá is vált hivatalos jelentésemet, bátorkodom még egy kevés türelemre a nt. e.megye figyelmét fölkérni. Emiitettem ugyan fölebb a 7. pont alatt mikép békés-bánáti ref. híveink erkölcsi, s vallási élete ellen panászt emelni nincs okom. De mivel oly tünemények s mozzanatok kezdenek mutatkozni, az evangyéliomi prot. egyházi élet terén, melyek, ha meg nem dönthetik is a Jézus vallása örök alapját, mert ezen a poklok kapui sem fognak diadalmaskodni soha — de mégis, bár csak pillanatig gátolhatják annak tiszta fénye szertesugárzását; engedtessék meg nekem, ha mélyen tisztelt lelkipásztortárs urakat jelentésem zárszavaiban éber figyelem-, s egészben apostoli közreműködésre felkérem. Látjuk, hogy nyugatról evangyéliomi vallásunk szegletköve megingatására kelt föl egy hatalmas szellemi erő meglehetős tért szerzett immár magának; délen pedig, sőt immár egyházmegyénkben is, a nazarénusokban egy vallási rajongó csapat kezd a nép alsó osztályából csoportosidni. Bár tudom, mikép ev. prot. egyházunk más viharokat, az érintetteknél vészesbeket látott már, melyek azonban, nemcsak meg nem döntliették annak oszlopait, sőt épen amaz enyészetet hirdető kísérletek elleni szellemi küzdelem közben erősödtek meg, s hatottak le milliók szíveikbe prot. egyházunk életgyökerei annyira, hogy az eleinte parányi csemete, ma óriási tölgygyé emelkedhetett: mindazáltal távolról se véljük, hogy a szellemi küzdelem ideje immár bevégződött volna, és mi, mai időbeni lelkipásztorok, az elődök erélye, s bölcsesége által csendessé varázsolt oceanon nyugton evezhetünk, az általunk vezetett egyházak sajkáival a boldogság kikötőjébe. A jövő titka, ha vájjon nem jön-e ei hozzánk, hamarább mint vélnők, a próbáltatás, a Jézusban való ren-v dithetlen hit, — evangyéliomi hitelveinkhezi hű ragaszkodás, keresztyéni erély, s buzgalom próbáitatásának korszaka ? Tanuljunk, és tanitsunk tehát, — e két szóban hiszem és vallom én rejleni azon tényező erőt, melylyel ha fölövedzük magunkat, a vallásaikban túlzó rajongók, közömbösök s a magokba vonult szenteskedők, és tespedők táborával, a győzelem felől teljesen biztosítva mindenkor síkra szállhatunk. Kérem, félre ne értessem, nem akarok én vádat emelni, lelkipásztortársak, s barátim ellen, erre feljogoosztrák császári birodalomban létező törvények és intézmények változását."— Azonban, mivel lehetetlenség épen nem volt állításunkban szerzőhöz intezett legutolsó kérdésünket újólag ismételjük. 6 *