Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-18 / 25. szám

ellankadnak nem lelketlenség, hanem a fáradság öregség miatt ugy hogy épen ez az egyik érv, mely a restauratio szükségét bizonyitja. Végre nem félhetünk a restauratio alkalmából fölmerülhetőnek állított idegen befolyástól sem. Jól ismerjük ezt a tüntetni akaró ijesztgetést! Nincsen semmi alapja! Superintendensek, esperesek választatnak abban a szép Magyarországban függetlenül szabadon, tanúja voltam sőt részem volt benne, de nem ismer, nem hallott senki semminemű idegen beavatkozást. Mumus ez, mint egy derék esperes a minap mondá, egyébb semmi. íme ilyenek a t. értekezonek minden érvei: érvénytelenek, egymást arculütők, tények által megcáfolvák, sőt a mi több — bizonyitnak — quantum satis — a mellett a mit ostromolnak! — Révész úrnak minden tisztelet, ő tudja, hogy tőlem tiszteletnél egyéb őt nem találja ; de én is tudom róla, ő nem helyesli, hogy közügyben csupán a tekintély döntsön. Az ily nagy horderejű közügyben mindent meg kell vizsgálni, a véleményeket ki keli hallgatni s ugy határozni. Amicus Plató, rnagis amica veritas. — Igaz a praemissa: „hogy az esperesek nemcsak a közakarat (helyesebben a törvény) végrehajtói, hanem atyák, birák, kik fedtenek, dorgálnak, szigorúan intézkednek;" de sántit az attól húzott conclusio hogy: „arestaurálható esperes aligha fogja a papokat tudományszeretetre, szorgalomra, erkölcsi tisztaságra szólitni." A conclusio hibás voltát maga is érzi azért tette belé ezen halványitó szócskát „a 1 i g h a." — Tényeket hozhatok föl itt is, mert ismerek restaurálható espereseket — mig pedig az iró közelében, tiszántul is van ilyen, — kiket félnek, tisztelnek, szeretnek, és mégcsak élnek és birják viselni a hivatali, melynek diszei ki nem fognak szavazni az esper^si székből: ellenben a nem restaurálható esperesektől — nagy tisztelet a kivételeknek, mert ilyeneket is ismerek ! — az atyai eljárást a nepotismus, a birót az önkénykedés, egyház és iskolarontó eredményeiben láttam. Ok — az atyák és birák ! hátra vetik a legjobbakat ha rokont vagy leendő vöt kell elhelyezni, üldözik kérlelhetlenül a nyilt, és bátor szót, pártolják emelik a szolgailag hizelgő nyegle üres főket, és'okoznak az egyháznak s iskolának ily eljárással, végetion sok roszat lerakosgatnak évek sok hosszú során temérdek sok anyagot, melynek csak egyetlen egy orvossága van: a r e s t a ur a t i o, mert a halál, ez a szeszélyes zsarnok, inkább csak váratlanul szeret megjelenni, hálálkodó tömjénezésekben nem gyönyörködik, gyász és siralom közt szereti tartani diadalmenetét. Az egyházi tisztviselőség restauratióját tehát távol attól, hogy fölösleges és veszélyesnek tartanok, legmélyebb meggyőződésből szükségesnek s üdvösnek valljuk mert: 1) Fölment azon szomorú kénytelenségtöl, hogy a törvényes elmozdítás igénybe vétessék, mely a hivek előtt igen botrányos. 2) Éberségben tartja a tisztviselőkben a kötelességérzetet és hatalmas védszer azon lappangó önkénykedések, elhanyagolások, s hatalmaskodás túlkapásai ellen, melyeket a törvény utói nem érhet, de a melyek mint férgek rágódnak az egyház és iskola életfáján. 3) Fölmenti a hiu s gyarló lelkeket azon kisértet nyomása alól, hogy a közóhajtás ellenére a közügy romlására, a hivatalban tartsák fön magukat, és a közügy barátit azon nem szép óhajtás alól, hogy a rnegunottnak halálát várják. 4) Az egyházi igazgatásban a tisztújítás nem hogy a közügyek vezetését betanult jelesektől fosztaná meg az egyházmegyét, (mert ha több azon egynél nem volna, az megtartatik), sőt inkább a tisztújítás a legbiztosabb képezdéül szolgál arra, hogy szakavatott egyénekben az egyházi közélet meg ne szüküljön. Vagyon több érv is, hanem, a ki látni akar ezekből meggyőződhetik, mert a tárgy átlátszó világos hacsak nem zürjük zavarjuk az eszméket. A képviselet és tisztújítás együttjárnak, mint az embernek két lába. Képviselet nélkül van gazdálkodás — már olyan a milyen — az absolutismus alatti politikai életben is; de a tisztujitásnak legalább surrogatuma — t. i. hivatalnokoknak egyhelyröl máshová költöztetése kicserélése nélkül, ott sem lehetnek el. A szerzetes rendek is bizonyos évenként tisztújítás utján választják a rend főnökét, nem kedvtelésből hanem mélyen érzett szükségből. És a protestáns egyházban kell-e ezt a nagy hézagot tűrni ? — Videant consules nequid detrimenti ecclesia capiat! — Nem vagyok azon ámulatban, hogy ezen néhány sor megtéríti az egyházi tisztújítás ellenzőit, sőt látom a neheztelések komor szemöldjeit. Hanem hát hiában ! régi tapasztalás útján szerzett meggyőződésem, hogy egyházi és iskolai emelkedésünknek fölötte nagy hátramozditója a tisztujitathatlanság, és ezt ki kellett mutatni most, midőn egy ^evezetes ujitás a képviselet szándékoltatik behozatni. Áldás van a képviseletben, de csak ugy jön teljes marokkal, ha a tisztújítás benne együtt jön. — Ha ezen fölszólamlás, melytől az önzés nagyon távol van pusztában hangzik is el; legalább szóltunk; megtettük kötelességünket. Fölárad az idő szelleme s a minek meg kell lenni, meg leend. Az esperesi hivatal s egyéb egyházmegyei tisztségnek teljes betöltése oly nehéz feladat, hogy a ki azt minden pontjaiban betölti ugy belefárad, hogy bizonyos időntúl semmi jutalomért tovább viselni nem vállalkozik. Azért a kik a hivatalban benne vannak, jobb ha nem is mondogatják hogy: nem jó intézmény a tisztújítás. B a 1 ó B é n j á m i n. „Mindenütt nyomorgattatunk, de nem szoríttatunk meg; —• kételkedünk, de mindenestől nem esünk kétségbe. Pál 2. kor. 4 r. 8 w." — Eme jézusi szavak vigasztaló igazságában örvendve kiálthat fel ekképen most a drégel-palánki egyházmegye. Édes hazánkban, ennek jobbjai egyenként választatnak főiskoláink, egyházmegyéink, kerületeink, igazgatói- kormányzói- s felügyelőiül. Ha elhagy egy jóltevő Jób, s látszik, mintha emmiatt aggodalommal széttekintve a jó választandás fölött nyomorgattatnánk, azaz: tűnődnénk magunkban: nyerünk helyébe hasznos Nehémiást : s i g y kétségbe mindenestől nem eshetünk. A magyar protestantismus jobb szelleme a nemzet nagyjai minden rétegeit át »— és keresztül hatolta. Törvénytudók, gazdag földbirtokosok, orvosok, kormányzásra hivatással biró férfiak, írók, szóval a nagy nemzettestet anyagi, s szellemi erővel növelni, épitni képes férfiak napjainkban épen nem hiányzanak egyházunkban, kik, ha nyomorgattatunk: segítségül jőnek, s igy nem szorittatunk-meg, ha kételkedünk: reményünkben megerösitni igyekeznek: s igy nem eshetünk mindenestől kétségbe. Igy történt, hogy a kétszer egymásután egyházmegyei gondnokul elválasztott szeretve tisztelt B 1 a s k o-