Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-18 / 25. szám

épiti ama fentebb már megcáfolt bypothesist, hogy Hilkiás főpap fiának, Jeremiásnak segítségével azt az állarncsint követte el, hogy egy uj törvénykönyv becsusztatása által a nemzetet uj életirányra vezesse és lelkesítse (1. Bohlen Gen. CLXI1.). A mi Józsiás idejében csalásképen tűnik fel, az Zedékiás alatt a körülmények által nyilván követelt szükség volt és Jeremiás közóhajtásnak felelt meg, midőn az egész törvényhozást, a mint a hivatalos iratokból ismerte, genialis felfogással Mózesnek szájába adja és azt prófétai jelleméhez képest paraenetikus célokra használja fel. Szól ezen mi fölvételünk mellett egy körülmény, mely midőn a legutolsó kételyt is elenyészti, egyúttal egy maiglan tudtunkkal senki által meg nem fejtett crux interpretumot is nem csak hogy tökéletesen kimagyaráz, hanem az előadást olyan alakban a milyen, szükségkép követeltnek tünteti fel. A Leviticusban szintúgy mint a Deuteronomiumban van egy hosszú szakasz, melyben a nemzetnek Isten különös áldása igértetik, ha a törvényt híven megtartja és iszonyatos átokkal fenyegettetik, ha attól eltér. E párhuzamos előadásokban előfordulnak aztán vonások, melyek a két darab keltének korára, helyére, az utóbbinál szerzőjére is nagy világosságot vetnek. Mind a kettőben több kevesebb körülményességgel le van irva, mikép fog a nemzet Isten törvényének megvetéseért bűnhődni ; hazája ellenség által feldulatik, annak lakossága idegen népek közé szétszóratik ; de mig Leviticusban a hazába való szerencsés visszatérés tetetik kilátásba, ha megtérnek*"*), addig a Deuteronomium evvel végzi: ,,Es visszavisz téged Jehova Egyiptomba hajókon az úton, melyről azt mondám neked: ne lássad azt többé." Honnan a feltűnő lényeges eltérés a két egyébként hasontartalmu előadás közt ? s a mi a magyarázók keresztje : hol és mikor mondta Isten azt, hogy ne lássák az Egyiptomba vezető utat ? A mi föltevésünk mellett e kérdésekre a felelet adva van. A ki babyloniában vállalkozott az irás újból szerkesztésére, az természetesen az ottani viszonyokból indult ki. A legroszabb, a mi az Isten törvényétől elpártolt nemzetet érhette, a fogságban táktól (Deut. 13, i. ig?

20. Jerem. 13, 13. 23, 16, 17) stb. — Valóban — mondja Bohlen — ugy a véletlen nem játszik, hogy kimutatható utánzás nélkül mind a két részről, egyes egyedül két könyvön keresztül vonuljon bizonyos családi hasonlatosság, mely semmi más bibliai könyvben rokon vonásokra nem talál; hanem atyának és fiúnak közösen kellett a törvény rövidletén dolgozniok; fen is maradt hagyomány Jeremiásnak a törvény fentartása körül szerzett érdemeiről (2 Makk. 2, 1 — 13) «s már Nachtigal emlékeztetett Jeremiásra mint gyűjtőre (Henke Magazinjeben IV, 3 1.). *) Erről ugyan Deuteronomiumban is van szó (30, 1— 6); de ugy hogy egy külön kikerekített profetiául kiszélesítve Jerem. 29, 10—15-el csaknem szórólszóra egyező. lévőkre bekövelkezetf, a fenyegetés végre volt hajtva, el voltak szórva idegen földön és az irónak azon kellett lennie, hogy a lesújtott kedélyeket biztató szó által felbátorítsa, kilátásba tegye a megtéröknek az isteni kegyelemnek hozzájuk való fordulását s ennek nyomán hazáj ukba visszatérhetésüket. Egészen más volt a Júdeában maradtak helyzete , hangulata és ehhez képes| a törvény áthágói ellen fogalmazott fenyitőbeszednek is eltérőnek kellett lenni. A Júdeában hátramaradtak még mindég arról álmodoztak , hogy árnyékkirályaik alatt valamikép sikerülend nekik, magokat a babyloni felsöség alól kivonni és országukat függetlenné tenni ; sőt mikor minden remény füstbe ment, akkor is inkább Egyiptom felé fordultak oda menekülendők, Jeremiás pedig eleintén ugyan a pogány nemzetekkel való szövetkezést theokratiai álláspontjához képest egyátalában ellenző (1. Jer. 2, 18, 36); de különösen az egyiptomra való támaszkodást folyvást ellenzi, midőn később a khaldaeiak uralma elöázsiában meg lett alapítva és Júdea is Babylon hatalma alá került, Jeremiás alkalmazkodásra és a babyloni felsőség engedelmes elismerésére int, mig az udvari próféták Egyiptomhoz szítnak, és utoljára is Zedékiást Babylontól való elpártolásra birják, a mi a király vesztét és Jerusálem elpusztulását vonja maga után. A szerencsétlen nép most ismét Egyiptomba akar menekülni, és Jeremiás ezt Isten nevében határozottan ellenzi, mert a mint 50, 51 fejezetekből látható, ő a babyloni hatalom összedulását sejtette s ezen esetre nemzete függetlenségének helyreállhatását várta (1. Jerem. 42, 11 — 20), hol is a többek közt e szavak is fordulnak eiő: „aMitö lann bx rnirr mKP nyby »isn szólott Jehova hozzátok, óh Júda maradékai: Ne menjetek Egyptomba." Ezek után nem lehet, természetesnek nem találni, hogy midőn a törvényszegő nemzetre átok mondatik és az idegen pépek közé szóratás különösen kiemeltetik, Jeremiás vonatkozással az általa Isten nevében többször ismételt tiltakozásra az Egyiptomba menetelt illetőleg, átokképen mutatja fel a nemzetnek Egyiptomba vitetése't. Ugyan e hivatkozással találkozunk a királytörvényben Deut. 17, 16. „Csak sok lovat ne tartson és a népet vissza ne vigye Egyiptomba a végett, hogy lovait szaporítsa; mert a Jehova megmondotta nektek: soha többé azon az uton vissza ne térjetek." Itt is természetesen az a kérdés támad, hogy hol és mikor mondta ezt az Úr ? Mire Aben Ezra azt a légből kapott feleletet adja: „parancsolva volt de meg nem Íratott. (^fŰJ ftfÍM HlSöV A mi fölvételünk szerint Jeremiás léve'n a Deuteronomium szerzője, ö bátran hivatkozhatott e tilalomra, mint a melyet ő egész életén át Isten nevében hirdetett. Nevezetes, hogy olyanok is, kik a mi felvételünkre távolról sem gondoltak, mert az egész Pentateuchust Mózes müvének tartották, a Deuteronomium egyes helyeinél mégis önkéntelen Jeremiásra utalnak. Igy a prófétá-