Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-18 / 25. szám

csaknem egészen feledékenységbe mentek. Azonban a birodalom erkölcsi és anyagi sülyedése a prófétai szellemet, mely megfogyva bár, de törve nem, a jobbak szivéből soha egészen ki nem aludt, a trónváltozás alkalmával uj életre lobbantotta, és a számra csekély, de értelmi súlyánál fogva fontos nemzettöredéket cselekvésre serkentette. Kiknek is sikerült Jósiás királyt a jó ügynek megnyerni s az országot ismét a régi nemzeti irányra téríteni. Most a papokon volt a sor, hogy a dolgok ^ez uj fordulatánál a szertartási törvények érvényesítése által állásukat a szabadabb irányú profetismus ellen biztosítsák. Érezhetővé kellet tehát válni a szükségnek, hogy a mózesi törvényt és a nemzet múltjának eseményeit tartalmazó szent irodalomnak ismét birtokába jussanak. Hilkiás főpap kétségkívül szorgalmas kutatások után bukkant az annyi ideig rejtve volt törvénykönyvre, sietett is azt a királylyal közölni, hogy ez a dolgok uj rendét e szerint intézze. Mi volt e minn ISD törvény könyve, melyet találtak ? az eddigiek után önként érthető. Az nem lehetett más, mint amaz eredeti hivatalos följegyzések gyűjteménye, melynek vitelével a papok voltak megbízva és ezek által a szent helyen őriztettek, melyek a jelenlegi Pentateuchusban a négy első könyv tartalmát képezik. E följegyzések közül a Mózestől származott tíz parancsolat és szövetség könyve méltán kiváló tiszteletben részesült, a miért is, miután a potiori fit denominatio, az egész gyűjtemény is szövetség könyvének mondatott, a mint hogy az idézett helyen 2 Kir. 23, 2. mondatik: „Es elolvasá előttük ama szövetségi könyvek minden beszédeit, mely megtaláltatott vala a Jehova házában.'Sajnálatos tévedésnek kell tehát ama, De We11e óta közönségessé vált nézetet állítanunk, mely szerint a Hilkiás főpap által feltalált könyv nem lett volna egyéb, mint a Jósiás által célba vett reform könnyebb eszközlése tekintetéből e végre készített Deuteronomium, mely hogy a nép előtt szent tekintélyt nyerjen, ugy mutattatott fel, mint a szent helyen talált, magától Mózestól kelt ősrégi szent könyv (1. Hartmann, Historisch-kritische Forschungen 570. Bohlen. Die Genesis CLXIV. Nicolas Michel. Etudes critiques sur la bible — Ancien testament. 81.) Csodálkozni lehet, hogy oly komoly nyomozó, mint De Wette, mikép vetemedhetett oly föltevésre, mely a nélkül, hogy a kérdés tökéletes megfejtésére vezetne, a bibliának egyik legtekintélyesebb darabját semmi által nem igazolt oly gyanúnak teszi ki, mintha az egy, korunk szellemében elkövetett államcsinnak köszönhetné létrejöttét. Ha az ember a fentebb idézett 2. Kir. 22 és 23. fejezetbeli előadást figyelemmel olvassa, épen nem azt a benyomást nyeri, mint ha a Mozaismusban tett reformokról volna szó, a nép nem a felett döbben meg, hogy a mózesi törvényektől eltérő és azokat módosító isteni rendeleteket kellett hallania, hanem azért, mert a mózesi törvényeket egyáltálában elfelejtette, bálványokat imádott, azoknak áldozott, azoknak szentelt ünnepeket, szóval nem járt Jehova ő Istenének utján, a mint meg vagyon írva nemcsak a Deuteronomiumban, hanem a Pentateuchusnak majdnem mindenik lapján. Még az sem nyom semmit, hogy a Deut. 28, 15 — 68 a törvény áthágói ellen kimondott szörnyű átkok hallatára iszonyodtak volna meg, mert hiszen a Pentateuehus négy első könyvéből azokat is ismerhették, miután Lev. 26, 14—44 e tekintetben a Deuteronomiumbeli előadásnak cseppet sem enged. Szóval De Wette fölvétele mellett 2 Kir. előadott dolgok egyáltalában indokolva nincsenek és nem érthetők ; mig a mi fejtegetésünk szerint minden vonás talál, a király megdöbbenése nem betanult szerep, hanem őszinte bünbánás és a nép magaviselete a tapasztaltak után természetes. Azomban a prófétai pártnak, hogy nyert előnyeit ne veszélyeztesse és a jó ügyet csirájában meg ne fojtsa s most egyszer a papokkal egy nyomon járt, bele kellett egyeznie az ezek által eszközölt uj fordulatba és be kellett látnia, hogy ezentúl nem merev oppositio, hanem simulás és a törvénynek szellemibb felfogása által érhetők el a magas célok, melyekért századokon keresztül hiába küzködtek. A próféták tanulmányozni kezdték a papok által megőrzött thorát s ennek alapján iparkodtak előhaladásra, magasb szellemi emelkedésre birni a nemzetet. A két irány most oly közel viszonyba lépett egymáshoz, hogy épen a főpapnak, Hilkiának fia *), Jeremiás a próféták leghatalmasbikává válik. Azonban a hazafiak ez üdvös szövetkezése későn jött, a pusztítás angyala már szárnyát csattogtatá a szerencsétlen ország felett, és a végkatastropha ajtó előtt volt. Jósiás király Nekho egyiptom királya elleni harcban elesik Megiddónál. Jósiás fia 3 havi uralkodás után Nekhó által trónjától megfosztatik és testvére Eljákim, Johákim név alatt lesz királylyá. Időközben a karkhemisi csata következtében (605 k. sz. e.) a babyloni világuralkodás megalapittatik és 597 Nabukodonozor babyloniai király Jerusálemben a királyi palotát és a templomot feldúlván, a zsidó király t és 10000 előkelő hazafit fogságra hurcol. Több mint valószínű, hogy a templomban őrzött Thora és a nemzet történelmét tartalmazó évkönyvek ez alkalommal ismét és most már végkép elvesztek ; "**) de *) Igen jól tudom, hogy az ujabbak nem Hilkiás főpapot, hanem más Anathothbeli Hilkiás közpapot tartják Jeremiás atyjának; de azt is tudom, hogy az okok, melyekkel a régiekétől (ClemensAlex. Strom. 1, p. 328), J os. Kimchi, Abarbanel, Calov, Eichhorn stb.) eltérő nézetüket támogatják, nem elég nyomosak. **) E valószínűség csak nem apodicticus bizonyosságuvá válik azon körülmény által, hogy Jerusalemnek Nebukodnozar által tőrtént második elpusztítása s a templomnak feldulatása, mely 2 Kir. 25, 9—18 van leírva, elmondja, hogy a Káldeusok öszszerontották a rézoszlopokat a Jehova házában és az állványokat és a réztengert. S elvivék a fazekakat és a lapátokat és