Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-27 / 22. szám

töltése a szeretet, az egész hittan alapja az istenben vetett hit. A mely mértékben szeretjük istent, abban vagyunk kegyesek és szabadok a bűntől; a mennyire hiszünk istenben, annyira vagyunk képesek szeretni. Ha tőlünk, az uj tan hirdetőitől azt kérdi valaki, hogy vallásosak vagyunk-e ? Csak szerény féleletet adhatunk ; de az igazhivők vallásossága valóban nem nagyobb. Nem az a baj, hogy keveset hiszünk, hanem hogy azt nem hiszszük elég szilárdan. Ok végtelenül többet hisznek, mint mi, de nem jobban, nem szilárdabbul mint mi. Ellenkezőleg, az ő Intőknek több megtámadható gyenge oldala van, s ebben áll a mi egyszerűségünk nagy előnye. Az élet szenvedései közt szilárdan hinni, hogy mindezt egy bölcs és jó isten akarta, — már ezen egy néha bajosnak tetszik. De ha még e mellé hinnünk kell, hogy jóllehet mindaz, mi történik, isten akarata, mégis a világ istentől feltarthatlanul eltávozott s átkozott lett teremtője és igazgatója szemei előtt; hogy istennek egy fia van, kit, hogy az elesett emberiséget megmentse — feláldozott, őt a földre küldötte, s vérében elégtételt lát az egész világ bűneiért, — valóban igy a hit feladata nem lesz könynyebb — Ha a dogmák számától fiigg, ellenfeleinknél szilárdabb hitet, s főként több vallásosságot kellene találnunk; de mi nekik több van, csakis a dogmák sxáma. — Ok dogmatikusok, s a tapasztalás sehol sem bizonyítja, hogy a dogmatikusok a legvallásosabb emberek. Mi volt mindig egy igazhivő szemei előtt a legnagyobb bün ? Mi más, mint a tévtan, az eretnekség ? : A börtönök, a kinzópadok, a máglyák tudnának erről beszélni. — És igen a száműzöttek, a vagyonuktól, becsüíetöktöi megfosztottak, a megtört szivek, kik drágán fizették meg, hogy elég merészek voltak kétkedni, s kétkedésöket nem rejtették el. Ki a keresztyén egyház történetét megírja, mit írhat egyebet, mint örökös harcot ? És miért folyt ezen harc ? Soha másért, mint az igazhivők tanáért. Ezért gyűlölték, üldözték s kiáltották egymást eretneknek. S azon idők, melyekben ezek legnagyobb hévvel történtek, voltak-e a leevallásosabbak ? Nem, — az orthodoxia virágzásban maradt, de a vallás elhervadt. A vallás helyreállítóit minden időszakban előbb felforgatóknak, a forradalom barátainak kiáltották ; s hogy is ne, midőn ezeknek célja nem az volt, hogy a dogmák számát szaporítsák, hanem hogy kevesitsék. Az ő nyomaikba léptünk mi, s azért dicsekszünk tanunk egyszerűségével. Igaz, hogy csak egy dogmát prédikálunk, de ez az egyetlen szükséges. A terűt kidobtuk, hajónkat már biztosan irányozhatjuk a rév felé." *) Lássuk még egy orthodoxus — Groen van Priüsterer — aggodalmait: .,Az igazságok ezen hajótörésében már utolsó mentő deszkaszái is elmerült. Híjában akarjuk a lélek halhatatlansága hitét, híjában a jó és rosz közötti külömbséget megtartani, A philosophia csak azt tartja meg, mí anyagi és tényleges (materieel en positif;, s egyedül azt tartja ténylegesnek, mi anyagi, mi az érzékek körébe esik. Aphilosoph előtt az örök, de láthatlan dolgok ábrándok; csakis azok, melyeket látunk s melyek időszerűek, léteznek valósággal. E szerint nincs egyébb hátra, minthogy együnk igyunk, ma-holnap meghalunk." Opzoomer : *) „Nem mondták-e Jézusról is ; lm a dobzódó és részeges ember!? Hogy bámulhatnánk hát mi, ha tanunkat mint az evés és ivás tanát állítják elő ? De mi ezen vádak alapja ? Valóban azt állitjuk-e mi, hogy semmi sem ténylegas, csak a mi anyagi, a mi az érzékek körébe esik ? Ellenkezőleg; szorosan az érzéki észrevétel mellé egy mást helyezünk, melyhez az érzékeknek semmi köze; elismerjük, hogy van lelkünk. — Feláldozzuk-e a jó és rosz közötti külömbséget ? Ellenkezőleg; hivatkozunk az erkölcsi érzésre, mely az ember lényeges része. Feláldozzuk-e a lélek halhatlansága hitét ? Ellenkezőleg, — ép azért örvendünk, hogy a lélek önállóságát, személyességét megtarhatjuk, hogy ezzel azon hit is megállhat. — Elvetjük-e a vallást, istenitjíik-e az embert ? Ellenkezőleg, azt állítjuk, hogy a vallás az emberi természettől elváihatlan, az ember belsőjében van a vallásos érzés, mely bizonyságot teszen az istenről, — Gúnyt űzünk-e a- keresztyénségből, vagy nagy alapitójából? Ellenkezőleg, — ellenfeleink is kénytelenek elismerni, hogy mi tanunkat kereresztyénnek, a keresztyénség fejleményének, a reformatio folytatásának tartjuk; Krisztusban az emberiség nagy tanítóját és vezérét tiszteljük, bámuljuk és szeretjük, magunkat nevéről nevezzük, s mint evangeliuma hirdetői léptünk fel. De mégis miért olyan borzasztó ez a mi tanunk ? Egyedül azért, hogy mi a Jézus történetében, valamint minden kor és nép történetében a természetfelettit valószínűtlennek, hihetlennek tartjuk, s állítjuk hogy természetes élettörténete, valamint sok másoké is, dicsőitő legendákkal van felékesítve, miket a históriai kritika itt és ott hihetetleneknek nyilvánít. Az a mi nagy bűnünk, hogy az evangélium Krisztusában a halhatatlan rész mellett egy halandót is látunk, hogy a csudatevőt és prófétát feláldozzuk, hogy valódi embert, a bölcset, az erkölcsiség és vallás nagy tanítóját annál tisztábban megtarthassuk. Csak azért vagyunk istentagadók, mert a rend, nem pedig a rendetlenség istenét valljuk. Bűneink egész sorát ezen egybe lehet foglalni, hogy a csudákat elvetjük. Egész erkölcsi és vallásos eretnekségünk egy históriai állításban van megfejtve, hogy t. i. tizennyolc század előtt Palestinában sok nem ugy történt, mint a ránk maradt adatok állítják." Groen van Prinsterer: „Ha a természetfelettit nem ismeritek el, me^ kell tagadnotok istent, mert isten nem a természet, ha nem a természet felett álló személy; ha a csudát elvetilek, megkell tagadnotok istent, mert isten kiválólag (bei mitnemendheid) csuda." Opzoomer: „Ezen okoskodás csak látszólag következetes. Zártétele igaz, de fövényre van építve. — Ha mi *) Opz. „De Godsdinst'- p. 18 — 27 1864 Amsterdam. *) Opz. De geest der nieuwe rigting" 1862.