Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-20 / 21. szám

hon csaknem minden néptanítói, mintegy varázsihletésre egyletekre s képző körökre alakulnak, küzdve versenyeznek hivatásuk magas feladatának minél célirányosabb mérvben megfelelni, s minél inkább kiérdemelni, s illő helyére emelni fel azon állást, melynek szégyenitő rongyai oly sötét árnynyal vonták be eddigelé a nevelés borongós egét. Most mindenkinek lelkéhez van forva egy irányadó népnevelési közlönynek elkerülhetetlen szüksége, melyet részvétlenségből, vagy szükkeblüségből föl nem karolni annyi volna, — mint a sötétben botorkázónak botorul lökni el magától a világító lámpást, melynek a fényénél bizton haladhat célja felé. Én azon hí szemben élek, hogy az a tanitói testület mely 1860-ban részvétlensége által a „Néptanítók könyvét" Istenben boldogitá, — bár t. Simon úr nem egészen alaptalan állítása szerint, mind szellemi, mind anyagi stadiumának most is ugyan azon fokozatán áll; most a lelkesültség percében, ha nemes hivatásu vezetői megütik a riadót, — hasonlítani fog azon minden demoralizálástól ment hadosztályhoz, — mely bár tegnap csatát vesztett, — de ma lelkesült parancsnokának felvillanyozó szavára szuronyszegezve rohan előre vérével mosni le a szenvedett gyalázatot. Hogy a megjelenendő „Népiskolai Közlöny" egyetemes legyen-e vagy csak pusztán népiskolai ? ezen kérdésre úgy látszik a programm kivonalozása egészen megfelel. Mi is azon hitben élünk, hogy a felsőbb nevelő-intézetek felsőbb regiókba élnek, azoknak más sférájok más tendentiájok van, — azoknak mély tudományossággal szerkezteit — bölcseleti, exegetai, nyelvészeti értekezleteik nem a mi gyomrunknak valók — mi azokra legfelebb is, csak epedve tekinthetünk parányiságunk szük köréből — mit ér vaknak a világosság — siketnek a harmónia ? félő, hogy ezek által leszoríttatnának a nekünk illő tárgyak a lap szük köréről, és mi a szegény Lázár kosztjára szorulva, kénytelenek lennénk a tudományban dúsak asztaláról lehullott emészthetetlen szellemi hulladékokon tengődni. Kívánatos tehát, hogy a Közlöny legyen népiskolai, mely kizárólag a népiskolák légkörében hintse üdítő harmatát — hazánk népnevelészete mindenkor igénybe veend egy lapot. Nem hiszek néptanítót — ha mindjárt kettesével vagy hármasával pontosítják is össze filléreiket, hogy ha kelll áldozattal is ne járuljon felmaradásához, — á'nnyiVal inkább, mert ez erkölcsi kötelesség és tartozás, az erkölcsi kötelmek teljesítése pedig oly szent, mire Okosság és becsületesség egyaránt köteleznek — ki ezt a bírót keblében nem érzi —az nem népnevelőnek való. Berzi István, szilvási református tanitó. KÖNYVISMERTETES. Halotti imák. Közönséges esetekre és alkalmakra irta Szász Károly helv. hitv. lelkész és a magyar tud. akadémia 1. tagja. Debrecen. Kiadja Telegdi Lajos 1865. Sokan azt gondolják fiatal lelkészeink közöl, hogy az egyházi irodalomban első próbalépés az egyházi-ima készítés és kiadás. S ha valaki egyszer képes volt imagyüjteményt készíteni és kiadni, ezzel a próbatétet letette a járszalagot bátran elhagyhatja, önálló íróvá lett és nevét megalapította az irodalomban. Én is egy véleményben vagyok velők egy kis külömbséggel. Azt vallom jelesen én is, hogy a ki imákat tud készíteni, olyanokat, amelyek a próbát kiállják, az az egyházi irodalomnak legalább egy ága, t. i. az istentiszteletre vonatkozó ágára, tehát imák, liturgiái beszédek és prédikációk készítésére alapképességgel bir. Az imakészités igen könnyűnek látszik. Mert hiszen azt sürgetik a liturgusok, hogy az ima mindenekfelett egyszerű legyen, mi könnyebb pedig, mint egyszerűen írni, összeszedni azokat a megszokott imaszavakat, melyek gyermekségünk óta füleinkben csengenek és kész az ima. Holott semmi sincs nehezebb, mint imát készíteni, hasonlithatlanul nehezebb, mint akármi más tárgyról írni. Ha tudományos kérdésről kell értekeznem, minthogy azon tehetségeimet használom, melyek akaratom alá vannak rendelve, kényszerithetem azokat bármely pillanatban a szükséges munkára, s ha a tudományos képzettség nem hijánzik, kitűnő munkát készíthetek. Ellenben lehetek lángész, az egeket verhetem tudo?i>ányómmal, mégsem fogok jó imát írni, akkor a mikor akarok. És mig amarra t. i. a tudományos vizsgálódásra kizárólagos joggal csak némelyek, t. i. a képzettek bírnak; addig emerre a természettől képesítve van mindenki és igen gyakran buzgóbban imádkozik az, a ki az ismeretnek még csak kezdetleges alapjával sem bir, azaz olvasni és irni sem tud, mint a tudós, a ki szépen kidolgozott imát tud készíteni. Hogy ez igy van, azt igen természetesnek találom, mert ez t. i. az imádkozási képesség annyira felséges s oly végtelenül boldogító kincse az embernek, hogy a mindenható még a legbünösebb embert is sajnálta annyira sújtani, hogy e kincs közösbirtokából kizárja. Azért ezt feltételekhez kötnie nem lehetett. Adott mindenkinek szívet s az imaképesség magvát abba vetette el. Itt van már a dolognak a sarkpontja, A ki csak észszel dolgozik imáján, keresvén a szavakat és a bibliai kifejezéseket, az megcsalja a hallgatókat, a kikkel imádkozik. A ki pedig a szíve tájékán bolygó hamis érzelmektől indul ki, az még megcsalja magát is. Az imát kívülről szivünkbe bekényszeriteni nem lehet, az Isten által szivünkbe plántált magból kell annak kiindulni, mely mint isteni adomány vissza az isteahez törekszik, ez nyitja meg belőlről a szív zárait, feloldozza a nyelv kötelékeit, hogy szavakban ömöljék ki. A kinek imája nem ily módon készül, az maga kimondhatja maga fölött a kárhoztató ítéletet. És mivel