Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-07 / 19. szám

gódva nem nézni a maradékok után, s kételkedve kérdezni : hát csakugyan nem volna több történeti valóság Jézus életéből'? Ki az ujabbkori tudományos theologia történeti ágával nem foglalkozott s először veszi kezébe ezt a könyvet, némikép megbotránkoztatva lehet az itt feltáruló jelenettől. Hogyan, hát a szenttörténelem legelragadóbb vonásai csak képzelmi színezések, a vallási eszmekör azon örök szépségű gyöngyei, miket áhítatos ősöktől tanult imádni, valósággal csinált gyöngyök volnának ? Az a magasztos egyén, ki oly nagy volt már a kicsiny jászolban, kinek csillagát lélekben ő is látni vélte, kit a Jordán hullámainál a menny üdvözölt, ki oly bámulatos volt, midőn a tenger haragját fékezé, oly nemeslelkü, midőn gyógyitott, a nép éhességét csillapitá, ki oly tiszteletterjesztő volt haragjában midőn ostort fogott az imaház megfertőztetői ellen, oly bátor, midőn a bűnös főurakat feddé, oly méltóságos mikor tanítványai lábait megmosta, ki hallhatatlanabb volt, hogysem a sirban elrothadjon, s tisztább, hogysem a földön maradhasson: ez isteni egyén képe csak ábrándkép volna s a dicső vonásokat rá S t r a u s s szerint „csupán zsidó tévely és babona meg alexandriai rajongás" (623) ruházta volna '? En ez érzelmet becsülni és tisztelni tudom. Ha valaki fájdalomra, sőt haragra indul, oly kíméletlen s gúnyos ikonok-1 a s t a ellenében mint szerzőnk, ki a vallási érzet s a meggyökerezett tisztelet szent képei és ereklyéi közt oly iszonyú rombolást és pusztítást követ el, minőt e könyvben is láttunk, előttem természetesen jár el, mert általában másoktól is gyöngédséget és tiszteletet várunk azon érzelmek és nézetek irányában, melyeket mi meggyőződésből osztunk, habár helytelenek legyenek is magokban véve azon érzelmek és nézetek. De épen ez teszi mindenkinek kötelességévé a jézusi viszonyosság elvénél fogva, hogy ő is tartsa illő tiszteletben mások nézeteit és érzelmeit, még aktvor is. ha az övével nem egyeznének. S ezzel különösen tartozik mások irányában a tudomány terén, hol az érzelem vagy meg gyökerezett szokás könnyen megvesztegetheti azt a mi fő, az igazságot s épen ezért szavazattal nem bir. Ne feledjük, hogy a képek és ereklyék hajdan is a „kis-koruak könyvei-4

voltak, s hogy az igazság Krisztus szerint mindenkit szabaddá tesz (Ján. 8, 32.). S t r a u s s több évekkel ezelőtt maga is nagyobb lelkesedéssel és elismeréssel nyilatkozott Jézusról mint ez uj könyvében. Azon beszélgetésekben, melyeket ily cím aliitt bocsátott közre: „Mulandó és maradandó a keresztyénségben," azt mondá, hogy „Jézusban, kedélyének istennek legbelsőbb viszonyában s a vele való egység tudatában, m ely tetteit és életét egész erővel áthatotta, a legmagasabb lett elérve a vallási tér határain belől, melyet a jövendő sem szárnyalhat tul, ő megmarad nekünk mint olyan, kinek megjelenése nélkül a kedélyben tökéletes kegyesség nem létesülhet, s e szerint miképen az emberiség vallás nélkül sohasem leend, ép ugy nem leend Krisztus hiával." A vallási érzület tehát, igy fogva fel, Jézus geniusához marad csatolva." Dacára annak, hogy az uj „Jézus" élete eredményekben szilárdabb és összefüggőbb mint a régi, a valóságos történet Jézus személyére és tetteire vonatkozólag még is oly csekély benne, bogy az u. n. „történeti vázlatban mint észrevettük a születésen és halálon kívül jóformán tény sincs, nemhogy tények láncolata volna, mikből az életrajz állani szokott, Jézus tanaira vonatkozólag pedig mint látni fogjuk, elég érthetően kimondja, hogy azok nagyrészben lejárták már magokat s okvetlen tovább fejlesztendők. *) (Folyt, köv.) BELFÖLD. ELPÁROLOGTATÁSA a bácskai he Ív. hitv. német lelkész urak cáfolatának. Mons parturiens, gemitus emisit doloris — peperitque Murem. Valahára megszületett hát a már oly régóta híresztelt, a nép közzé elterjesztett, s 5 főből kikerült tudományos szint felöltött cáfolat. „Jaj a te fejednek Silling — ezt kiabálták már még jóval a cáfolat felküldése előtt sokan — mert az igazat kimondani merészkedtél a mai világban, és épen ezen a vidéken, a hol különben is oly sok Judásaid, s ha lehetnének Pilátusaid, vannak; te darázsfészekbe nyúltál, most leendenek sebhelyek fejednek s testednek minden részén; minden nyilak ellened vannak szegezve; te az itt megszokott út helyett ujat akarsz törni; te a boldog semmit nem tevést, az oly igen édes ó-világot s ennek petyhüdt folyását megháborítani, az érdemes tisztelendő urakat néma nyugalmukból fölriasztani, elég szerénytelen s lovagiatlan voltál; most, most készítik már az írást ellened, most van ennél meg ennél, jaj teneked." Én, a sok fenyegetést hallva, vártam mi lesz már, s némi megengedhető félelemmel lestem, hogy az én igen tisztelt collegáim — mint hajdan Jézust Gecsemánéban a pharizeusok s a népnek vénei — fustélyokkal, dárdákkal, fognak engem is megrohanni, s e paplakból kiűzni, vagy a földhöz paskolni s döngetni mindaddig, mig az utolsó szusz kirepül belőlem. De, hála az égnek! még eddig ép testtel s lélekkel állok, még pedig most vidámabb kedélylyel. Valóban, mert mielőtt első cikkemet felküldöttem volna, némileg rettentett ama gondolat, hogy valaki gúnyból „németek apostolának Bácskában" fog elnevezni, mint volt Pál a pogányoké, s féltem, hogy még talán honfiúi érzelmem is kétségbe leend vonva; de mindez nem történt, hanem e helyett született a nagy vajúdás után egy tarka barka egerecske, egy talán a régi kalendáriumokból, poros, hiányos *) Dr. G e i g e r A. frankfurti rabbi s hírneves zsidó tudós mindezek ellenében azt állítani bátor, hogy Strauss Jézusnak „álorcás a p o 1 o g e t á"-ja. 38*