Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-01 / 1. szám

— s hogy esperességi iskola felügyelők is lehetnek sőt vannak nem lelkészek és pedig horrendum dictu, — még tanárok is, ezt hiában igyekezném H. barátommal elhitetni, ha a Székács-féle 1848-xki névtár 154 lapján ez nem állana: „Dékánok innen a tiszán : Nagy Mihály tályai pap és Máday Károly a miskolci gymnasium igazgató-oktatója." Vagy főt. Máday úr akkor már fel volt szentelve: Alig hiszem. Azt mondja t. Horváth barátom: az 1790 , 26. t. e.-ben sehol sem találjuk annak nyomát, hogy akár a tanárok, akár a tanitók akár egyes nevelők elemi iskolai felügyelőkül lehetnének alkalmazhatók. Mintha azt mondaná valaki, hogy az 1790/, -iki törvényben sehol sem találjak annak nyomát, hogy a t. komlósi papnak szabad bort inni. Hát mutassa meg nekem H. barátom az ellenkezőt, vagy mutassa meg ugyanazon törvényből, hogy azon helybeli, felsőbb és legfelsőbb iskolafelügyelők vagy gondnokok egyedül és kizárólog csak lelkészek lehetnek. Vagy miért nem utasítja hát egyetemes iskolafelügyelönket is oda, hogy szenteltesse fel magát, ha iskolafelügyelő akar lenni'? Hanem az én tisztelt barátomnak igen különös nézetei vannak a papi hivatalról. Azt mondja, „Kr. urunk maga biztameg apostolait kevéssel mennybe menetele előtt, az egyház tanításával és vezetésével, s az apostolok e szent ügyet majd közvetlenül személyesen, majd közvetve az egyház véneivel együtt kezelték. A mik az apostolok a maguk korában, azok jelenleg a rendesen megválasztott és meghívott lelkészek/' — s ebből azután azt következteti, ,,hogy a felügyeleti jog az egyházban — ergo az iskolában is — kizárólag a lelkészt illeti hogy symbolikus könyveink is a lelkészt mindenütt lelki igazgatónak, — ergo egyház és iskola felügyelőnek tekintik. E szerint tehát egyedül a lelkészek képeznék az ekklézsiát, — a ki nem lelkész, az — taceat in ecelesia — semmi; kétszeresen semmi pedig a tanitó, mert az nem csak hogy nem lelkész, de még csak nem is hallgató. — És a lelkész ezen rendki. vüli méltóságra a felszentelés által jut el; azért a tanítónak is, ha ekklézsia akar lenni, tehát előbb fel kell magát szenteltetnie." Először is mutassa meg nekem t. Horváth barátom, hol utasítja a megváltó tanítványait, hogy gyülekezeteket alapítsanak, a melyeknek azután vezetői, felügyelői legyenek ? Én csak annyit olvastam, hogy utasitá őket, miszerint elmenvén széles e világra, tanítsanak minden népeket, és kereszteljék meg őket? És ha későbben az evangyéliom követői egyesületekké alakultak, hol van az megírva, hogy ezen egyesületeknek vagy a gyülekezeteknek az apostolok vagy az általuk kinevezett férfiak leltek volna felügyelőik. Sőt én ugy tudom, hogy a gyülekezetek magok választottak magoknak, magok közül presbytereket, episkoposokat, diakónusokat stb. kik a gyülekezetben a rendre felügyeljenek. — s csak egyes esetekben, hol a gyülekezetben nem találtatott alkalmas férfiú a tanításra, kérettek meg az apostolok, hogy rendelnének hozzájok ilyeneket, de közel sem azért, hogy ezek legyenek azután kizárólag a gyülekezet felügyelői, —- hanem, hogy tanítsák a népet az evangeliom tudományára. A sajátképi püspöki jog kezelését, a mit H. úr kizárólag a lelkészeknek látszik vindikálni a gyülekezet magának tartotta fenn, — csak a későbbi századokban lettek a gyülekezetek abból kizárva. Symbolikus könyveink sem nevezik a lelkészeket sehol az egyházak igazgatóinak hanem az isteni ige hirdetőinek és a szentségek kiszolgáltatóinak. A reformatio hiában küzdött volna, hogy az egyháznak visszaadja azt, a mi tőle jogtalanul elsajátíttatott, — a püspöki hatalmat, ha azt most ismét kizárólag a lelkész kezébe hagyná átcsúszni; magyarhoni evang. egyházunk e tekintetben nagyon is őrködik jogai fölött. Mi tehát az evang. lelkészi hivatal ? Est m inisterium docendi evangeliietporrigendi sacramenta. Ennyi, és egyéb semmi. Péter apostol szerint a Krisztus követői mindnyájan papok, arra hivatvák hogy hirdessék az Istennek hatalmas dolgait, s hogy az ős ker. egyházban a gyülekezet, egy tagja sem volt azon jogának gyakorlatától elzárva hogy ker. társainknak lelki épületére közrehathasson, azt minden prot- ember tudja; csak a rend kedveért történt, hogy a gyülekezeti tagok ezen jogukat egy bizonyos egyénre ruházták át, a kit legalkalmatosabbuak hittek az ige hirdetésére s ily értelemben látta a reformatio is a papi hivatalt megtartandónak. Midőn ennélfogva valamely prot. gyülekezet lelkészt választ magának, átruházza erre a gyülekezet minden egyes tagját illető azon jogot „docendi evangelii és porrigendi sacramenta" s ennél sem többet sem kevesebbet. Az evang. lelkész e szerint, mint ilyen, nem felügyelője sem az egyháznak sem az iskolának, hanem szolgája a Kr. evangeliomának. Az egyház kormányzatát a gyülekezet magának tartja fenn; ha megakarja azt osztani a lelkészszel, helyesen cselekszi, de nem kötelesek. Ismerek gyülekezeteket, hol a lelkész, ha történetesen épen a superintendens is, — nem tagja a presbyteriumnak, annál kevésbé felügyelője a gyülekezetnek s a gyülekezetben! iskolának. Hogy ez helyesen van-e, nem akarom bírálgatni; de hogy jogosan, az elvitázhatatlan. Pálfy József. (Vége kőv.) VÁLASZ. Tiszteletes Rákosi Lajos úr, lukafalvi ref. pap, e lapok 49-ik számában kilépvén a B. betű fedezete alól: kénytelen vagyok elismerésemet nyilvánítani bátorsága iránt, — hogy azon roszakaratu gorombaságokat, melyeket az erdélyi ref. tanárok értekezletével és marosvásárhelyi főtanoda elöljáróságával szemben e lapok több számában álnév alatt elmondott s jelenleg még jegyzökönyve hitelességének kétségbevonásával is megtoldott, — megáeinak ismerte.