Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-01 / 1. szám

Roszakaratunak mondottam és kell mondanom inost is tudósításait, mert azokban a tanári értekezletnek azon eljárásairól, melyek az ö szempontjából tekintve is méltánylandók lettek volna — s melyeket részrehajlatlan tudósító mindig megemlít, — egy betűvel sem emlékezik; csak mindenütt gáncsol, gyaláz. A fennebbi testületek nem papirosra tett ékes, szabadelvű szavakból, hanem tetteikből annyira ismeretesek, hogy munkálataik hiteles ismerletáse után nem szorultak további védelemre vagy igazolásra csak azért: mert tiszt. Rákosi iir megelégedését nem voltak szerencsések kiérdemelni. A mi engemet illet: ha a tiszteletes ur egy kevé s fáradságot nem sajnált volna, arról is meggyőződhetik vala, hogy én „az ellenkező meggyőződést tűrni" és méltányolni tudom; s elvek felett örömest vitatkozom és szívesen szolgálok felvilágosításokkal, — de csak akkor ha a vitatkozás alapfeltételei nem hiányoznak. Roszakarattal és ráfogásokkal szemben hallgatni szoktam ! Maros vásárhelyit, 1864. dec. 18-án. Szabó Sámuel a Ilik tanári értekezlet jegyzője. No az a tisztelendő úr ugyan kikapta a magáét, gondolja vagy mondja sok ember, ki e választ elolvassa. Ugy kell neki, minek durcáskodott mívelt tanár-emberekkel szemben és nem gondolta meg elejét végét a dolognak. — Igaz, hogy a válasz sem példánya a mívelt udvarias beszédnek s épen nem igazolja a római példa -szót, hogy „ingenuitas non facit contumeliam; de az egyszeri ripŐk is ugy intette káromkodó fiát,, hogy épületes beszédét egy kacskaringós káromkodással nyitotta meg. Az ugyan ripők volt és nem igazgató-tanár, de mindegy, — ha egyszer ez a hazai tempó. Szó a mi szó, ha igy haladunk tovább is, ember legyen, ki valami dologban véleményt nyilvánítani mer; mert ha akárkinek véleményünk nem tetszik, készek lehetünk, hogy még jóhiszeműségünket, becsületünket is kérdésbe teszik, ut figura docet. Én többször elolvastam Rákosi úr cikkeit, keresve-kerestem azt a roszakaratu gorombaságot, melynek bevallására oly nagy bátorság kellett, de megvallom, ugy jártam vele, mint Voltaire a „római szent birodalom" cimmel, a melyről azt kérdezte: miben szent? miben római? ,,(en quoi saint? en quoi romáin ?)'4

én is kérdezhetném: miben roszakaratu Rákosi úr tudósítása? miben goromba? — Roszakaratról, gorombaságról, vagy Szabó úr elébbi cikke szerint rágalomról akkor lehetne szó, ha a válasziró bebizonyítja, hogy Rákosi úr tényeket ferdített és a dolgokat nem ugy adta elő a mint történtek. De ilyeneket Sz. úr annyira nem constatirozott, hogy épen ellenkezőleg, midőn jónak látta a mi kedvünkért, kik az erdélyi ügyektől távolabb állunk, az ottani fő- és középtanodák kormányzási rendszeréről minket értesíteni, az egész dolgot oly tisztán kifejtette, hogy már most minden ember világosan láthatja, miszerint Rákosi mint lelkész és Szabó mint tanár közt az a nagyérdekü reformkérdés forog fen, vájjon az erdélyi fő- és középtanodák kormányzatát tovább is az egyházi /elsőség kizárásával csupán a tanárok vezessék vagy jegyen az egyházi rendnek is szólója a felsőbb nevelésben ? — Az ilyen általános reformkerdések rendesen egyes concret esetek alkalmával szoktak kipattanni. Jelen esetben az szolgáltatott alkalmat a kipattanásra, hogy az értekezleti jegyzőkönyv 6-ik pontjában e szavak olvashatók: „az értekezlet, ha szükségesnek látja üléseit zárttá is alakithatja;" a mire minden roszakarat nélkül is akárhány ember azt fogja kérdezni: mi lehet tanári értekezletben olyas, a mit palam publice-tárgyalni ne lehessen? és ha tudósító ezt szinte fel nem foghatván, magának a viszonyokhoz képest ugy magyarázta, hogy az a papok kizárására tett indirect intézkedés, a következés megmutatta, hogy hozzávetése nem volt egészen alaptalan. A fenálló rendszer értelmében ugyan a tanári karnak még akkor is, ha csakugyan azt célozta, joga volt ugy intézkedni; de az ellenvéleményüektol meg senki sem vitathatja el a jogot, hogy a tanári kar intézkedését bírálgassa, döngesse és ha módjában áll meg is buktassa. Ha továbbá tudósító, mint lelkész, Mentovich barátunk ismeretes materialista nézeteit megemészteni nem tudja, ez megint oly természetes dolog, hogy mi csak azt csodáljuk, mikép tud valaki azon csodálkozni. Ha már most Rá^ kosi úr azt mondja vala cikkében, hogy Mentovich urat, mert materialista nézetei vannak, ki kell természettudományi tanszékéből csapni, ak-> kor bizonyosan nem protestáns emberhez illőea szól és megérdemli, hogy — — felvilágosítsuk^