Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-30 / 18. szám

Helyre kellett igazítanom a helyreigazítást. Fiúi kegyeletem s az igazsághozi hűség erkölcsileg kötelezett erre. En tartoztam ezzel igazán az igazságnak. Az egyh. kerület akkori consistoriuma többségének eljárását ez ügyben protestáns szempontból helyeselni nem lehet. Voltak igen is tagjai között jóra-szépre törekvő szabad szellemek, emelkedett gondolkozásuak .... s a kik nem ilyenek voltak, a kik a protestantismus szellemével homlok egyenesen ellenkező, a szerzőt a vallási egyesülés ideája által előidézett s leginkább r. katholikusok által folytatott szellemi harcban részvételtől eltiltó, s ennek következtében az utolsó szót a róm. katholikusoknak engedtető határozat hozatalának tényezői voltak .•;'.. azoknak emlékezetét sem birjuk, mert neveiket elhallgatjuk s a főszereplőket csak kényszerítve viendjük a nyilvánosság elé. Hiszem, hogy helyreigazító az igazságot kereste, de tévedett! s igy e válaszszal én is tartoztam ugy a helyreigazitónak, mint az igazságnak. Pap Gábor, vörösberényi ref. lelkész. KÜLFÖLD. KÁLVIN A GENFI SZÍNPADON. Egyik külföldi lap a fentebbi cim alatt Genfből egy levelet közöl, melyben a genfiek nagy részének Kálvin iránti érzelmét tolmácsolja. Megvallom, hogy a levél igen kellemetlen hatást tett reám, és teend — gondolom —* minden igaz tisztelőjére Kalvinnak ; a nagy reformátort, ki Európa vallási, politikai, s társadalmi életének egy nemesebb irányban való átalakulására oly nagyszerű hatást gyakorolt; kinek szelleme 3 század óta oly sok milliókat lelkesite, ezt — mondom — roszul esik most, épen azon városban, mely Kalvinnak oly kimondhatatlan sokat köszönhet, a leggonoszabbul ellorzitott vonásokkal színpadra állitva látni. Minthogy azonban korunk rajzának egyik kiegészítő részecskéje az e levélben ismertetett kalvin-ellenes szellem is, azért közöljük azt e lapok t. olvasóival. A levél e következő : Önnek olvasói fognak emlékezni azon sokféle ellentállásra, melyre a mult évben Kalvin halála napjának háromszázados ünnepe Genfben talált. Mig a badeni nagyhercegségben hivatalos egyházi ünnepély rendeztetett, és a tanitók utasítva lettek, hogy tanítványaikat Kalvin életével, jellemével, s érdemeivel megismertessék; mig az egyetemeken — kivált Svájcban — akadémiai emlékbeszédekkel ünnepelték meg ezen napot: addig Genfben ezen emlékünnep csak igen kis körre szorítkozott. Ellenben az utcasarkokon ugyanez alkalommal némely, Kalvinra homályt vető halálos ítéletek kivonatai valának olvashatók, s a nagy közönség kezén külömbféle ultramontán eredetű röpiratok cirkuláltak, szóval Kalvin ellen a leggyülöletesebb megtámadások intéztettek, de a nép nagyobb részének hangulatát tekintve, — kevés sikerrel. — Jellemző mindenesetre, hogy most meg a színpad vétetik igénybe, hogy Kálvint a genfi közönség előtt pelengérre állítsák. Az illető színdarab nem uj, már az 1848-iki forradalom alatt adták azt Párisban ; szerzője a „Theatre de la Porté S. Mart" igazgatója, a genfi származású Fournier. Hogy Fournier a francia köztársaságban ezen drámáját minő eim alatt játszatta, nem tudom ; most Genfben a programmon ezen cim figurái „Les Libertins de Genéve." — Ezen névvel a hamis, Bonniwardtól eredő, s még ma is egy Gaberel s Bunge.ier irataiban látható, történelmi vizsgálódás sajátságos játékot űzött. A L ib e r t i n név jelentése tulajdonképen „szabadság-védelmező" s ily értelemben alkalmaztatott ezen név már Florencben a Medicisek ellenségeire, s a köztársasági kormányalak híveire. Kalvin idejében igy nevezték a nemzeti párt híveit, a korábbi Eydguenots-okat, mivel ezek Genf Ös jogaihoz és szabadságához szilárdul ragaszkodtak, és azokat elébb a savojai herceg merész megtámadásai, majd Kalvin fanatikus despotismusa ellenében ritka hősiességgel védelmezték. Kalvin csudálói természetesen a Libertins név alá, azon fatalis értelmet csúsztatták, melynél fogva az mais a ,,féktelen," „kicsapongó" szavakkal ugyanazonos lett. A darab cime után azt várnók, hogy a szerző ezen nemzeti pártnak Kálvinnál folytatott küzdelmeit rajzolja elénk; azonban a cim csak úgy van odaragasztva a tartalomhoz, s inkább lehetne azt „Servét"nek cimezni. Sikeriilt-é a költőnek — kérdi talán az olvasó — a gondolatszabadság szerencsétlen vértanuja és a Kálvin között kifejlődött kemény összeütközést a történelmi indokokból kifejteni ? Szerző azt meg sem kisértette. Hanem voltakép a darab nem egyéb, mint egy csodás kalandokkal teljes román. A szinmü kezdetén libertineket látjuk összegyűlve, gúnyos beszédeket tartva a tett intézkedések felett. Ameaux, Kalvin áldozatainak egyike térden állva, kénytelen kegyelemért esedezni, mivel egy kis baráti körben keserűen nyilatkozott a reformátor felől. Ezen aljas megaláztatás ingerültségbe hozza a libertineket, de egy csapat megvesztegetett olasz az erőszakos fellépést megakadályozza. A libertinek e miatt bosszújukat egy fiatal emberen akarják kitölteni, jelesen Calvin mostohafián Donatiuson, kit spionként üldöznek, rágalmaznak, — husz egy ellen. A fiatal embert egy valdensis testvér védelmező meg, ki puszta mellét tartja, hogy a gyermeknek szánt szúrást felfogja. Majd a valdensis testvér felfedezi magát a libertinek egyik főnökének Peccoíatnak, s kiderül, hogy ö gróf Villanueva, résztvett a Németországon dühöngött Münzerféle lázadásban, egy keresztségismétlö által magát Bure Idelettel szabad ég alatt házasságilag egybeadta; a pórlázadás legyőzetése után Strassburgba vonult, de itt is üldöztetik, közben egy névtelen levelet kap, melyben figyelmeztetik, hogy Ba selben egy Villanueva nevü egyént kivégeztek, s igy ha