Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-30 / 18. szám

<> nevét megváltoztatja, mentve van. Ezért ö Servét ne­vet vesz fel, de ennek dacára menekülni kénytelen. Mire később Strassburgba visszatért: akkorra neje nyomtala­nul eltűnt. Ez idő óta keresi nejét szünetlenül, többek közt Olaszországban is. Útját Genfnek veszi, s hogy elle­nét Kálvint szinröl szinre megláthassa valdensisnek öltö­zik által. Peccolat előtt tett ezen felfedezést, s elbeszélést egy fiatal leányka — Kálvin keresztleánya — allattom­ban kihallgatja s keresztapjának elbeszéli. Kálvin ezen felettébbb megdöbben, nem talán Sérvéinek tana miatt, hanem saját gonosz lelkiismerete által kínoztatva. Mert ő irta azon névtelen levelet, hogy ez által Servétet Strass­burgból elűzhesse, s egyszersmind Bure Idelettnek férje ál-halotti bizonyítványát küldte meg. Ideiette érdekes ál­lapotban van, holtnak vélt Servéttel kötött házassága — minthogy az egy anabaptista előtt történt — nem érvé­nyes, Kálvin megakarja őt a gyalázattól menteni, és Ide­iette elfogadta a mentő felajánlott kezét. Kálvin most ter­mészetesen a felett remeg, hogy a korábbi két házasfél valamikép ne találkozzék. S mit tesz ? Elfogadja az ál­valdensistestvér látogatását , hanem előtte Servétet a leggonoszabbul rágalmazza, a többek közt gyáva­sággal, úgyhogy a valdensis kényszerítve lett magát Kálvin előtt felfedezni. De alig csapta hátra Servét a ^aldiak által viselt capuciumot, az ajtó megnyílik, és egy fegyveres csapat őt börtönbe kiséri. Kálvin nem akar maga vádlóként lépni fel, mivel a vádlónak a törvény szerint szinte a börtönbe kellett menni, és azon esetben, ha a törvényszék a vádlottat ártatlannak nyilvánítja, a vádlónak kellett a bevádoltra várakozott büntetést ki­állni. Ezért ő az ifjú Donatiust vélte a törvényzsék előtt Servét vádlójaként felléptetni. A fiatal ember, büszke­ségének tartván, ha mostoha apjától, kit ő csudál, egy nyájas szót kicsalhat, és annak szolgálatot tehet, kész­séggel vállalkozik e veszélyes szerepre. Donatius anyjá­nak azt hazudja Kálvin, hogy fia egy tisztes megbízatás­ban Bernbe utazott. Azomban ezalatt Ideiette összetalál­kozik valahogy Servettel, első szerelme a holtnak vélt Servét iránt egész szenvedélylyel felébredt; és egyfelől a csaló iránti halálos gyűlölet, más részt a remény, hogy kedvesét megmentheti, arra viszik Idelettet, hogy Kál­vintól, midőn ez Íróasztalánál álomba merült, a Servétet compromitálló iratokat ellopta. S egyszersmind sikerült neki ezen papírokat ugyanazon leányka által, ki Servét Genfben lételét Kalvínnak felfedezte, a fogoly kezébe csempésztetni. A fogoly, ha e papirok kezében vannak, menive van. Miért is Servét közel győzelmének büszke tudatában szót akar váltani vádlójával a börtönben. 0 azon hiszemben van, hogy a szomszéd börtönszobácská­han senki más nem, mint Kálvin lakik, s azért egészen meg van lepetve, midőn a börtönőr az ajtót csupa jószí­vűségből felzárván, azon fiatal embert látja előjönni, ki­nek ő korábban éltét mentette meg. A beszélgetés fo­lyama alatt sejteni kezdi Servét, hogy a vádló sajátkép az ö tulajdon fia; azomban nem fedezi fel magát, hanem keblében egy irtózatos harc keletkezik, — a szeretet és gyűlölet irtózatos harca. Oda engedje a győzelmet az utált Kalvinnak, ki tőle mindent elrabolt ? Nem, azt büsz­kesége el nem tűrheti, — igen de ha a papírokat meg­tartja, akkor az ő vádlója, saját fia, veszve van. A szere­tet győz, egy sötét éjjel átdobja az ablakon keresztül fiá­nak a papírokat. A törvényszék ítélt, Donatius a győze­lem örömével tér haza, s anyja ennek szájából hallja meg, hogy ő Servét vádlója volt, s hogy a törvény neki szol­gáltatott igazságot, mit különösen néhány okmánynak köszönhetett, melyek Kálvin asztaláról titokteljes módon eltűntek, s ép oly talányszerüleg hozzákerültek a bör­tönbe. A szerencsétlen anya, ki mindent elveszítve lát, felfedezi azon boldogtalan titkot fiának, hogy ő vérsze­rinti atyját ítéltette most halálra. Az utolsó jelenetben Servétet a kivégeztetési helyen látjuk. Vagy halál, vagy tanait kell visszavonnia. Fia karjai közé rohan, és az erőt ad neki azon rettentő ál­dozatra, hogy tanait visszavonja. De fia könyörög neki, hogy az igazságot meg ne gyalázza, s vissza ne vonjon semmit. Azon remény, hogy ismét övé leend neje s gyer­meke, legyőzi Servét keblében a becsület s lelkiismeret szavát. Már elismeri, hogy hibás volt, és most vallania kellene, hogy hazudott s hamis tant hirdetett, de ez irtó­zatos lelki harc alatt összeroskad; fia pedig, hogy atyját e harcból kiszabadítsa, saját tőrével átdöfi magát. Bure Ideiette, miután Kálvint megátkozta, szinte e helyre siet, fia hullájára borul, s lelketlenül a földre roskad. Servét nem von vissza semmit, s kivégeztetik. Ez a darab me­nete. A költő, mint látható, Corneillenek Lessing drama­turgiájában emiitett ezen alapelvét követé : „Nekem úgy tetszik, hogy ha valamely történetnek csak a resultatumát megtartjuk, akkor minden előző körülmények, s minden bevezetés azon végeredményhez hatalmunkban van. A költő Kálvint gyűlöletessé akarta tenni. Jó. Legyen Kálvin gyűlöletes. De hát miért nem tünteti fel Servétet, mint olyat, ki Kálvin történelmileg megállapított vallási fanatismusá­nak áldozata lett.Miért boly ongtatja Ser vétet egy csak a költő által kigondolt nő, illetőleg elveszített neje ulán? Miért nem bu j dosik inkább Hutten Ulrichként országról országra mint a szabadság hőse és vértanuja, és nem helyesebb volna-e ha a máglyán a gondolat- és lelkiismeretszabadságának jo­gát pecsételné meg, a helyett hogy makacsságból és két­ségbeesésből keresi a halált. Legmegragadóbb azon je­lenet, midőn Kálvin a templomból kilépve, ellenségeihez a libertinekhez — kik különben a darabban igen keve­set, s, inkább csak mint statisták szerepelnek — fordul s igy szól hozzájok: „Ám öljetek meg engem ; én mégis győzni fogok, ti eszmét nem ölhettek meg, és azon eszme, melyet én képviselek, ezerekben fog tovább élni." E helynél némelyek tapsolni kezdtek, de magok marad­tak, mig természetesen Servét beszédei lelkesült tetszés­ben részesültek. TÁRCA. HELYRE IGAZÍTÁS. A „Prot. Egyházi és Iskolai Lap" f. é. 16-ik szá­mába Andornakról Szúnyoghi Mihály iskolamesternek — s állítólagos előkönyörgőnek neve alatt, egy téves köz­lemény jelent meg, — mely téves közleményt — miután arról vagyok meggyőződve, hogy a jelenlegi „Prot. Egy­házi és Iskolai Lap" egyszer a prot. egyházak jelenlegi állására és fejlődésére nézve történelmi adatul is fel fog használtatni — kötelességemnek tartom kiigazítani, és ennek a többször tisztelt lapban nyilvánosságra hozata­lát nt. szerkesztő úrtól kérni következőkben : 1. Téves közlés, hogy nt. Orbán József úr volt volna az a.-borsodi ref. egyházmegye esperese, és ő volt volna az egri ref. egyház helyreállítója, egyszersmind az andornaki iskola és annak tanítója fizetésének megala­pítója ; ugyanis: Az a.-borsodi ref. e.megye esperese nem nagytisz­teletü Orbán József, hanem annak testvére nt. Orbán Mihály úr, kit fájdalom! a szél épen egyházi szent köte-

Next

/
Thumbnails
Contents