Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-30 / 18. szám

ki, de midőn egyik a másik észjárásából veri ki, épen ez kényszeríti a maga lábán, a maga eszén járni, s végre is saját gondolkodásával eligazodni. Ez emeli ki legbiztosabban az ifjút a mester tekintélye alól, ez serkenti legerősebben az öngondolkodásra és önvizsgálódásra. Természetesen ha hol egy bizonyos tudomány van hivatalosan megállapítva, s az föltétlenül érvényes, ott ez vagy épen nem vagy felette korlátolt és jelentéktelen mérvben lehető, ott a fődolog, hogy a nagy tanuló elméjét bele trainirozzák a kiesztergált tanokba, de ezen az úton ép oly könnyen lehetnek tudatlan és hitetlen, inmt a mester szavára esküvő fanaticus emberekké, osak szabad tudományos felfogásra, s önálló meggyőződésre nem juthatnak. — Azonban az sem áll, mintha az akadémia feladata csupán az volna, hogy a tudományos vizsgálódás útját megmutassa, és arra serkentsen, s azután végezetül azt mondaná: most már kutass, találj a mit tudsz, a mezőt és útakat meg mutattam. — Mind a csupa ismeretközlés, mind a csupa serkentés és módszeres (formális) ügyesités a gymnasiutn dolga, az akadémiában a kettő egyszerre történik. Positiv ismereteket is kell közölnie; de azzal a vizsgálódással együtt, a mely azL eredményezte. Ugy hogy egyfelől minden ismeretnek ott kell a tanár és hallgató gondolkodásában eredményeztetnie, és másfelől minden vizsgálódásnak a hallgató elméjében is positiv eredményekre kell vezetnie. (Nem ugy mint a gymnasiumban, a hol p. o. számtani müveletek pusztán a vizsgálódás módjáért tétetnek). Az akadémiai előadások tehát nem kész eredményeket közölnek, hanem azok vizsgálódások, de a melyeknek mindig ismereteket és positiv eredményeket kellproducálniok, csakhogy nem olyan értelemben, hogy mindig tárgylagosan a tudományt gazdagítanák uj eredményekkel, (a mi az önálló szaktudós dolga), vagy hogy azokat az eredményeket a tanárnak is ott a leckén kellene fölfedeznie, hanem subieetive ugy, hogy a hallgatót avassák be a már létező tudomány körébe, s azt képesítsék eredményekre vezető tudományos vizsgálódásokra. Szép beszédek ezek, — mondják — ez a szabad önmunkásságon alapuló akadémiai élet megjárja a külföldi egyetemekben, de a mi ifjainknak még nem való. Ezeknek be kell tanitatni a kézi könyveket, azt examenben folyékonyan felmondatni, igy legalább azt tudják, különben semmit sem tanulnak. Ezt a már sokszor hallott ellenvetést már csak annál fogva is visszautasítom, mivel e szerint a mi ifjainknak nem volna annyi elmeképessége az önálló tanulmányozásra, mint akár a német akár a francia vagy angol ifjaknak. Es meg, a külföld ily szervezetű intézeteiben képesek ugyan a mi ifjaink igy tanulni, hanem idehaza nem tudnának ? Nem ebben, egyebütt van a baj. — Azután én megengedem, hogy ezen a módon nem lehet oly pergő feleleteket hallani a féléves vizsgákon, mert igy nem egy két ív betanulása, hanem elvek belátása, a tudomány megértése a cél; sőt azt is megengedem, hogy ezen az úton kevesebb ember is tud a tudományra eljutni;

de azt állítom, hogy a szokásos pensiim betanulással meg egy sem. A kik a mi ifjaink közül a tudomány körébe jutnak, és a tudománynyal foglalkozókká lesznek, bizonyságul hivom őket, hogy a fölebb leirt úton haladnak oda. Nagyon természetesen, a mit az ember csak betanul, azt el is felejti, s lelkében egyedül az marad meg és lesz termékeny, a mit átélt, átgondolt, és ezért önesze nemcsak egyszer termelte, hanem folyvást termeli. Egy kedves tanárom a formulázott készismeretek főiskolai betanítására azt szokta mondani, hogy az épen olyan, mintha egy puszta szigetre vetett embernek valaki kész gabonát adna eledelül, hogy éhen meg ne h.aljon. Hamar segít vele. az eredmény gyorsan látható, de nem tartós, a gabna elfogy s ismét nincs mit enni. O bár később gyümölcsöző, de biztosabb segélynek tartja azt, ha a felhalmazott kész eledel helyett magot ád neki, s megtanítja mikép kell magának folytonosan gabnát termeszteni. (Folyt, köv.) A HOLLANDI REFORMÁTUS EGYHÁZ. (Folytatás.) Az orthodoxusok majd mint mystikusokat, majd mint rationalistákat támadták meg a gröningaikat. Több pontok, mik ellen a táraadás intézve volt, a bűnről, Jézus személyéről, munkájáról, a szentírás tekintélyéről a szentlélekről szóló tanok. Több röpirat jelent meg ellenök Doedestől, Vinkétől, Chautepie de la Saussayetől, Cappadose, Groen van Prinsterer, s másoktól. — Miután igy a groningaiakat hallgatásra birni nem tudták, félre téve a tudomány fegyvereit, az egyházi kormány hatalmát igyekeztek ellenök fordítani, s 1842-ben bepanaszolták a synodusnak. — Egy adressben festették le a gröningaiak vallásra mint államra veszélyes tanait, „melyeknél jobb a zsidó rabbiké, mert legalább az ó testamentom iránt tiszteletet mutatnak, — jobb a pápistáké, kik legalább az idvezítőt, ki értünk meghalt — tisztelik." Szerencsére a synodusban nagyobb mértékben élt a valódi keresztyén szellem, mint az orthodoxus urakban, s a tanárok helyeiken maradtak. Az igazhivőket csak hevesebbekké tette a zsinat határozata, töméntelen támadó iratot adtak ki, s a következő évben a hivők által valóságos keresztes háborút akartak inditni a hitetlen gröningaiak és a synodus ellen. Mindkettőt egy a néphez intézett iratban vádolták (Aan de Hervormrde gemeente in Nederland), hivatkoztak Zürich példájára, hol a nép nem engedte, hogy Strauss tanári hivatalát elfoglalja. Azonban a kivánt eredmény igy sem jött létre, a gröningai nép s az egyetemi tanulók már megvoltak nyerve az uj iránynak, hatalmas eliendemonstratiók történtek a tanárok részére is, s ök ma is elfoglalva tartják székeiket. A még messzebb távozó liberálisok, kiket itt „modern theologusoknak" neveznek, azzal vádolják a groningaiakat, hogy fél úton megállottak, sőt kevesek részéről visszatérés is mutatkozik.