Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-02 / 14. szám

hista vagy az alapszöveg, a históriai részekben pedig a Jehovista vagy a kiegészítő nyelvezete tapasztalható, minélfogva itt szükségkép két alkatrészt kell fölvenni, ámbár az Elohista darabokban is mindenütt a Jehova nér használtatik, a minthogy általában Exodus 6, 2, 3*)-től fogva, hol a Jehova név mint a nemzet specificus istenének neve jött közkeletbe, a két név ritkán különböztetik meg, s az ember a különböző alkatrészeket a nyelvezeti sajátságok után fedezheti fel, Stahelin szerint tehát az alapszöveg, mely Gen. 1-től egész Józs. 21 terjed, tán eredetileg is szerzője által öt részre lett osztva, ugy, hogy az első Izrael őstörténelmét, a második az Egyptomból való szabadulást és a szent sátor felállítását, a harmadik az istentisztelet szabályzatát, a negyedik a pusztán keresztül való vonulást és a szentség körül szolgállattevő papság megválasztását, az ötödik végre a Jordánon való átkelést és Palesztina felosztását tartalmazá. Később a kiegészítő az egész munkán keresztül bővítéseket tévén, ötödik, résznek a Deuteronomiumot (mely Stahelin szerint a Jehovista müve) szúrta be s igy a Palesztina meghódítása történelmével bővített utolsó rész hatodik lett. (Folyt, köv.) VÁLASZ TISZT. SCHNELL KÁROLY UR ÉSZREVÉTELÉRE. Schnell K. úr a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" folyó évi 10. számában néhány észrevételt bocsát közre az ugyanazon lap 3—6 számaiban megjelent cikksorozatomra. O nem akar részletes bírálatot adni, nem mutatja ki cikkem hiányait és tévedéseit, nem cáfolja meg állításaimat, nem bizonyítja be, hogy az Augustana és Form. Conc. közti viszonyt tévesen fogtam fel, nem mutatja, hogy egyházunk confessionalis fejlődését, a zsinatok cánonait a kérdéses vitában helytelenül ecseteltem, szóval. ,.a dolog érdeméhez nem szól." vagy a mint magát kifejezi : ,,nem célja jelen soraival vitázni." Schnell K. úr tehát egészen figyelmén kivül hagyván a kritikusnak kötelességét, sokkal kényelmesebb utat választott magának, nem annyira cikksorozatom cáfolására, mint inkább csekélységem megleckéztetésére. Ha Schnell K. úr azt gondolja, hogy ily módon célt ért, — legyen neki az ő hite szerint — én az ellenkezőről vagyok meggyőződve. Köszönettel és hálával tartoznám Schnell úrnak, ha cikkem tévedéseit nyíltan feltüntette volna, mert ez által jobbra tanított volna meg, — és én szeretek tanulni. Nem tartom szégyennek megcáfoltatni, mert hisz nincs oly kitűnő munka, mely absolut tökélylyel bírna s melyhez az ítészét nem férhetne, és aztán mi protestánsok nem hiszünk senki csalhatatlanságában, és akármely tudósnak *) 2. És szóla Isten Mózeshez és monda neki: Én vagyok Jehova. 3. És megjelentem vala Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak mint mindenható Isten, de Jehova nevemmel magamat nem ismertettem meg nekik crv? •'rjnu nirr:

-tm az állításait nem ugy vesszük, mint ott túlfelől a „Róma locuta est'£

-et. De nézzük már most mikép cáfol engem Schnell úr. Biráló úr felkiált: „cikkíró eljárási modora ellen tiltakoznunk kell, mivel tulheves indulat által elragadtatván, az illő határon nagyon is túlment"... „Nem csak az „illendőség," de talán (sic!) „a jog" (?) határain is túlhaladó modorban támadja meg azon férfiakat, kik hazánkban a protestantismus „jelen" vívmányait képviselik." ...... az igazságnak tartozom vele, hogy kijelentsem, miszerint „szörnyű illetlen dolog" ilyen embereket ok nélkül a világ elé pelengérre (?) állítani és „anathémát" (?) kiáltani rájok" . . . „Ez nem csak sok tekintetben alaptalan, hanem jogtalan sértegeté s." Schnell K. úr ezen kifakadásaiból láthatja a nyájas olvasó, hogy ő, mint öregebb lelkész, csak amúgy „alto supercilio" leckéztet engem, fiatal papocskát. Lássuk azonban közelebbről: vájjon megérdemlettem-e ezen kemény rendreutasitást ? Schnell K. úr nem bocsátkozik — mint már feljebb emlitém — munkáim tüzetes cáfolatába, hanem mindössze egy-két kifejezésemért kérdőre von, nevezetesen következő nyilatkozatomért : „Fájdalom ez az erős cnnfessionalis tudat már most csak gyéren található népünkben. Ezért egykor felelni fognak a rationalista lelkészek és professorok. Fájdalom, a theolog. kathedrák nagyobbrészt rationalistákkal vannak betöltve, kik hitetlen lelkészeket nevelnek, és ezek ismét a nép hitét megingatják." Tehát hogy egy positiv irányú, orthodox lelkész fájdalmát a felett nyilvánítja, hogy amaz „erős confessionalis tudat — mely boldogemlékü elődeinknél található volt — már most csak gyéren található népünkben," és hogy ezért „a rationalista professorokat és lelkészeket — mint a keresztyén nép tanítóit és vezéreit — felelőssé teszi, — bogy továbbá egy positiv irányú lelkész fájdalmát a felett nyilvánítja, „hogy a theolog. kathedrák nagyobbrészt rationalistákkal vannak betöltve" — azt — mondom — nevezi Schnell K. úr: „alaptalan és jogtalan sérteget é s n e k," ..„szörnyű illetlen dolognak".. s késztetve érzi magát „c i k k i r ó eljárási modora ellen tiltakozni, mivel túlheves indulat által elragadtatván az illő határon nagyon túlmegy." A mi „túlheves" (?) indulatomat illeti, őszintén megvallom ebbeli gyarlóságomat, — megvallom, hogy „az Isten háza körüli tűz megemészt engemet." De temperamentumom alapszínéről nem tehetek, valamint a phlegmatikus nem tehet az ő temperamentumáról. A kegyelmes Űr Isten ugy akarta, hogy különféle temperamentumok által is dicsőitessék az ő szent neve. „Külöm-külömb ajándékink vágynák, a nekünk adatott kegyelem szerint" (Rom. 12, 6.). Mindenkinek más meg más charisma jutott ajándékul; nekem a buzgó indulat — ha ugy tetszik: hevesség — melynélfogva pennám némelykor kissé éles, különösen akkor, ha a vallás védelme forog kérdésben. Kü-