Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-02 / 14. szám

ugyan egész biztonsággal nem mondhatni, mikor nyerte jelenlegi szerkezetét, de sok valószínűség szól a mellett, hogy Juda királyságának vége felé lett egybeszerkesztve. Vaterhez csatlakoznak Bertholdt (Historisch kritísche Einleitung in sámmtliche kanoniscbe und apokryphische Schriften altén und neuen Testaments 3-ter Théil. Eri. 1815) és Hartmann (Historisch-kritische Untersuchungen über die 5 Bücher Moses 1831.). A Vater-féle nézeteta németek ujabb időben töredékhypothesis névvel jelölik. E hypothesis által az előadási ismétlések valamint az itt ott előforduló ellenmondások a Pentateuchusban az igaz, helyes megfejtést találnak; de másfelől a munka szerkezetegysége és tervszerinti folyama e fölvétel mellett kimagyarázhatlan rejtély marad. Eddig az itészet főfigyelme oda volt irányozva, hogy a Pentateuchust alkotó külömböző elemeket is felismerhesse. Vater ügyes boncolgatásai és részletkutatásai e tekintetben mindent megtettek; ideje volt, hogy a kérdés második oldalára fordítsák figyelmüket, hogy vizsgálat alá vegyék, mikap lett a sok elszórt kőből épület. Legfőképen e pontra irányulnak az ujabb bibliatudósok Ewald, Stáhelin, Bleek, Tuch, Lengerke, De Wette stb. kutatásai. De Wette az elohista darabok egybeállítása által nyilvánvalóvá tette, hogy mielőtt a Pentateuchus jelen alakjában létrejött volna, a Héberek egy eredetüket és nemzetté lételüket tárgyazó müvet bírtak, melyben Isten mindenütt Elohim névvel volt jelölve. Ezen, Ősrégi hagyományok, énekek stb. nyomán alkotott egységes művet, mint alapszöveget, egy jehovista szerző átdolgozta és más forrásokból ismert adatokkal bővitette és kigészitette (a honnan is e nézetet kiegészítő hypothesis névvel jelölik.). így jött létre a 4 első könyv jelen szerkezete, csakhogy a 4-dik könyv nem ott végződött, hol most; hanem Deut. 31, 12—22 képezte az egésznek természetes befejezését. — Egy későbbi valaki elszakítván ama kiegészítő darabot, elibe ragasztotta az u. n. rrm njp'p törvénymását, Deuteronomiumot , mely akár irmodorának szóiami sajátságait tekintjük, akár tartalmi lényeges eltéréseit az elébbi négy könyvtől nézzük, mindenesetre ezekétől különböző szerzőre mutat, gőt későhbkoru is. Ha az alapszöveg keletkezésének korát keressük, legelébb is Lev. 18, 28-ra kell utalni; hol is e mondat: rzk

$2 nnfc C^KOds ax^ jn^n „és hogy ki ne hányjon titeket a föld, azért hogy megfertőztetitek azt, a mint kihányta az előttünk való népet," egyenesen oly korba vezet, midőn a kanaaniták Palaestinából már ki voltak űzve. Midőn továbbá Gen. 34, 31, hol a zsidó királyság említtetik és G-en. 35, 11, hol Jákobnak azon igéret tétetik, hogy királyok fognak az ő ágyékából származni, figyelemmel elolvassuk: akkor kétség nem lehet, hogy midőn azok írattak Izraelben már királyok uralkodtak. Idáig elég biztosak az adatok; de már arra nézve, hogy mely király alatt keletkezett az alapszöveg, nagyon eltérők a vélemények: Lengerke Apaiamon idejébe teszi, K i 1 1 i s c h Dávid idejébe, Bleek és Tuch Saul idejébe. A kiegészítő korát illetőleg, magától értetik, hogy azt az alapszöveg szerzésének ideje utánra kell tenni, s igy nem kell külön bebizonyítani, hogy a királyok ideje előtt nem irathatott. Minthogy pedig a kiegészítések több helyeiből világosan kitűnik, hogy a Jehova tisztelete akkor már közönséges volt, a mint hogy a szentséget is niiT IT'3 „Jehova házának" nevezi; továbbá a profetísmus már akkor oda fejlettnek mutatkozik, hogy annak jövendölés is tulajdoníttatik, végre Gen. 27, 40-ből az Edomitákiiak Izraeltől való felszabadulása is látható (mi Jórám idejében történt): mind ezen okoknál fogva a kiegészítést Jórám király uralkodása (882) utánra kell tenni. A Deuteronomium egész jelleme a négy első könyvnél jóval későbbi korra mutat. A királyságot, a prófétákat és a levitákat illető kiváltsági törvények, valamint az istenitiszteletnek olyszerü rendezése, mely felteszi annak Jeruzsálemben történt központosítását, oly adatok, melyek világosan Jósiás király idejére (638) utalnak, mely király idejébon az egész alkotmányt, de különösen az isteni tisztelet központosító reformja történt, s erre nézve Mózes törvényhozásának a reform szellemében írott története nem kis érdekű lehetett a behozandó rendtartások sikeresb életbeléptetésére. A kiegészítő hypothesis már ezen első alakulása szerint minden sajátsággal birt, hogy a Pentateuchus vizsgálatánál addig felmerült nehézségeket kimagyarázza és igy az igazsághoz lehető legközelebb járt. Azonban a mint folytatott vizsgálatok nyomán mind jobban behatottak a szöveg célzataiba, ezek a kiegészítő hypothesis némi módosítását tették szükségessé, Igy Tuch és Stáhelin részletvizsgálatai kiderítették, hogy az Elohista előadásának szemlátomásti feladata nem lehetett más, mint hogy kimutassa, mikép jutottak Izrael fiai Kanaan földének birtokába, minélfogva az Elohista munkája Mózes halálánál meg nem szakadhatott, hanem természetes befejezése csak Józsua 21, 41 lehetett, hol ez mondatik: „Megadá tehát az Űr Izraelnek az egész földet, mely iránt megesküvék őseiknek, hogy nekik adja, és birák azt és lakának benne." E fölvételt Stáhelin szerint épen nem gyengíti az, hogy Józsuában az Elohim-féle istennév elő nem fordul. Stáhelin ugyanis a Pentateuchus azon részeiből, hol az Elohim és Jehova istennevek váltakoznak, nagy szorgalommal mind az Elohista mind a Jehovista nyelvsajátságait és szójárásait egybeállítván, mindegyiknek előadási és nyelvezeti jellemét megállapította. Ennek nyomán kimutatta aztán, hogy Józsuában is, a földirati részekben az Elo-