Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-02 / 14. szám

elhunyt ikertestvére a rationalismus sem. Mindkét irány közösen abból a kantféle nézetből indult ki, hogy az érzékfeletti dolgok lényegéről nem lehet theoreticus ismeretünk. Csakhogy a rationalisták szerint azután mivel az érzékfeletti világ lényege szerint el van zárva tudatunk elől, azzal a tudományban nem is kell foglalkozni, mert csak üres speculatioba bonyolodunk, (s innét polemizáltak azután oly szenvedélyesen a theologiában minden természetfeletti ellen.). — Elismerik, hogy gyakorlati okosságunk postulál egy érzékfeletti világot, de a mely épen mivel lényegét nem ismerhetjük meg, közelebbről a hit körébe tartozik. Ez alatt a hit alatt azután a rationalismus sokféle árayéklatai szerint többfélét értenek. Sokan Jézus bizonyos tanainak elfogadását értik, de a melyek sem nem természetfeletti kijelentés folytán estek tudtunkra, sem természetfeletti dolgokat nem foglalhatnak magukban, sem a gondolkodás logicai törvényeivel nem ellenkezhetnek. Legtöbben pedig a vallás erkölcsi parancsaihoz való erős benső ragaszkodásban helyezték a hitet, mivel az, erkölcsi erőnket táplálja, s növeli, (gyakorlati keresztyénség.). — A supranaturalisták pedig, számtalanul elágazó, sőt egyebekben sokszor egészen ellentétes irányzatai mindnyájan abban egyeznek meg, hogy mivel az ember (akár a bűn miatt, akár eiedetileg is) nem képes Istent s az érzékfeletti igazságokat lényegükben megismerni, kénytelen azokat hittel megszerezni, azaz egy oly különös kijelentésből fogadni el, a mely más, mint az eredeti, s minden embernek közösen adatott okosság. Ezt a hitet a különböző supranaturalisták viszont igen különbözőleg fogták fel; egyik bizonyos vallástények igazul tartását érti alatta (a dogmatismus hite) másik bizonyos benső tapasztalást (gyakorlati keresztyénség) ismét mások az érzelem bizonyos föllángolását (mystika) stb. de mindnyájuk sze rént a hit és tudás egymással szemközt álló ellentétek. — Mind a rationalismus mind a suprunaturalismus sajátképen a hit és tudás ellentétbe állításán alapulnak, de épen ezért mindegyik eltávozott ugy a biblia mint az egyház álláspontjáról. A biblia még semmit sem tud ez ellentétről (és sok okokból nem is tudhat) az apostolok a ,hinni" és „tudni" kifejezéseket fölcserélve használják, s mindegyik alatt egyszerűen az igazság szellemi birtok*) A supranaturalismus már csak annálfogva is ellenmondásba keveredett önmagával, mivel onnét indul ki, hogy a vallásigazságait nem lehet tudni, hanem csak hinni, s mégis azokat tudományosan tárgyalja. A Kántra hivatkozó supranaturalisták szem elől tévesztették, hogy Kánt szerint az érzékfelettiekről egyáltalán semmi theoreticus tudomásunk sem lehet (sem a tudás, sem a hit formájában), hanem maga a hit is csak a practicus ész postuíatumán alapul. Ámde a dogmák, mint kívülről elénk adottak nem a gyakorlati — hanem csak az elméleti ész tárgyai lehetnek, s a Kantféle gondolkodás a dogmatismust épen nem tűri. — Ezért már Gröschel szépen kimutatta Aphorismaiban, hogy a nemtudás következetesen a nem-hívésre vezet. M. A. lását értik. — (Ha valaki ellenünkben az irás azon szavait idézi, hogy „a mi tudásunk csak részszerint való," feledi, hogy ez hitünkről is áll. Az idvezitŐ azt mondja, hogy „ha csak annyi hitetek volna mint egy mustár mag, a hegyeket mozdítanátok ki helyükből." De tessék bár egy csomóba összegyűjteni minden a tudás ellen berzenkedő supranaturalistát váljon fognak-e csak egy halmocskát is hitükkel megingatni? Es mégis helyesen mondjuk, hogy a hit idvezit, valamint hogy a tudás szerzi meg az igazságot, csakhogy a mi tudásunk részerént való, épen miként a mi hitünk is, ezért nem vagyunk üdvezültek.) — De ép ugy hasztalan keresménk az egyház confessióiban is akár az elméleti — és gyakorlati — ész ama kant-féle megkülönböztetését, a melyből ered mind a két theologiai iskola — akár azt a nézetet, hogy a hit tárgyait nem lehet tudni. A confessiókban az egyház a hit tárgyait adja elő, ugy a mint azokat igazakul tartja (hiszi és tudja) és egy szóval sem említi bennük, hogy mi ezeket csak hisszük, de nem tudhatjuk. — A confessiok egyszerűen, kimondják az egész egyházban egyformán érvényes dogmákat, a supranaturalismus sokféle tudomány rendszerei pedig egy közös philosophemából kiindulva, mind magát a hitet, mind az egyes vallásképzeteket számtalan sokféleképen, sőt néha egészen ellenkezőleg fogják — és dolgozzák föl tudományosan. Ezért mosolygni való a supranaturalistáknak az a vádja, hogy a rationalisták mást tanítanak, mint az egyház, mert hisz ők sem azt tanítják. Ha csupán azt akarnák és hüven előadni a mit az egyház akkor nem lehetne egyebet tenniök, mint csupán a symbolumok dogmáit változatlanul ismételni s változtatás nélkül szájról szájra adni, mert a prot. egyháznak nincs theologiája, hanem csak confessiója; s a theologiai tanfolyamban sem kellene és lehetne egyebet tenni, mint ezt betanítani. Molnár Aladár. TANULMÁNYOK AZ APOSTOLI KOR TÖRTÉNETE KÖRÜL. Pál apostol élete. (Baurnak és iskolájának nyomán.) (Vége.) íme az előttünk levő elbeszélésben mindenütt olyan vonásokat látunk, melyek történetileg valótlanoknak bizonyulnak be. Azt egyébiránt nem állítom, hogy Pál a római zsidókkal általában semmi érintkezésbe nem jött, sőt a velők való viszonyt természetesnek találom, valamint azt is, hogy ő köztök kísérletet tett az evangeliom részére. Csak azt mondom, hogy Pálnak Rómába lett megérkezése után a zsidókkal való érintkezése és összejövetele ugy, a mint azt könyvünk leírja, nem^jöhetett létre. Az elbeszélésnek minden egyes vonásai egyébiránt irónk apologetikai céljának kitűnően megfelelnek. 27 *