Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-26 / 13. szám

arra hivatkozni. Az ember olyankor szokott legerősebben hivatkozni tekintélyére, ha kételkednek benne. A korábbi nem reflectáló egyháznak eszibe sem jutott csalhaíatlanságát bizonyítani, mert közvetlenül bizonyos volt benne. Es mi eredménye lön ennek mmd a tudományra mind az egyházra nézve? (Folyt. köv.J TANULMÁNYOK AZ APOSTOLI KOR TÖRTÉNETE KÖRÜL. Pál apostol élete. (Baurnak és iskolájának nyomán.) (Folytatás.) Pálnak Kómába utazása és ottani sorsa. - Pál a császárra apellálása következtében , mint római fogoly, némely egyéb foglyokkal együtt Festus által Rómába küldetik. A két utolsó fejezetben adott útleirás kétségkívül a Csel. könyvének legrégibb alkatrészét képezi, és ezen két fejezetben olvassuk az apostol élettörténetét illető leghitelesebb adatokat, de a melyek az ö apostoli működésének történetére nézve nagyon csekély fontosságúak. Jóllehet az útirajz könyvünknek legeredetibb része, a mi az apostol egy kísérőjének útinaplójából vétethetett át, mindamellett egy későbbi kéznek nyomai is vehetők rajta észre, és némely történetileg ki nem mutatható adatok vannak abba becsúsztatva. — Felötlő az mindjárt az úti relatioban, hogy Pál fogoly létére nemcsak fogolytársaira, hanem a hajónak egész személyzetére is oly nagy befolyást gyakorol, mintha azok mind az ő felügyelete és parancsa alá lettek volna rendelve (27, 10. 21. 23.). — Ezen tekintélynek a kifolyása aztán az, hogy a százados a foglyoknak a vitézek által indítványozott lemészárlását csupán az apostol iránti tekintetből nem hajtja végre (27, 42. 43 ). —• A 27, 33-ban emiitett 11 napi étlenségről azt következtethetnök, hogy a hajón utazók nem közönséges emberek, vagy legalább a mostaniaknál feltűnően erősebb testi szerkezetűek voltak. — A mi végre a mérges kigyóvali eseíet (28, 1 —6) és Publiusnak, valamint egyéb a szigeten lakó betegeknek csudálatos meggyógyitását illeti (28, 7 — 9), azok csudák levén, rájuk egyszerűen a csudákról általában kimondott ítéletünket alkalmazzuk. Az apostol sok hányattatás után Rómába érkezvén, azonnal egybegyűjti magához a zsidó főembereket, s megbeszéli nekik, hogy ő sem a zsidó nép, sem a mózesi rendtartás elleni vétség miatt,sem pedig nem mint népének vádiója áll törvény előtt, hanem egyedül Izraelnek reménységéért vétetett körül vaslánccal (28, 16 — 20.). — A Csel. irója mind végig hü marad magához, könyvének utolsó szavai is az eddigieknek híven megfelelnek — megfelelnek t. i. apologetikai céljának, de nem a történeti igazságnak! Az előadás értelme szerint, Pál alig érkezik meg ugyanis Rómába, legelső gondja az, hogy zsidó honfitársait keresse föl, holott az ő régóta táplált kívánsága az, hogy mielőbb ottani híveit látogathassa meg (Róm. 1, 10. 11.), Ez a pont figyelmet érdemel. A Csel. olvasása közben gyakran tűnhetett az szemünkbe, hogy az apostol bárhol jelenjék is meg, először mindig a zsidók között lép föl, azoknak hirdeti először az evangeliomot, és a pogányokhoz csak akkor fordul, midőn a zsidók között, azoknak konoksága miatt, tanitásaival semmire sem boldogul, ugy hogy ő a pogányok közti missiora mindig, hogy ugy mondjam, mintegy kényszeríttetik. Ezek után azt kellene gondo'nunk, hogy Pál a zsidók közti missiót tűzte apostoli munkásságának feladatául, ha másfelől meg nem tudnók, hogy ő eleitől fogva a pogányok közti apostolkodásra érezte magát hivatva, a ki e hivatását maga is több helyen nyilvánítja. „Az Istennek tetszett — így ír Ő Gal. 1, 16. — ki az én anyám méhétől fogva engem elválasztott vala — — hogy hirdetném az ő fiját a pogányok között továbbá Gal. 2, 8-ban ezt mondja: „A ki erős volt Péter által a zsidóknak apostolságára, én általam is erős volt a pogányok között j" végre Jeruzsálemben az oszlopapostolokkali értekezlete alkalmával is a pogányok közti térítésre utasíttatott (Gal. 2, 9.). Ha mind ezek dacára az apostol, a ki pogány-missioi rendeltetését ily világosan kiemeli, könyvünk szerint mindig ugy kényszeríttetik a pogányok közti térítésre, látszik, hogy az nem őszinte históriai előadás, hanem irója valami célt akar azzal elérni. Könnyű kitalálni, mi célja van szerzőnknek abban, hogy a pogányok apostolát először mindig a zsidók közt lépteti föl. 0 itt nyilván a zsidóknak azon eloitéletét akarja elnémítani, a kik nem tudtak megbarátkozni azon gondolattal, hogy a pogányok is hivatva vannak a messiási üdvre, s e célból ferditi el a történeti igazságot. A zsidóknak előítélete ellen van tehát e tárgynál írónknak apologetikai pragmatismusa irányozva, és azok ellenében akarja Pálnak a pogányok közti missióját igazolni. A mi az apostolnak a zsidók előtt tett nyilatkozatát illeti, miszerint ő azt mondta volna, hogy sem a zsidó nép ellen, sem atyái rendtartása ellen nem vétkezett, hanem csupán Izráel reménységeért: vétetett körül vaslánccal, — e themáról már több ízben szólottunk, s a kérdést nincs miért tovább bolygassuk. Pál csak apostoli munkássága főelvének és egész apostoli életének teljes meghazud tolásával szólhatott volna ez értelemben, de épen azért az író által szájába adott s emiitett szavaknak valódiságát az apostol munkája és az igazság elleni erős vétség nélkül el nem fogadhatjuk. A mily érthetetlen Pálnak a zsidók előtt tett nyilatkozata, ép oly megfoghatatlan ez utóbbiaknak az apostol irányábani eljárása. A zsidók ugyanis Pálnak vallomása után felőle azt a nyilatkozatot teszik : „Mi te felöled sem levelet nem vettünk Judaeából, sem pedig az atyafiak közül, kik ide jöttek, egy is nem jelentett és nem szólott te felőled semmi gonoszt (21. v.).u

Nem bírom érteni a zsidóknak az apostol felöl tett ezen igazoló nyilat-