Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-19 / 12. szám

az embert az egyház tanától. Tehát az egyház tana csak tudatlanoknak való: tanult ember, ki világosabban lát, attól elfordul, s igy az egyház emberei, kik már csakugyan tanultak, el vannak vonva attól, a mit a tudatlan népnek hirdetnek, nem hisznek semmit; de mint ama hires egyházfő' jövedelmezőnek találják a „fabula de Christo"tü Valóban, ha a „Monde" Írójában „Istenhez való buzgóság van is, de bizony nem értelemből." Ugylátszik a „Monde" maga sem bizott a felhozott okoskodás erejébe s azért győzőbb indok után lát. — Nem kell neki — igy szól — az ingyen közoktatás, mert ez protestáns intézmény, tehát a gonosztól való. Még megérjük, hogy a romanisták velünk egy közös Istent sem fognak akarni imádni. De nem! hiszen a „Monde" bölcsesége szerint nekünk nincs is Istenünk, mi nem hiszünk semmit és a népiskolákban is csak tagadást tanitunk. Ha e beszéd a „calumniare audacter"nek oly nagyon impertinens kifejezése nem volna, csak nevetni lehetne rajta; mert hiszen akármely népkáténkat vegye az ember kezébe, meggyőződhetik, hogy hittanunk épen oly positiv alapokon nyugszik, mint akár a catechismus romanus. Hogy e mellett nálunk a tudomány embereinek szabad kutatás van engedve, ez a vallásra nézve lehető legüdvösebb; ennek köszönhetni, hogy nálunk a vallás azon gépies formulisinussá nem fajulhat, mely a lelket üresen, a szívet hidegen hagyja. Láma „Monde" táborában elég soká hallgattak ama most kifejtett elveire s a tudomány szabad kutatását az egyházi körtől lehetőleg távol tartották. És hová jutott a világ azon elvek vezetése alatt? Oda, hogy épen a kiválóan katholikus Franciaországban kifejlett míveltség összes vívmányaira nézve a pápa legközelebb indíttatva érezte magát ünnepélyes interdictumát nyilvánossá tenni és most a „Monde" és satellitesei a tudatlanság örökítését kénytelenek igénybe venni, hogy elveiknek az uraságot biztosítsák. Valóban e szomorú állapotokat Dupanloup még oly ékesenszóló phrasisai sem képesek eltakarni. Szép dolgok a phrasisok — mondá Dessewffy Aurél — de az igazságot nem pótolják. Birzony nem pótolják, nem csak előttünk, de minden felvilágosodott katholikus ember előtt sem. Ballagi Mór. A FŐISKOLÁK ÉS EGYHÁZ KÖZÖTTI VISZONY. I. A legközelebbi néhány évben a mi zsenge theolgiai irodalmunkban is újból megkezdődtek, vagy legalább nyilvánosan kitörtek a gondolkodás nyomozásai által előidézett ama tudományos mozgalmak és eszmeharcok, a melyek a nyugoti prot. irodalmakban, különösen a szomszéd németeknél már majdnem egy század óta zajlanak, kimondhatatlanul gazdagitva az ismereteket, tisztítva a nézeteket, s elevenítve és nemesítve az életet. — Tudományos élet csak a vizsgálódás független és szabad mozgalmaiban gondolható. Az azután a dolog természetéből következik, hogy a tudományos kutatás-harcaiban a positiv vallásos képzetek, az egyház és megszokás által szentesített tanok is a gondolkodás itélő széke elé álittat • nak, s gyakran nemcsak kérdésessé tétetnek, hanem a vizsgálódó elmét nyomozásai néha tőlük lényegesen eltérő sőt ellentétes eredményekre vezetik. A tudománynak az élet positiv viszonyai ellen intézett gyakori támadásai — különösen a hol ez eszmeharcok újdonságuknál fogva szokatlanok is — még a fölvilágosodás és tudomány barátai közű! is sokak lelkében aggodalmat idéznek elő. S szorongva kérdik vájjon nem jobb volna-e kutatásainkat az ismereteknek csak egyéb tereire fordítani, s kimélő tisztelettel érintetlen hagyni mind azon egyházi vallásos képzeteket, a melyeknek igazságát a jámbor el -mék nemzedékről nemzedékre szent hittel őrizték meg ; mint boncolásainkkal felzaklatni a kedélyeket s kétségek támasztásával zavarni meg a lelkek nyugalmát ? Növelheti még ez aggodalmakat az a körülmény is, hogy nálunk theologiai tudományokkal nem igen szoktak mások, foglalkozni, mint épen az egyház tisztviselői, a tanárok és papok. Különösen legújabb theologiai mozgalmainkat mind a ki kezdte, mind a kik benne résztvettek, alig egypár kivételével az egyház th?ologiai tanintézeteinek tanárai. Hogyan'? tehát a kiknek feladata az egyház igazságainak hirdetésére lelkészeket képezni ugyanazon emberek az irodalom terén meg gyakran az egyház tudományával ellenkező nézeteket terjesztenek ? Igen de más tér az irodalom és más a tanterem. Csak hogy a tanár mind az irodalomban mind katedrájában a tudományt szolgálja; a tudomány emberének pedig első és legfőbb erkölcsi kötelessége, hogy soha igazul egyebet se ne irjon se szóval ne hirdessen, mint a minek igazságáról érvek által meggyőződött. Ebben áll tudományos becsületessége. Ámde az igazság felöl nem lehet más meggyőződése a tanszékben, és ismét más íróasztala mellett. És ha a tanszabadság iránti türelemből nem hívjuk is föl az egyházat, hogy csupán a symbotumában kifejezett tudományát tanitó tanárokat szenvedjen meg theologiai főiskoláiban, de vájjon maguknak a tanároknak nem nagy erkölcsi kötelességük volna-e csak ugy lépni az egyház tanintézetének szolgálatába, ha meggyőződésük szerint annak orthodox tudományát ültethetik át hallgatóik lelkébe ? — Vájjon nem fog-e az egy-