Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-19 / 12. szám

házra romlást hozni, ha saját kebelén táplált intézetei szolgálnak tűzhelyéül a mindent kérdésessé tevő tudományos vitáknak ? E kérdések, és követelések akár helyesek s indokolhatók akár nem, de mindenesetre fölmerülhetnek az elmékben, sőt már is kimondattak. Csak a minap sóhajtott fel e lapok hasábjain egy lelkész úr, hogy a confessionális tudatnak a nép között meggyengüléseért felelni fognak különösen a rationalista professorok !" (6. sz. 170. 1.). Ugyhiszem tehát, hogy nem leend időszerűtlen e tárgyról komolyan gondolkozni, s megvizsgálni, vájjon mi viszonyban áll a főiskola az egyházhoz. Azonban az iskola a tudomány organuma, s egyedüli feladata a tudomány müvelése és terjesztése ; mielőtt tehát a föltett kérdésre egyenesen felelhetnénk, előbb azzal kell tisztába jönnünk, hogy mi viszonya van az egyháznak, mint vallásos testületnek a tudománynyal általában ? S viszont hogy e kerdésre szabatos feleletet adhassunk, kénytelenek vagyunk röviden körvonalazni, hogy felfogásunk szerint mi az egyház és tanai, s mi a tudomány és annak feladata "? Legtágabb értelemben a keresztyén egyház — nem egéb, mint az embereknek a Krisztusban kijelentett istenneli kibékültségük és egységük felőli bizonyosságukban való egyesülete a hitből folyó közös vallásos éleire. Az egyház nem valamely elméleti célokra alakult tudós társaság, sem nem külső specificus gyakorlati érdekekre szolgáló jogi vagy szerződésszerű egyesület, hanem a hivők közös vallásos életének, a vallásos közszellemnek orgánisatiója. Az embernek Istennel való eredeti (substantialis) egységét, s ebből következő viszont egyesülését gondolatban érzületben és akarásban egygyé olvadását, szóval a szeretettel Istenben élést az istenember nem csupán tanította, hanem saját személyében és életében tényleges valóságul mutatta föl. És idvezítőnk a többek között épen az által különbözik lényegesen minden egyéb vallásalapitóktól, hogy ő nem annyira tanaival szerzője a keresztyén vallásnak, hanem inkább személyisége képezi a keresztyén életnek alapját, célját és tartalmát. Krisztus nem irt, hanem élt. A keresztyén igazságok forrás-könyve az ő személyisége és élete. Innét közelebbről az egyház az az erkölcsi személy, kiben ezen először Krisztusban, mint egy individuumban megjelent ker. vallásos élet, a hivők egyetemének a gyülekezetnek közös életévé lőn. Ezért nevezi a szentírás az egyházat a Krisztus testének, és az uj szövetségben a „gyülekezetben élni" annyi tesz mint „a Krisztusban lenni." Urunknak, mint azon egy individuumnak eltávoztával, helyére az egyház, mint erkölcsi személy lépett, melyben minden egyes hivő részese a váltságnak és üdvnek. Mig az idvezitő érzékileg jelen volt hívei között, addig benne az egyben megtestesülve szemlélték maguk előtt az istenneli kibékülést, s mindazt az igazságot, a mi az embert az Istennel egyesíti. De midőn testileg eltávozott, többé nem érzéki szemeikkel maguk előtt — hanem a hit szemeivel saját magukban láthatták, csak a rá emlékezés, egyéniségének képzeletükben felidézése, a felőle elmélkedés, szóval benső szellemi munkásságuk, a gondolkodás által szerezhették meg az elébb benne szemlélt váltságot. E váltság, ez uj élet a gyülekezet közsajátjává lőn, s'minden egyes megváltottnak azt többé nem szemlélni, hanem hinni azaz gondolnia kellett. Ezért idő haladtával mihelyt a külsőleg is nagyon elterjedt egyház magát szervezni kezdte, beállt a szükség, hogy a közhitnek és vallásos életnek tartalmát képező igazságokat egyetemes fogalmakban állapítsa meg, s általános gondolatformákban fejezze ki. Igy származtak az egyházi tantételek, a dogmák. Az egyháznak dogmákat képző munkássága tulajdonképen abban állt, hogy mig az első kijelentésben, s annak okmányaiban a szentírásban az egyetemesen és mindörökre igaz valláseszmék időszerű (s azért múlékony) egyes eseményekben, s egyes tényekben jelentek meg, az egyház most ez egyes tényekből a bennök nyilvánult általános, örök tartalmat, (a gondolatot) ugy a mint fölfogta, kiemelte, s egyetemes fogalmakban formulázva hitének tartalmául kifejezte. Igy p. o. az írásban történeti eseményképen van előadva az első ember első bűnbe esése, s az egyház dogmájában ez egyes tényből formulázza általában az emberiség bűnösségének egyetemes fogalmát. Hasonlóul tesz a váltság tényeivel s az Isten eszméjével is. Az uj szövetségben elő van adva, miként jelent meg egyszer az időben az istenáu, hogy töltetett ki egy napon a szentlélek; és a háromság dogmája kimondja, hogy az Isten nemcsak egyszer, nemcsak egy idő óta, hanem lényénél fogva mind örökké atya is, líu is, és szentlélek is. Szóval mig a szt. írás elbeszélései (Xoyoí), azt irják le a mi megtörtént, az egyház tantételeiben azt adja elő, a mi hite szerint általánosan és mind örökké igaz. Es e tantételek összefoglalva az egyház közhitének tartalmát, (azon esszméket, a melyeknek igazsága felől az egész egyház bizonyos), jelentik vagyis symbolisálják. Innét a dogmák és symbolumok jelentőségére mindenek előtt különösen azt kell megjegyeznünk, hogy nem. a symbolumok alapján keletkezett az egyház, hanem a már létezett egyház alkotta koronként, hitének jelvényeit, és hogy nem is rajtuk alapul, nem belőlük mint fundamentomból származik a gyülekezet közhite, Iianem megfordítva a symbolumok csak jelvényei, mutatói a hivők lelkében élő, már előbb létezett vallásos bizonyosságnak. — Ez az oka, hogy az eredeti és sajátképeni symbolumok az előadott tanfogalmakat nem bizonyítgatják semminemű érvekkel, nem igyekeznek azokat indokolásokkal megállapítani, hanem egyszerűen és határozottan elmondják, hogy a gyülekezet mit és miként hisz igazul. A keresztyén kijelentés legrégibb okmányai nem tantételek gyűjteménye, nem találunk azokban tanrendszert (ha csak mi nem fejtünk ki belőlük.). Hanem a dolog természeténél fogva a vallásos élet teljes elevenségében van ott előadva, a legegyetemesebb igazságok is