Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-03-05 / 10. szám
Az erők megoszlásának s az ernyedtségnek eme korszakában lepett fel Strauss itészete beható erejevei, logikája szigorával, s lángesze ifjú, élénkségével, kiválva minden létező pártból s egy fejjel haladva minden partfőnököt. A még jóformán ismeretlen férfi egy munkát adott ki ,,J é z u s élet eí f cim alatt két nagy kötetben (Dav. Fridr. S t r a u s s, das Leben Jesu kritisch bearbeitet. Tiibingen, 1835.), melylyel örökre megalapitá irodalmi hirét. Egyszerre ugy tűnt fel, mint egy fegyveres Minerva, a ki tökéletesen fölszerelve pattan elő Jupiter fejéből. Tudományos nagy készültségével, éles boncoló elméjével, fölforgató rendszerével és tamadási merészségével, midőn megjelent, nem kevesebbről lehetett szó mint a tagadás szelleméről, vagy egy duló hadjárat vezéréről. Ennek harci értéke egész hadseregével mérkőzik. A hatás, mit előidézett, bármit mondjanak némelyek, kik Strausst kicsinyük, általánosan megdöbbentő volt. Sokan oly mozgalom kezdetét vélték mogindulni, mely, viharrá nevekedve, előbb utóbb sarkaiból fogja kivetni a hit világát, annyival inkább, mert S t r a u s s hatalmas rohamával elsőben is azon központnak rontott neki, hol a bibliai történet, az isteni kijelentés s az egész keresztyén vallás minden főbb szálai egy csomóban egyesülvék. A támadásnak azonban más eredménye lön. S tr a u ss, mint a forradalmak, minden erejét kimerité a pusztitá ; és rombolási szándékban, s maradandó becsű alkotmányt emelni képtelen volt. Az általános vészkiáltásra, mit könyvével előidézett, a theologiai világ valamennyi fegyverfogható tagja sikra szállt, mert alig volt valaki, a ki az általa tartott pontok fontosságát, bántva vagy veszélyeztetve ne érezte volna. S az uj lendülettel és hévvel megindult kutatásokból és eszmeharcokból idővel roppant haszon származott a tudományra és hitéletre. Az egyes bajnokokon ugyan meglátszik, hogy kemény csatában voltak, mert a liarcolás nyomait kisebb-nagyobb mértékben és felismerhetöséggel mindenik magán hordja, de a közös ügy utoljára is nyert, a vallás megdöQthetetlensége uj érvvel igazolta magát, a hitnek maga a haladó korszellem nyújtott erős oszlopokat, a keresztyénségnek eddig nem méltatott fénypontjai lőnek felderítve, s ekkép a Strauss és néhány túlzásra is vetemült követői által előidézett forradalom, mely a hit uralmát megdönteni célozá, bizonyos értelemben még inkább erösité azt. Azonban nem tagadjuk, sőt dicsekvéssel ismerjük be, hogy a vallás fogalma s a hit tárgyai a mozgalmak alatt s a kutatások folytán, (melyek Strauss előtt jóval megindultak ugyan, de tőle uj lökést nyertek), a müveit köztudalomban nevezetes változásokon mentek át. Ugyanis kétségtelenné lön, hogy ha „galvanizált holttestéhez liasonlitni nem akarunk, hitünknek, ép úgymint a szerves lénynek nem lehet kivonnia magát a tényleges élet működéseinek és változásainak befolyása alól, melyek „uj éietanyagok felvételét s áthasonitását és az elhasználtak kivetését követelik." Ezen elv sarok, melyen megfordul az élet. A történelem óriási intézményeket tud feltüntetni a múltból, melyek e feltételt nem fogadák el, s „légzárólag" rekesztik el magokat a folyton haladó világszellem befolyása elöl. Sokan ezt „állhatatosságnak" és „egységnek" mondják s büszkék is reá. De mi e megrögzöttséggel szemben tudjuk, hogy uj időkornak uj igényei vannak egyesek életében szintúgy, mint a társadalmakéban, a régi intézkedéseknek pedig bizonyos korszak multával egykori hasznavehetőségök is semmivé lesz. Mi az olyan létezést, melyben szükséges változás nincs, nem életnek tartjuk, hanem olyan állapotnak, minőben a kövületek és múmiák fennmaradnak. De vissza kell térnem Strauszra. Általában mondhatni, hogy az első Jézus élete jobb volt hírénél és sokkal gyöngébb az általa költött és növelt mozgalomnál. Az „egyedül üdvezitő hit" emberei, (ilyenek nemcsak a r. kath. egyházban vannak), a veszteglő vagy hátramenő theologusok Strausst az eretnekség fejedelmének kiáltották ki, mint Jézustagadót és istenkáromlót átkozták ; holott Strauss kevés uj „eretnekséget" mondott, inkább alkotási ügyességéről lehet szó, melynél fogva bizonyos nemű meglévő anyagot tökéletesen feldolgozni s egy uj élő rendszerbe foglalni tudott. Jézus történeti lételét teljességgel nem vonta kétségbe, csak „viselt dolgai"nak számát és értékét szállította nagyon alá. Istent pedig nemcsak nem káromolta, sőt ellenkezőleg azon túlságba esett, hogy a hégeli immanentiával mindent csupán Istennek, ennek az örök, változhatatlan és organikus törvényekkel működő lénynek részére követelt, s e mellett Krisztusnak érdemlett fontosságot, s szerepet ugyszólva mit sem hagyott. És épen ez volt legfőbb alaphibája a műnek, miből a többi is jobbára következett, s minek folytán dacára éles látású Ítészeiének Strauss kezei közül Jézusnak oly képe került ki, mely a valódiságnak ép ugy meg nem felel, mint nem szerinte, az egyházi Krisztus. Ezzel ki van mutatva pár szóban Strauss álláspontjának tarthatatlansága* Bölcsészi alapnézetét a józan tökéletesedésre igyekvő legújabb theologia ép ugy elvetette, mind folytonosan átok alatt tartja az orthodoxia. Az elfogulatlan vizsgáló azonban mind a mellett kénytelen bevallani, hogy /Strauss theologiai működése által, mely téren ő mindig a meggyőződés, nyilt igazságkeresés s a becsületes munka embere volt, magának a tudománynak utoljára is hasznot szerzett, habár e haszon bizonyos tekintetben inkább ellenére mint akaratával fejlődött ki. Szükségesnek láttam az irodalmi múltból előrebocsátani ezeket a hazai prot. közönségre nézve, mely e becses lap útján talán most hall először tüzetesen Straussról, hogy kellő szempontból tekinthessük azon könyvet, melyet a hírneves itész Jézus életéről ujabban közrebocsátott. -Strauss bár első müvét az újkori theologiai irodalom egy valamire való férfia nem hagyta tán t>zó nélkül, s a tudomány leghiresb viadoraival egymásután
