Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-05 / 10. szám

sorban összemérni kényszerült fegyverét, eredeti állodásában folyvást megmaradt, és bár türelmetlen ellenfeleitől töméntelen gyanusittatást, rágalmat s érzékeny sérelmeket szenvedve némikép elkeseredett is, munkakedvét mégis állandóan megtartá, s máig sem veszté el, noha hangjába csak fanyarság, csipősség s itt-ott jó adag gorombaság is vegyül. E részben merő ellentéte a sima és finom modorú franciának, Renannak. A legközelebbi évek általában nevezetes termékenységet mutatnak Jézus élete irodalmának mezején. Keim jeles kis művét, (Die menschl. Entwicklung Jesu Christi, Akademische Antrittsrede 1864.) R e n a n (Vie de Jésus. 1863.), S c h e n k e 1 (Das Charakterbild Jesu. 1864.) és Strauss hires munkáik követték. Sehleier macher nek e tárgyú becses felolvasásait mult évben (1864) egyik tanítványa szintén közrebocsátotta. De mig Renan és S c h e nk e 1 műveiket a vallási türelmetlenség nagyon hirhedettekké tette, Strauss e szomoritó dicsőségben már nem részesült. Most ugy tűnik Ő fel, mint egy földhöz vert Anteus, ki ismét föllép a homokra, de a versenyküzdök kevés figyelemben részesitik. Hogy az uj Jézus élete mindeddig nagyobb zajt és érdekeltséget nem költött, szerintem egy részt a mostani idő mozgalmas napjainak róható fel, midőn e téren a figyelmet és kíváncsiságot már két csudálatosan hirbe kevert közös tárgyú munka meglehetősen kizsákmányolta, s a németszövetségi politikai nyugtalanságok és változások is nem kis mértékben igénybe vették, másrészt azon általános igazságnak, hogy a történelem nem igen szereti az ismétléseket. Strauss nak már meg volt a maga divatkorszaka, midőn azon többé kevésbé irigylendő dicsőségben részesült, hogy mindenki csak könyvéről beszélt és vitázott. A világ tökéletesen jóllakott már ezzel is, mint mindennel, mi inyét erősen csiklándoztatja, de étvágyát nem elégíti ki, sok emészthetetlensége miatt gyomrát is megfekszi. A közvélemény bizonyos nézetet alakított már magának felőle is, s felteszi róla, hogy bármit irjon, ismert elveitől eltérőt, ujat már nem mondhat, mert soha sem lesz belőle más, mint Strauss = az itészet mestere, vagy (ha igy tetszik) a fölforgatás dámona. Pedig az uj könyv legnagyobb mértékben érdekes, s igen megérdemli minden nemzetbeli gondolkodó fő figyelmét s nemcsak a német népét, melynek egyenesen ajánlva van. Igaz ugyan, hogy abban .Strauss hű maradt korábbi alapelveihez, de ezek sok részben oly kifejtést és érveket nyertek, melyeket első nagyobb müvében hasztalan keresnénk. Strauss bizonyos eklekticizmussal felöleié s merész rendszerébe beömleszté mindazt, mit ujabban a történeti tudományos theologia s főkép a nagy nevü tübingeni iskola nyomozásaik eredményeül tárgyára vonatkozólag felmutathatnak. S e gzerint a könyv részben oly dolgokat tartalmaz, mik már egy hosszabb, bámulatos kitartással és ismerettel folytatott irodalmi harcban megvitatva voltak, s ma már, a józan védelem szerint, ugy szólva napfény-tisztaságra derítve vannak. Ez által nyer Strauss könyve minden igazságszerető ember előtt kiváló becset és nagy fontosságot. És most már hozzá foghatnék a könyv tüzetes ismertetéséhez, ha még előbb némikép szükségesnek nem látnám „közelebb térni" kissé e becses lap n. e. prot. közönségéhez, már csak azért is, hogy teljes tisztelettel figyelmessé tegyem a területre, melyben mindnyájan forgunk, s a helyzetre, melybe nálunk a theol. tudomány kedvelői s ezek közt, mint legutolsó, én is, jutunk. A tudomány s a nemes halada's emberei (távol legyen már a merészség, hogy csekélységemet is ideértsem), mindenütt vezérei s irányadói egy megindulandó nagyobb mozgalomnak, kik a harcszintér alapos ismerete és méltánylása nélkül soha semmire sem boldogulnak. Megírta azt már Károly főherceg (kis Károly pedig lefordította), hogy egy hadjáratnál mindenek előtt a hadászati alapzatot és a „közléki vonalakat'' kell biztosítani, ha győzni akarunk ; de miután a megverettete's lehetősége soha sincs kizárva, ..elkerülhetetlenül szükség, hogy a hátra fekvő ország nyitja a hadseregre nézve biztosittassék." (A Stratégia elvei Pest 1861. Kiadta a m. t. társaság 11. lap.). E bölcs hadi elvnek a theologiai tábornokok közt vannak tán legtöbb követői, kik (tisztelet a kivételeknek !) félszemmel rendszerint ama ,,h á t r a fekvő ország nyitja" felé tekintgetnek, hogy szorultság esetén az útat arra fordithassák. Van sok közülök, ki bátran előre törni látszik, de azért még mindig tart magának készen egy h á t r á 1 á s i vonalat, hová kimondhatatlan tekerve'nyek és szemmel alig kisérhető fordulatok után művészileg visszacsavarodik. Tagadhatatlan, e tábornokok ügyessége nagy. Elkoptatott szavakba és mondatokba uj értelmet, uj szavakba régi ertelmet önteni nekik gyermekjáték, csak az a baj, hogy a közönség végre kifárad e stratégia bámulásán, s miután a valódiságnak nyomára nem jöhet, ép oly keveset hisz nekik, mint a szemfényvesztőknek. Az olyan tudománynak, melyet a bátor haladás emberei űznek, szintén van stratégiája, de amattól merőben különböző. Egyetlen elve s jelszava : előre. A megkerülés, melytől a legtöbb hadvezér retteg, neki nem sok gondot ád, mert a mozgó ellenség leggyöngébb pontjának tör neki, s ezzel uj területre viszi át a harcot, hagyván a fontosságát veszített régi hadmüködési tért az ellenség birtokában. Ez is Stratégia t. c. közönség, s teljességgel nem mondható rá, hogy rosz, észszerütlen és nem férfias! Prot. irodalmunkban alig indultak meg a hadmüködési mozgalmak, mindkét stratégiai rendszer követői rögtön fölismertették magukat, azonban , becsületünkre legyen mondva, emez utóbbiak nagyobb számmal és tekintélylyel. Azonban ideje kibontakoznom az allegóriákból. Nálunk a theologiai irodalom terén, hosszacska hallgatás után, mi pirító veszteglésnek is beillik, mintegy 6 év óta kezd ujabb figyelemre méltó élénkség mu-