Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-26 / 9. szám

B) Az eddigiekből folyó igazságok, $ ezen igazságok gyakorlati alkalmazása az egyházfegyelemben. 1. Az egyházfegyelem gyakorlása nemcsak magasztos jog, de egyszersmind v i s s z a u t a s i t h a 11 a n j é z u s i p arancs. Annál is inkább kell pedig e szent kötelességünket gyakorolnunk, mivel minden egyházi rendeletek s határozatok végrehajtásában egyedül az egyházfegyelem lehet az igazán keresztyéni fs autonómiánkkal is leginkább öszhangzó érvényesítő eszköz. A világi hatóságnak határozataink végrehajtásárai fölhívása az u. n. ius advocatiae jogos ugyan, de ránk nézve bizonyos tekintetben mindig szégyenitő, ha saját határozatainknak saját erőnk nem tud érvényt szerezni, s mindig visszataszító és rideg valami, ha egyházi s lelki ügyben a világi szurony erőszakol. 2. Az egy házfegy el em gyakorlásában igaz ságérzetünk kel gyengédség, szeretet s alázatosság párosulj o n. Nem a mózesi törvény rideg szigora, hanem ama tudat, hogy testvérek s atyafiak vagyunk, vezéreljen bennünket az egyházfegyelem alkalmazásában. Eljárásunkat a személyes indulatoskodás és boszuállás soha ne alacsonyítsa le. Ha a vétkes ellenében érezzük is igazságunkat, ez bennünket megvetőkké, fölfuvalkodottakká ne tegyen, sőt inkább tudván azt, hogy ember csalhatatlan s tévedés nélküli nem lehet, szelidség s alázatosság jellemezze a fegyelmezendő irányábani magunk viseletét. Annái is inkább mert : 3. Az egyházfegye 1 em célja nem a rontás azaz büntetés, hanem az é p it é s azaz a bűnös javítás a. E nnek folytán soha olyan fegyelmi eszköz nem használható, mely a javulás útját elzárja, vagy a javulás tényezőit a bűnöstől elfogja. Azért nem helyeselhető a középkor eljárása, mely az eretneket máglyára kárhoztatá, de még a keresztyénség ó korának azon eljárása sem, mely a bűnöst az ige hallgatásától is eltiltá, holott épen az ige a hit ébresztője s eszközlője bennünk. A fegyelem ezen céljából önként foly amaz igazság : 4. A fegyelem gyakorlásának nem a büntetésen, hanem a bűn forrásainak elhárításán kell kezdődni, s ez nemcsak kezdete, hanem fontosabb része is az egyházfegyelemnek. De hogy mind ezen igazságot, mind az ebből általam vont következtetéseket megérthetőbbé tegyem, szükségesnek látóm itt határozottan megmondani, mit értek én a fegyelem alatt. Fegyelem szerintem azon módszer, mely által bizonyos meghatározott korlátok körüli kitérést megakadályozni akarunk. Azért-szerintem igen helytelenül fogná föl a fegyelmet, ki ezt csak bizonyos fenyítő s büntető szabályok vagy törvények rendszerének tartaná. Igaz hogy ez is benn van a fegyelemben, de nem egészét hanem csak részét képezi annak. Mert valóban szomorú dolog volna kivált keresztyén szempontból, ha csak a fenyítés, a büntetés védené ama korlátokat, melyen túl lépni nem szabad —• és nem a benső vonzódás, nem a korlátok közt haladó dicső példák utáni meggy őződésszerü törekvés, s nem a korlátok közt maradás előnyeiérti lelkesülés lenne a korlátok fontosabb s erősebb biztositéka. Ebből folyólag minden oly egyházi cselekvény, mely a hitélet s erkölcsös magaviselet előmozdítására céloz, bizonyos tekintetben része az egyházfegyelemnek elannyira, hogy a hol az ige nem hirdettetik, Úrvacsora nem osztatik, hol lelkipásztor és gyülekezeti elöljárók nem fénylenek világossággal stb. stb. ott az egyházfegyelem fokozatos gyakorlatba, életbe sem léptethető, mert nincs meg a fokozat támasza. Azonban ezen általános igazságot csak azért emlitém meg, hogy ebben ki legyen mondva az egyházfegyelem tere, mely csak ott van meg, hol rendes keresztyén gyülekezet van. Miután pedig fegyelmi szabályainkat csak is ilyen gyülekezetek számára akarjuk megállapítani; s miután ha a hit- s erkölcsi élet előmozdítására célzó minden egyházi cselekvényekről szólnék, bár véleményem szerint nem mennék túl. a fegyelem körén, de mégis olyanokat kellene elmondanom, miket már a tudomány más nevek alá osztott be: azért semmi oly egyházi cselekvényről nem szólok, melyben a működő ,az egyház egész közönségére hat, hanem mindenesetre óhajtok a lehetőleg kiterjeszkedni minden oly cselekvényre, mely nem az egyháztagokra közösen, hanem egyes egyháztagra különösen akar hatni. Ezen szempontból én a fegyelem első lépcsőjéül nem a négyszemközti megintést, hanem a jónak intés nélküli megismertetését s megkedveltetését veszem. Ezen kiindulási pont - az, 17*