Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-06 / 45. szám

mű és a melyből a német irodalomban már annyi sok jeles mnnka van) és kiadója csupán a három első kiadásért husz-ezer tallért fizet. Tehát én azt óhajtom — mondja valaki — hogy a

tudomány szolgálata nyereséges üzletté szálljon alá ? A világért sem. Én is a legnagyobb alávalóságnak tartom, ha valaki a gondolattal kufárkodik, ha csupán pénzért is, és pénzért mindent megir; de engedelmet kérek, az mégis tagadhatatlan tény, hogy az iró is a társadalom tagja, a melyben az élet minden szükségeinek fedezésével kell magát föntartania (sőt élete foglalkozásának természeténél fogva költségesebb) ; hogy neki is lehet családja, gyermekei, kiket föntartani és biztosítani erkölcsi kötelessége. Es még a ki tisztán azért dolgozik is, mert a gondolkozás, kutatás életeleme, még annál is alkotásainak sikerére roppant tényező az a körülmény, hogy a mindennapi élet gondjaitól függetlenül szentelheti életét annak az eszmének, a miért lelkesül; — annak biztos tudata, hogy midőn a tudománynak él, ép ez által családját is biztosítja, s ha évtizedekig tartott fáraclalmas kutatásokkal sikerült is egy maradandóbb becsű elmemüvet kiérlelnie, ez által nemzetének szellemi — s családjának egyszersmind anyagi — tőkét szerzett. De van itt a dolognak még különösen két más oldala is. Először, hogy a nyugoti művelt nemzeteknél a tudományos munkákat gazdagon fizetik a kiadók, az nemcsak azt mutatja, hogy a szerző sok pénzt kap érte, hanem inkább azt tanusitja, hogy ott a közönség előtt az elmeműveknek van értéke, becse, hogy ott a tudomány, a vizsgálódás a társadalomnak valódi életszüksége, a melyet a szükséges eszközök megszerzésével, ép ugy igyekezik fedezni, mint a táplálkozás és ruházat szükségeit. Röviden: nem hazafiúi áldozatból vesz könyvet, mintha azzal valami fölösleges jócselekedetet gyakorolna, s érdemet szerezne, hanem azért mert nem lehet el nélküle, szükségét érzi. — Továbbá a tudomány nem olyan mint a költői mű, a mely az első megalkotáskor már oly készen kerül ki a művész kezéből, hogy azt későbbi javításokkal nem igen lehet tökélesiteni. A tudomány öröklő, szakadatlanul haladó, és a kutatás természeténél fogva lassan képződő. A világirodalom legremekebb tudományos művei nem egyszerre készültek el, hanem sokszoros javítás, átalakítás, újból és újból dolgozás folytán lőnek kiépítve. Ezért a tudomány emberei csak ott képesek műveiket időről időre kellően tökélesiteni, a hol a tudomány irántifölebb emiitett közérdeklődésnél fogva egyfelől műveik kelendők, és igy többszöri kiadásokat érnek, másfelől pedig azokat nemcsak megveszik, hanem el is olvassák és nyilvánosan sok felől hozzá szólnak, a szerző művét és nézeteit minden oldalról birálatilag megvitatják. Ugy hogy, mint a valódi önálló alkotmányos életben a törvények; — a tudományos problémák és elmeművek is a közgondolkodás eleven súrlódásában s közrehatásában érlelődnek ki, és tisztulnak folytonosan. Csak igy lehet bármely nemzetnek is nem csupán könyvekben gazdag irodalma, hanem „önálló4

' = azaz oly tudománya, a mely magából a nemzet szelleméből női ki, folytonosan abban gyökeredzik, és a közelmélkedés által műveltelve a tudomány elŐhaladása egyszersmind a nemzet közműveltségének ugyanazon mérvű előremenetele is. (Folyt, köv.) BIBLIATUDOMÁNYI TANULMÁNYOK. Az uj szövetségi kanon. (Folytatás.) Most mind iobban-jobban érezhetővé lett a szükség, hogy határozott megállapodás történjék arra nézve, mely iratok tekintessenek hitszabályozó erejiieknek és szenteknek. Használatba kezdték tehát venni a xavcov szót azon könyvek gyűjteményének jelölésére, melyeket hiteles hagyomány igaz eredetüeknek és ihletteknek bizonyított be. Miután azonban a szokás, hogy isteni tisztelet alkalmával vallásos könyvekből nyilvános felolvasást tartsanak, sokkal régibb volt, mint ama könyveknek hitszabályozó érvényük szerinti osztályozása: az újonnan behozandó osztályozás által sok oly könyv lett volna kiküszöbölendő, melyek számos közönségnél épülésül szolgáltak, a mi természetesen némi botrány nélkül nem eshetett volna meg. E botrány elkerülése végett tehát kimondatott, hogy habár némely könyvek, mint kétes jellemüek, szabályozó tekintélylyel hit dolgában nem birnak is; de mint egyébiránt épületes munkák, nyilvános felolvasásra használhatók ^ava-jfivcjaxofisva) s ennélfogva azok a canonicitásra nézve másodranguaknak (ősurspoxavovcxa.) nyilváníttattak. Ide számították aztán : a) az ó-szövetségi, mostanában u. n. Apokryphákat, b) az Eusebius jegyzékében avvcXsyopsva-knak mondott könyveket és végre c) hires egyházi atyáknak homiliáit.