Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-23 / 43. szám

nici, sed ecclesiastici a majoribus appellati sunt: ut est Sapientia Salamonis, et alia sapientia, quae dicitur filii Sirach, qui Jiber apud Latinos generáli vocabulo Ecclesiasticus appellatur, quo vocabulo non auctor lib elli, sed scripturae qualitas cognorainata est. Ejusdem ordinis est libellus Tobiae et Judith et Maccabaeorum libri." Rufinus után a nyugoti egyházban legközelebb a biblia latin foidilója és magyarázója, Hieronymus jön tekintetbe. Ez „prologus galeatusu

ában a palaestinai zsidókkal egyezöleg adja az ó-szövetségi könyvek lajstromát, s azt e szavakkal zárja be: ,,Hic prologus scripturaium quasi galeatutn princípium omnibus libris, quos de Hebraeo vertimus in Latinum, convenire potest: ut scire valeamus, quicquid extra hos est, inter apocrypha esse ponendum. ígitur S a p i e n t i a , quae vulgo Salomoni inscribitur, et Jesu filii Sirach liber, et Judith et Tobias et Pastor non sunt in Canone. Machabaeorum primum librum hebraicum reperi. Secundus graecus est, quod ex ipsa quoque phrasi probari potest." Ezzel egyezöleg Ep. 71 ad Lucinium § 5 azt az elvet állítja fel, hogy kanonicus ó-szövetségi könyv mind az, a minek eredetije héberül van irva, mert Krisztus és az apostolok is csak a héberül irt könyvekre figyeltek (Ad Hebraeos revertendum est, unde et Dominus loquitur, et discipuli exempla praesurnunt. Praef. in Paral.). De másfelöl Praef.* in libros Sal. a bölcseség és Sirach könyveire nézve ezt mondja : „valamint Judithot és Tóbiást és a Makkabaeusok könyveit az egyház olvassa ugyan, de a kanonicus iratok közé nem számítja : igy e két könyvet is olvashatja a nép épülésére, de nem az egyházi dogmák tekintélyének megerősítésére." E szerint Hieronymus is az Apokryphákat avayiyvwoxofieva, olvasásra hasznos könyveknek tartja. A negyedik század második felében az egyház testületileg karolta fel az ügyet és zsinati határozatok által állapította meg, mely könyvek tekintessenek kanonicusoknak mind az ó-, mind az uj szövetségben. Célszerűbb lesz azért a kérdés további fejlését az uj szövetségi kánonnál együtt tárgyalni. Az uj szövetségi kanon. Uj szövetségi kánonról a keresztyénség első keletkezése idejében természetesen szó sem lehetett, miután eleintén semmi irott munka nem létezett, inely a keletkező egyház sajátságos jellemét kifejezte volna; sőt az isteni tisztelet alkalmával szokásban volt nyilvános felolvasásokra (avayvcoaeig) is az első keresztyének az ó-szövetségi szent iratokat használták, mint a melyben messiási hitüknek nemcsak alapját, de legerősebb bizonyítékát is látták. Hogy pedig az akkor támadt iratokat hasonló tiszteletben részesítsék, mint az ó-szövetségbelieket és, hogy azokat szenteknek tartsák, erre eleinte sem indító ok nem létezett, sem azt az apostoli kor nézeteivel öszszeegyeztcthelönek nem találjuk, sőt elég alapos okunk van épen az ellenkezőt hinni; mert miután a sz. lélek Krisztus mennybemenetele után minden hívőre lett kiöntve, senkinek eszébe nem juthatott magának valami különös inspiratiót és ennek nyomán Írásainak kiváló szent jellemei tulajdonítani.—Azok pedig, kiknek a mozaismus elleni nézetüknél fogva leginkább állott volna érdekükben, hogy az ó-szövetségi elvek kiszorítása tekintetéből az uj tudományt magában foglató sz. könyvek jöjjenek forgalomba — mint Pál apostolnak és mind azoknak, kik vele egy értelmen voltak: — azok másfelöl a betüuralomnak általában esküdt ellenségei voltak, és sokkal üdvösebbnek tartották a régi betűvel szemben az uj tudomány fenséges szellemét élőszóval kitüntetni. 2. Kor. 3, 6. „ki azt cselekedte, hogy alkalmatos szolgái lennénk az uj testamentomnak, nem a betűnek, hanem a léleknek : mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít." (I. Tájékozás a theologia mezején 2-ik kiad. 39, 40. 1.) Csakugyan azt látjuk, hogy az uj-szövetségi könyvek legtöbbnyire viszonyok által előidézett alkalmi iratok, melyek eredetileg bizonyos kisebb vagy nagyobb körökhöz voltak intézve, de csakhamar egyfelől tartalmuk, másfelől iróik tekintélyénél fogva tágabb körökben is ismeretesekké lettek. A legrégibb keresztyén okmányok, melyeket bírunk, Pál apostol levelei. Ezeket Pál néhányat kivéve az általa Kis-Ázsia külömbözö vidékein alapított keresztyén gyülekezetekhez irta, hogy őket hitükben erősítse, tévelyeiket útba igazítsa, intse, oktassa, vigasztalja, de korántsem oly célból, hogy késő századok után a keresztyén hitről tanúskodó okmányokul szolgáljanak. Hogy azonban idők folytával olyakká lettek, igen természetes. A gyülekezetek, a melyekhez e levelek intézve voltak, azokat másokkal közölték,*) másolatokat vettek róluk, többeket egybegyüjtöttek, és mint apostoli ereklyéket eltették. S csodálkozhatni-e, hogyha csakhamar, mint az Úr legközelebbi ihletett követőinek müvei a legmelegebb tisztelet tárgyaivá lettek? Igy támadt, lehet, még a nagy apostol életében, első kezdete az uj szövetségi gyűjteménynek. Hogy nevezetesen Pál levelei még az apostoli korban, azon körökön túl is el voltak terjedve, a melyeknek eredetileg szóltak, a Héberekhez irt levélből, Jakab és Péter leveleiből világos. De más apostolok levelei is alkalmasint hamar nyertek szélesb elterjedést és letlek köztisztelet tárgyaivá. Annyi bizonyos, hogy az egyházi atyák a második század elején már széltire hivatkoznak az apostoli levelekre; habár másfelöl nem állithatni, hogy ama levele*) Pál apostol maga szólítja fel a kolossebelieket (kol. 4. tb.) hogy a hozzájok intézett levelét közöljék a laodiccabeliekkel is, kiktől viszont a nekik küldött levelet vegyék ál felolvasás végett Kolosséban. Egy ilyen példa untig elég volt, hogy a szívük teljességben közlékeny első híveket, kik valamennyien szerencsések voltak apostoltól levelet kapni, hasonló eljárásra buzdítsa.