Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-02 / 40. szám

Testvéreim, tisztelt hivataltársáim! Ne szalaszszuk el a kínálkozó alkalmat, hanem munkálkodjunk mig nappal van. Az egyház édes mindnyájunké s igy mindnyájunknak szól a kötelesség annak jóléte felett őrködni, gyarapodását munkálni. Egyházi életünk virágzó állapota csak ugy emelkedhetik, csak ugy remélhetjük Isten áldását minden ágaiban, ha mindenki 'a szerint a mint tágabb vagy szűkebb körben mozog, a szent cél tekintetéből ugy, mint saját maga nemesebb érdekéből annakijelenét ugy értékesiti, hogy jövője biztosítva legyen. Hogy e biztosítás a takarékmagtárak felállítása által legkönnyebben eszközölhető, azt számos próbák váltig bizonyították. Ha nem lehet nagyban, történjék meg a kezdet kicsinyben; csak fogjunk hozzá buzgó hitben és szeretetben, és az Isten áldása el nem marad. Fel tehát mindnyájan, kik állástoknál fogva hivatva vagytok az egyház érdekei felett őrködni: emeljétek fel tettre hivó szózatotokat a szent ügy mellett; gyűjtsetek, tegyetek félre bármi keveset, mikor van, hogy legyen miből venni, mikor nincs. Ballagi Mór. ÉNEKESKÖNYVÜNK ÜGYÉBEN a komáromi helvét hitvallású egyházmegye közgyűlése által elfogadott és egyházkerületi közgyűlésre terjesztett vélemény. A komáromi helvét hitvallású egyházmegyének az 1864-ik évi május 19-én Komáromban tartott közgyűlésén olvastatott a dunántűli főt. egyházkerület közgyűlése azon végzése, melyben az egyházmegyék arra szólittaltak fel: „vitatnák meg kellő óvatossággal és figyelemmel" azon kérdést hogy énekeskönyvünk javításának vagy bármely módosításának szüksége mennyiben foroghat fenn időnkben ? Az egyházmegyei közgyűlés e kérdés megvitatására és egy javaslat benyújtására Vida Ferenc ócsai, Z ávori Elek modi lelkész, Szűcs Sándor komáromi tanitó urakat az egyházi részről, és Körösi Sándor komáromi ügyvéd urat a világi részről bizottmányul küldé ki. E bizottmány összeülvén a javaslat elkészítésére Körösi Sándor urat kéré fel; mely javaslat, és most már az elfogadás után egyházmegyei vélemény, következő alakban terjesztetett elő: Nagytiszteletü és tekintetes egyházmegyei közgyűlés ! Alulírottak a végett küldetvén ki, miszerint a helvét hitvallású főtisztelendő dunántűli egyházkerület közgyűlése kitűzött ama kérdésére: vájjon énekeskönyvünk javításának szükségessége fennforog-e időnkben és ha igen mennyiben és mimódon lenne az javítandó? írásbeli véleményt nyújtanánk be: megbízatásunkhoz képest eljárván s az ügyet megfontolás és vizsgálat alá vévén alázatos véleményünket írásba foglaltuk, s ezt tiszteletteljes kérelemmel terjesztjük elő, miszerint e véleményt egész terjedelmében elfogadni, s annak elfogadását főtiszt, egyházkerületünk közgyűlésének is ajánlani méltóztassék. Ha az emberiség történelmébe tekintünk: azon meggyőződésre jutunk, hogy az ének és éneklés minden időben a szívnemesités és hatályos eszközeként tekintetett, s mint ilyen minden ismert népnél műveltetett. Mielőtt az emberiség megváltója az egy istenimádás mennyei tanát a földre hozta volna, már a pogány vallás ködös légkörében tapogató népek közt az éneklés nemcsak a magán életben divatban volt, hanem vallásos szertartásaik nevezetes alkatrészét tevé. Az egyptomiaknál törvény volt életben, mely a gyermeket az éneklésre tanítani kötelezte. A hébereknél is egy kiegészítő részét tevé az ének a vallásos szertartásoknak, s a Sámuel által felállított ének és prófétatanodák híresek voltak. A görögök oraculumai énekszóval jósolgattak, s már e tekintetből sem mellőzhették az énektanítást. Apollo tiszteletére hymnusok és rapsodiák énekeltettek, s minden nagyobbszerü ünnepély éneklés mellett tartatott. — Pythagoras tanítványainak pedig naponkint reggel és este énekelniök kelle, hogy az éneklés által gerjedt magasztos érzelem őket a földieken felülemelje. A rómaiaknál, ga 11 o kn á 1 és több népeknél szinte divatban volt az éneklés, a galloknál druidák és bárdok tanítván azt. A keresztyén vallás alakultával, az éneklés szinte az istentisztelet egy részét tevé. — Clemens Romanus, Pál apostol kísérője, volt az első ki meghatarozá, hogy a keresztyén gyülekezetekben a zsoltárok előbb egy előénekes, azután pedig a népkar által énekeltessenek. A rendszeres énektanodákat azonban csak később és pedig a 4-ik században alapította Sylvester pápa Rómában, s innen terjedt a szabályos éneklés francia, német s egyébb országokba. Az énekek, melyek leginkább énekeltettek a népkarénekek (choralok) voltak, s ezek a vallásos szertartásoknak oly lényeges és fontos részét alkották, hogy a hitjavitás al-