Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-25 / 39. szám

NYÍLT T É R.*J Révész Imre a tudomány ítélőszéke előtt. Ignotos fallit, notis est derisui. Phaedrus. Midőn a Calvin-Servet perben még egyszer a tisztelt olvasók elibe lépek, kötelességemnek ismerem, magam igazolásául, egy őszinte vallomás előrebocsátása mellett, a vitamezején kis szellőztetést tenni. E vallomás: én vagyok bizonyos tekintetben, bár akaratlanul, oka a Révész Imre által elkövetett irodalmi botránynak, ez némileg: mea culpa, mea maxima culpa est. Nem lehet ugyan is botránynak nem cimezni azon eljárást, midőn egy tudós ember a históriában már rég eldöntött, okosan kétségbe sein vonható tényt megcáfolni, s hogy az nem tény, megmutatni erőlködik, föltép miután azt indirecte maga is állitja; kétségen kivül a tudomáaynyal visszaélésben, az irói önbálványzásban ez a „non plus ultra." Azon meggyőződésnél fogva, hogy a magyar irodalomnak sincs ártalmára a higgadt, tudományos kritika, s ilynemű eszmecsere, a história érdekében, s remélve, hogy az illető azt személye és munkája iránti részvétnek tekintendi, — kivántam Révész Imrének „Kálvin János és a kálvinizmus" cimü munkáját e lapban ismertetni, illetőleg arra néhány biráló és helyreigazító észrevételt tenni, (I. e lap idei 20-d. számát) miután infallibilitas a tudományban, ugyhiszem, még Debrecen városában sem létezik. Nagy merészség volt a mit tettem, sajnos tévedés a mit hittem. Ennek oka, mert nem vagyok szerencsés Révész Imrét személyesen ismerni, ötet sohasem láttam, s vele legkisebb érintkezésben sem állottam. Hogy tudós férfiú, becsülést érdemlő iró, azt tudtam; de valóban későn tudtam-meg miszerint Révész I. oly képzelödésben él, hogy tudományával az egeket verdesi, irói dicsősége feljülmulhatlan, s a magyar tudomány egén foltok nélkül tündöklő nap, szóval: a calvinista Róma Cicerója, ki, valamint ez elődje büszke öndutattal éneklé: „0 fortunatam, natam me consule, Romám!" ép-ugy jogosítva volna, önmagáról hasonlag mondani: „Mily boldog város, hogy birhat Debrecen engem!" Mindamellett ha a debreceni Aristoteles — (e név anagrammája : i s t e S o 1 erat) — nyomdokiba lépve, egy kis önelhittségre magamnak én is szabadságot vennék, némi büszkeséggel hivatkozhatnám azon körülményre, hogy midőn Révész Imre ívekre terjedő hosszú antikritikájában (e lap 29—37. számaiban) engemet mint egy iskolás gyermeket ugy leckéz, a históriában készületlenségemet, továbbá elfogultságomat, ingerültségemet, sajátságos tévedéseimet stb. szememre veti (I. e lap 29. sz. 918. 1.) mégis e tudatlan emberrel s annak tévedéseivel két egész hónapon át foglalkozik, a nélkül, hogy az általa felhozott tények és adatok közzül csak egyet is megdönteni képes lett volna, jelesen a f ö d o 1-got minden csűrés és csavarással megcáfolni, annak ellenkezőjét bebizonyitni nem tudá, bár a tudományos apparatus és irói alakoskodás egész nimbusát felövedzé, — e tényállás, ha szabad azt mondanom, mégis azt látszik elárulni, hogy fitymált és lenézett, tudatlan ellenfelének némi fontosságot tulajdonított. A t. c. olvasóközönség iránti tiszteletem szabja elömbe azon kötelességet, miszerint ilyen tudós hiúságban szenvedő emberrel hosszadalmas vitába ne bocsátkozzam, de ötet leálcázni, s a tudománynyali visszaélését kimutatni, szükségesnek láttam a fökérdést illetőleg néhány tájékozó észrevételt tenni, midőn egyszersmind hivatkozom e lap 25- és 26-d. számában „Calvin és Servet" cimü értekezésemben előadva, teljesen indokolt, s bebizonyított tények és adatokra. A fökérdés: mi volt Servet bűne? s mi része volt Calvinnak e spanyol orvos halálra itélletésében, lehet-e főkép ötet arra nézve teljesen ártatlannak mondani ? S e r v e t egy hitágazatot, t. i. a szentháromságot, az egyház tana és symboluma ellenére józanabbul ' magyarázni, s azt javitni, reformálni, a sajtó títján, tudományos müveiben megkísértette; a régi dogmatismus ellen tehát hitujitólag fellépni bátorkodott. Mit tett Calvin? Reformálta a keresztyén egyházat, midőn attól elfogadott, és szentesitett több hitágazatokat, jelesen a római pápa vicariatusát és a transsubstantiatiot részint sajtó útján több munkáiban megtámadta, részint azoknak az evangyéliomon alapuló józanabb értelmét élő szóval hirdette, tanította, tehát: a régi dogmatismus ellen hitujitólag fellépett. Igy hát Calvin is bűnös volt még pedig kétszeresen, mert a veszélyes hitújításokat nem csak sajtó útján de élő szóval, a templomi szent székből is terjesztette. Hogy Calvin végrehajthrtta, a miben Servet megbukott, s ezt máglyára hurcoltatta, azért, mi amannak erényül tulajdoníttatott, söt dicsőségére vált, az igazságnak ez mértéke nem lehet, a jog és erkölcs örök, isteni eszméjét nem szabad a siker vagy bukás fogalmából ítélni meg. Helytelen azért Révész okoskadása, miszerint t. i. Calvin eljárását az akkori század felfogása és nézete szerint kelljen megítélni. Azon században is gondolkodtak az emberek, a jog, igazság és kötelesség eszméit ismerték akkor is, a ,,quod tibi non vis, alteri ne feceris" erkölcsi szabály minden kebelben élt, s bizonyosan Calvin is tudta, hogy a mint ö nem szeretne máglyára kerülni, mert hitujitó volt, neki sem állott jogában az üldözés elöl Genevába menekült, a város törvénye ellen semmit sem vétő idegen hitujitó véres üldözését eszközölni, arra segédkezeket nyújtani; hogy pedig Calvin ezt tette, maga Révész Imre is világosan elismeri. (L. e lap 25-d. sz. 7. 1.) Legújabb hosszú polémiájában ennél még többre is megyen, mint e lap 32-d. számában (1012—1013 I.) olvasható okoskodásai mutatják. Azt mondja ugyanis elsőben, hogy „történetíróra nézve Calvin embertelen vagy ártatlan volta a „genfi positiv viszonyok" szempontjából tekintendő, mert az ügyben ez a „helyes szempont." Ennél fogva az is igaz, hogy a spanyol ínquisitionak eljárása, mely sok ezer eretneket kegyetlen kínzások alá vetett, s elevenen mégégettetett, a történetíró által az akkori spanyol positiv viszonyok, tehát fenálló törvények szempontjából tekintendő, s igy Révész Imre, ha azon inqusitio históriáját hihetőleg azon szellemben, mint Calvin életét megírná, a nevezett szent törvényszéknek, a hit egys é g fentartására irányzott eljárását a maga által felállított fenebbi történeti szempontból ítélné meg és helyeselné. Révész Imre továbbá Calvin életében — azon helyet én is idéztem — Calvinnak Servet elleni eljárásában tanúsított „hősiességét" mintegy magasztalta; mennyivel hősiesebb s igy magasztalhatóbb azért Torqueinada Tamás, az első spanyol föinquisitor, ki (1483-tól 1498-ig) terjedő s igy tizenöt évi szent hivataloskodása alatt 8800 embert elevenen, 6500-t képben égettetett meg, 90,004-t pedig más külömböző büntetéssel sujtolt? *) Az e rovat alatt megjelenőkért a szerkesztő nem vállal felelősséget.