Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-24 / 4. szám
tantam sitim!? — Hisz mint Révész I. úr már megjegyezte, a kél magyer hazában csak református lelkész mintegy kétezer van! Ha a három ezerre tehető tanárokat és tanítókat és ágost. hitv. testvéreinket nem vesszük is számításba — csupán a lelkész karhoz mi csekélység az ! Hátha még hozzá tudjuk, miszerint a jelentkezettek jó része — világiak, és épen lutheránusok 1! Hát a többiek hol vannak ? hol maradtak? A tüzetes felhivásra várnak ? Adja Isten ! akkor semmi baj sincs. — De én attól tartok, hogy némelyekről azt kell mondani: „N y u g o s z n a k ők..." Mások pedig s legtöbben a szegénység palástjába burkolódzva nem fogják átalni magokat ekképen menteni: „Bár akarnám, de ez a test...." Én azon' véleményben vagyok, és azt hiszem velem együtt az ügy iránt érdeklődök mindnyájan szinte ugy vélekednek — mert a dolog valósággal ugy is van — hogy e társulat a protestáns testvéregyház közügye és pedig egyik legszentebb közügye; épen ugy a legnagyobb mint a legkisebb ekklézsiáé, melynek sikerdús működéséből mindegyikre fény sugárzik ; és minthogy az életben, szétszórt különböző pontokon az egyháznak elismert képviselői: az egyházhivatalnokok, a lelkipásztorok és tanitók ; és sajátlag ezeknek szellemi képzettsége, mi veltségétöl függ az egyháznak miben léte, s kiknek anyagi életök fentartásáról az egyház épen azért gondoskodik, hogy ők meg lelki életökkel az egyházért munkálódjanak, e társulat az egyházhivatalnokok — lelkészek, tanárok és tanitók visszautasithatlan ügye is, melynek előnyeit élvezni, termékeit leikök táplálására használni, terheit pedig emelni segíteni elmulaszthatlan kötelességök. És ez elv szolgáltatja már nekem a kulcsot, mely mindnyájunknak, a legszegényebbeknek is — ugy egyházaknak mint egyházhivatalnokoknak megnyitja a protestáns irodalmi társulatba bejuthatás ajtaját; és ekképen az általa eszközölni akart szellemi cél eléretik, a tudományos mivelödés és miveltség általános közkincscsé lehet. Az irodalmi társulat közösen érdekelt ügye levén egyházaknak és egyházhivatalnokoknak : közösen, használat és vagyoni erő tekintetéből részarányosán beosztva legyenek részvényesei az egyházak és egyházhivatalnokok. Mi olyformán történhetnék meg szerintem : a részvénydijnak 2 /5 viselné az egyház, a lelkész szinte %, a tanító pedig %-ét. Hol pedig tanító nincs — mint épen az én ekkiézsiámban is — : a részvénydij az egyház és lelkész közt felesen osztassák meg. — Hol népesebb leánygyülekezetek vannak : ott ezeket is belevonva lehet a részreosztást megtenni. — Már igy — azt hiszem, senkisem vonhatja ki magát a társulat pártfogolásának terhe alól; mind szinte nem mentheti magát az általa nyújtandó szellemi táplálékban nem részesülhetés miatt — orca-pirulás nélkül. — Saját szegénységünk — melynél nagyobb már nem igen lehet, ha csak erőnek erejével magokra nem erőszakolják az illetők, mert 126 Úrvacsorával élni képes és igy fizető személyből áll gyülekezetünk, és ezeknek is nagyobb része kisházas és házatlan zsellér, kik napszámoskodásból kénytelenek fentartani házuk népét az e végre épen nem a legkedvezőbb vidéken — saját szegénységünk vezetett épen e gondolatra; találtatta ki velünk a módot, „hogy a jót mind akarhassuk, mind meg is c s e 1 e k e d h e s s ü k.l < — A részvénydij ért járandó, a társulattól kiadandott könyvek lennének az egyház tulajdonai. Ha minden egyház hivatalnokaival együttesen részvényes lesz, a mint illenék és igényli az ügynek fontos volta — és a társulati könyveket megkapja s birtokolja: akkor nem forog fen annak szükségessége, hogy a lelkészek is bírják azokat, bárhonnan és bárhová mozduljanak, a lelkészállomásokon fellelendik. — Igy lennének egyszersmind a netalán — mit Isten adjon ! messze jövőbe kinyúló társulati működés által megszaporodott termékek szakadatlan folytonosságba^ megőrizve, — rni a családi vagy egyéni könyvtárakban a bekövetkező halál-esetéknél fogva szinte lehetetelen; és ekképen az ujabb-ujabb nemzedéknek könnyű szerrel feltartva és átszolgáltatva. A fő- és középtanodák s tanáraik részint alapi tó részint részvény dijjal hasonlóképen járulhatnának az ügy támogatásához, mire részben egy pár iskolai tanári kar önmagok közt egyesülten példát is adott. A nagyobb egyházaknak és jobb rnódu lelkészeknek — mint ez utóbbiak közül némelyek a több ügybarátokkal együtt már telték is — van és lesz a tér mindig alapítványokkal járulni a társulat pártfogásában, hogy méltóképen leróvják ez érdemben erkölcsi tartozásukat. A társulatnak pedig, vagy is inkább ügyei vezetőinek — a közrészvétet megjutalmazandó, a részvénydíjért kiosztandó könyvekre nézve azon választékosság lenne szemök előtt tartandó, hogy e célból — a kétségen kivül általa kiadandó általában tartalmas müvek közül is a legtartalmasabb, az egyházi élet—, s annak viszonyaival legszorosabban összefüggő s ennélfogva az egyházi közmivelödést leginkább előmozdító darabokat szemelnék ki időn ként, hogy igy — ha a netán évenként megjelenendő többit mi szegényebbek nem szerezhetnénk is meg; még is azért épülésünk lehessen, — mire kivált oly helyen van nagy szükség mint egyházmegyénk is, hol o 1 v a s ó egylet nem létezik, és hogy lesz-e ? az illetők részéről már három évi folytonos ébresztgetés és minden szükséges előkészületek sikerre nem vezetése után azt mondhatjuk: — a jó Isten tudja ; — nem pedig ugy járni el mint ily társulatoknál leginkább szokás : hogy a leggyengébb müvek osztatnak ki a részvényeseknek azon számítással, a tartalmasabb jobb müvek ugy is elkelnek. — Ilv üzérkedő szellem csak kárára szolgálna a társulatnak anyagi és erkölcsi tekintetben. Így bizonnyal általa — mint lüzpontból szélyel sugárzó fény állal a hazának minden részeiben „a híveknek a setétségben, világot támaszt a jó Isten; hogy láttassék rajtunk kegyeim e." Hogy az egyházak e társulat szent ügye támogátására reá birassanak: erre nézve a nt. esperes urak a canonica visilatio alkalmával felvilágosításaik- s buzdításaikkal mintegy úttöröleg, igen sokat tehetnek, megmondván alyánkfiainak: ez intézet lesz az, mely — ha most általunk mint
