Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-11 / 37. szám

ható közszellem, a rendező életerő. Az élőfa saját bensejéböl képezi ki organismusát, csak az élettelen fadarabot tudja az esztergályos külső faragással idomítani. — De hát valósággal ily szomorú állapotra jutottunk volna? Vájjon az egyházon mulik-e hogy nem tarthat zsinatokat, a melyek mind a négy, avvagy mind a nyolc prot. egyházkerületet öszhangzatosan rendezzék? Ha ily rendező zsinatok tartása az egyháznak módjában állt volna, s állana s az mégsem ragadta volna meg az alkalmat, akkor érthető volna szerző elkeseredése, és óhajtása, de igy nagyon igazságtalan. — Ám ott volt a budai zsinat — mondhatja szerző — és mit csinált? Ámde azért, mert egy országgyűlés ohajtott eredmény nélkül, s tán fonák határozatokkal oszlott szét, vájjon juthat-e eszébe valóban alkotmányos hazafinak az, hogy tehát a nemzet képviselő testülete nem képes az ország viszonyait üdvös törvények által rendezni, és igy [octroyrozni kell azokat? Ugy-e ez absurdus következtetés volna? Pedig e munka bevezetésének ez az eszmemenete. Végül csak egy pontot nem hagyhatok szó nélkül. A pátens elleni „harc — mondja szerző — bár hogy is igyekeztünk ezt palástolni és titkolni, politikai indulatokbólszármazott." Avatlanok ajkairól annyiszor hallottuk már e vádat, hogy megszokhattuk, s legfölebb mosolyoghatnánk fölötte. De hogy közéletünkben avatott egyházi férfiutói, egy lelkészi kar helyeslésével halljuk, ez bámulatosan meglep. Igaz, hogy az egyháznak a pátens elleni önvédelme, és amaz évek politikai mozgalmai között sok hasonlóság sőt rokonság is volt, s ez tette lehetővé hogy a viszonyokat nem ismerő, mélyebben nem tekinthető avatlanok a lényeges külömbséget nem látták meg, s a kettőt összezavarták. Nevezetesen, az egyház is ugyanazon hatalom — Bach absolut kormánya — ellenében védte magát, a mely ellen az egész ország közérzülete a végső fokra volt csigázva ; s a patentalis mozgalmakban tagadhatlanul az első rést találta az egész ország közérzülete a nyilvánulásra. Továbbá, az egyház az ország törvényeiben szentesitett jogait a vallásos élet önállóságát az egyházi közösség autonómiáját védte, valamint az egész ország közvéleménye az alkotmányos önállóságnak, s azon törvények visszaállításáért lelkesült, a melyek a prot. egyház lételét és jogait is biztosítják hazánkban. Igen természetes tehát, hogy az önállóságáért küzdő egyház önvédelmi harcaival a politikai közérzület a legerősebben rokonszenvezett, s egyesek igenis lehettek, kik a kül látszaton nem birván áthatolni, a két mozgalomban a rokonság helyett egyazonságot láttak, s tán csakugyan politikai érdekekből üdvözölték az alapjában és céljában tisztán prot. egyházi mozgalmat; s nem vették figyelembe, hogy miff egyik félen az ország politikai alkotmányos önhatóságáért lelkesültek a hazafiak, s tán ez érdekből gyámolitották a protestáns törekvéseket is, addig maga az egyház a protestantismus alapjáért, a vallásos egyházi élet szabad önállóságáért küzdött; a melyért nemcsak a Bach-féle absolutisticus kormány, — hanem az 1848-iki magyar ministerium ellenében is — mint tudva van — teljes erélylyel sikra szállt az egyház. (Azzal pedig csak nem lehet gyanúsítani, kogy azt nemzetiségi és potitikai indokokból tette). Az 1859

/6

0

-iki évek egyházi és politikai mozgalmai között levő ím e lényeges különbséget épen vallásunk szolgáinak föl nem ismerni, nem akarom mondani hogy tudatlanság, de mindenesetre a valódi tényállásnak sajnos ignorálása. — (Ha 1859 — 60-iki egyházi küzdelmet politikai mozgalomnak tekintjük, épen ugy — s oly igaztalanul) tarthatjuk a bécsi és linci békét kieszközlött vallási harcokat, valamint a prot. egyház lételét kivívott 30 éves háborút is politikai harcoknak, azért mert a vallás-szabadság győzelmében a polgári szabadság is diadalát ünuepelte. — De mi nem tehetünk róla, ha a prot. vallásszabadságnak kimaradhatlan következménye, s édes szülöttje a polgári szabadság. Ennyit véltünk szükségesnek megjegyezni a kézalatti munka általános irányáról. Ezentúl részletesen tárgyalja a Hamaliár-féle utasitásokat, de a második részéről szólni az ág. egyház viszonyainak apró részleteiben avatottabb főtől várjuk. Molnár Aladár. BELFÖLD. A pozsonyinegyei-esperesség közgyűlését augustus 9-én tartottuk meg Modorban. Megszokott dolog, hogy ág. hitv. evangyéliomi esperességünkröl keveset hall és tud a protestáns világ, mert az csendben és elvonuitságban működvén, ügyeit ritkán juttatja a közönség elé. Igy történik, hogy a legújabb névtárakban is azon férfiak vannak bejegyezve esperesekül, kik olyanokul 20 — 30 év előtt munkáltak s már régen az Úrban nyugosznak. — Alesperes, nt. Leskó Mihály úr lelkes szavakkal ecseteié az április 29-én elhunyt föesperes, néhai H o 11 erung Károly úr érdemeit s áttért a jelen gyűlés legfontosabb tárgyára, t. i. a föesperes választására. Az egyes egyházak szavazatai fölbontatván, kitűnt, hogy eddigi érdemdús és ernyedetlen buzgalmu alesperesünk, nt. Leskó Mihály felsö-szelii lelkész úr általános szavazat-többséggel pozsonymegyei főesperessé választatott, és igy megürülvén az alesperesi szék, alesperesnek és körlelkésznek Dorner Mátyás, bazini német lelkész úr kiáltatott ki, mint kit nt. Leskó úr után a föesperesi hivatalra legtöbb szavazattal tisztelt meg a közbizalom. Igy elövétettek a napirenden lévő dolgok, jelesül az egyházkerületi peuztár szomorú állapota. Esperességünk hőn óhajtva anyaszentegyházunk fölvirágzását, elvben elfogadja a számadási bizottmány ajánlatát, hogy t. i. az egyházkerület folyó költségeinek fedezésére esperességünknek minden lelke 2% krajcárral adóztassék meg, hanem ugy, hogy ez ne épen betű, hanem szellem szerint történjék, azaz a tehetösb egyházak aránylag többet fizessenek, mint a szegényebbek és az egyes egyházaknak gazdagabb tagjai is aránylag többet, mint a kevésbé vagyonosak. Igy segitve lévén a kerületi pénztár szánandó állapotán (jelesül, ha a mosonyi esperesség többet fizet, mint a mennyit reá a ke-