Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-11 / 37. szám

azinte ünnepélyesen megállapittattak és helybenhagyattak az egyházalkotmányi szabályok i s. Ezeknek már következő tételek szolgálnak alap~ jaiul és vezérelveiül: 1. „Jézus Krisztus, a Sionnak királya, egyedüli feje az ő egyházának, és az ő királyi hatalmát meg nem osztja senkive 1." 2. ,,E nnélfogva a Krisztus egyháza, mely egyedül az ő feje — a Krisztus alatt áll, mindennemű belügyeire nézve, minden emberi hatalomtól s igy a polgári felsőségtől is függ e t 1 e n." 3. ,,A z egyház minden egyházi jogait, mint pl. az ige hirdetését, a sakramentomok kiszolgáltatását, a prédikátori hivatalra való kibocsátást, a kulcsok hatalmát egyedül a Krisztustól nyerte; annálfogva ezen jogok gyakorlása, kizárólag az egyház tisztviselőit illeti, a kik mint ilyenek, egyedül az egzházi hatóságoknak vannak aiárendelv e." 4. „M ind a polgári mind az egyházi kormányzat Isten rendelete; dee kettőt szigorúan külön kell választani, s egyiknek sem szabad a másik hatáskörébe átlépn i." 5. „Az apostoli cselekedetekről irott könyvben s az apostoli levelekben megjelölt presbyteri egyházalkotmány az Írással egyedül egyező és követésre méltó." 6. „Ennélfogva az egyházi és világi rend, mind külső mind belső dolgokban az egyház céljára közreműködni tartozik." 7. „A lelkészi kar kebelében senki sincs a másiknak alárandelve de a lelkészeket sem illeti a keresztyén népen való uralom, hanem inkább az Isten igéje és az egyház melleti szolgálat." Most vegye már figyelembe a tisztelt olvasó Kálvin és Knox dicső nagy lelkének egyházalkotmányi irányzatát, s most ítélje meg, hogy vájjon én vagyok-e az, a ki az olvasót félrevezettem vagy valaki más. De miben áll tehát valódi tartalmi értékük azon pontoknak, melyek a francia, skót és második helvét hitvallásból idéztettek ellenem Ezen pontok veleje, nemcsak az én felfogásom de maguknak a tényeknek, az életnek bizonyítása szerint is, nem más mint az, hogy az állam legyen legfőbb felügyelője és védelmezője az egyháznak és hogy a maga saját működésében is mint állam, az Isten igéjét tartsa szeme előtt. Be vájjon ez által veszélyeztetve van-e az egyház autonomiája, s a maga saját' belügyeire az államtól való függetlensége és önállósága ? Épen nincs ! A legfőbb felügyelet tisztán állami jog; az állam a maga saját érdekéből bírja és gyakorolja ezt; de nem a végre, hogy az egyház belügyeiben rendelkező és törvényhozó legyen, hanem a végre, ne quid respublica detrimenti capiat." A felügyelet, már fogalmánálfogva másnak cselekvését teszi fel, s mihelyest a maga saját körét áthágja, megszűnik felügyelet lenni, hanem lesz rendelkezéssé, törvényhozássá; a mi aztán a fogalmak és jogok összezavarása lenne. Az állam védelme valamely egyház irányában önként és szükségképen következik, mihelyest azt az állam törvényesen bevette, vagyis a maga saját érdekeivel nem ellenkezőnek elösmerte. De ebből azt következtetni, hogy az állam az egyház belügyeire nézve törvényhozóvá lett épen oly alaptalan dolog, mintha pl. valaki azt mondaná, hogy a mely állam egy másikkal véd és dac-szövetségre lépett, az már, a maga belügyeire nézve elvesztette saját autonómiáját. Tényleg léteznek oly államok, melyekben több, egymástól különböző cenfessíok s egyházak élnek ; — az állam védi mindegyiket, de ezért egyházi belügyekre nézve nem törvényhozója egyiknek sem. Habét jus circa sacra, sed non i n s a c r a. Azon elv, hogy az állam, a maga saját törvényhozásában is az isten igéjét tartsa szeme előtt, oly elv, melyet minden keresztyén állam elösmert és követ, s vájjon ebből következik-e, hogy magának az egyháznak is belügyekben törvényhozójává lett. Az északamerikai egyesült államok eleitől fogva a legtávolabb voltak attól, hogy valamely egyház belügyeibe törvényhozólag beavatkozzanak, de azért saját állami törvényhozásukban, a keresztyénség elveit minden illető ponton figyelemben tartják. A ki tehát az állam és egyház kölcsönös jogi függetlenségét és önállóságát vitatja és védi, mint pl. én is, egyezőleg a tisztán felfogott kalvinizmussal: az az állam legfőbb felügyeleti jogát és védelmi tisztét teljességgel nem tagadja. Ez épen olyan túlzás lenne, mint az idézett confessiok emlegetett pontjaiból azt következtetni hogy „a vallás ügye a világi hatóságot illeti; az egyház az államhatalomtól függ s annak alárendeltje." És ez aztán nem is theokratia lenne mint Sz. F. úr gondolja, hanem caesareopapia. A mennyiben Sz. F. úr egyházalkotmányi nézeteinek s részben még az 1791. XXVI-ik t. c. felett nyilvánított értelmének is oly sajátságos irányzata látszik lenni, a mely nemcsak a magyar protestáns egyház törvényes és nyilvános fényeinek, hanem magának a protestantismusnak és reformatiónak valódi elveivel is ellenkezik : szabad legyen végre csak mintegy figyelemgerjesztő toldalékul egy pár tekintélyt idéznem Schenkel. Die Reformatoren und die Reformation. Wiesbaden. 1856. ^59. „Sohasem állították azt