Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-28 / 35. szám

1861-ben a szabadabb lélekzés népünknek is tágabb mozgást adván: ellent mondtak n. marosi hiveink a folyó pénzbeni fizetésnek. Ekkor a lelkész folyamodott követelését illetőleg a világi vagy megyei hatósághoz, s ez az ö büne. A megyei hatóság fölhívta az illetőket kötelességök teljesítésére. A n. marosi egyház-tagok azonban a helyett, hogy kötelességöket teljesítették volna: 24 tag aláírásával ellátott akkori és mostani gondnok igen eszes és értelmes ember Fábián János által szerkesztett replikát adtak be a megyére, mely replikában mind a városi, mind a megyei hivatalnokok megsértetvén; ezen sértegetésért mind a 24 aláirt egyháztag 24 órára Ipolyságon együttesen bezáratott. És ki lett e bezáratásnak oka ? természetesen a lelkész. Mert Fábián János, a ki maga sem gondolta, hogy a replikában általa használt szavak büntetést vonjanak magok után, csak nem mondhatta lakostársainak, hogy miatta csukták be őket, hanem igen természetesen a rnaga tisztázására, az ügy, igy a lelkész elleni izgatásra, s nagyobb népszerűség vadászatra fölhasználta a legalkalmasabb eszközt, s elhitette a nőkkel, még a gyermekekkel is, hogy a lelkész záratta be őket, férjeiket, apjaikat, s igy föllázitva mindent, vitték az ügyet a megyei, azután a kerületi gyűlésre kívánván lelkészöknek — kit önvallomásuk szerint azelőtt szerettek becsültek — elmozdittatását a nélkül, hogy fölebb említett bűnén kivül mást ellene csak legkisebbet is fölhozhattak volna, A kerület küldöttséget nevezett, s a megjelent küldöttségi tagok fölvilágosítván az egyháztagokat s a csere szükségessége megállapítása után lehetőleg lecsillapítván a kedélyeket, a félbeszakadt istenitisztelet helyreállíttatott, a feloszlott presbyterium megalakittatott, a közösen megállapított csere jóakaratú eszközléséra, melyre magát mindenik fél felajánlotta, fölhivattak, s hogy a csere elfogadása egyik vagy másik fél szeszélyétől ne függjön, közmegegyezéssel elfogadtatott, hogy erre nézve a kerület határozata mind a két félre nézve véglegesen döntő legyen, fölajánlván segélyüket a küldöttségi tagok is körükben a csere lehető eszközlésére, a csere létesítésekor fölmerülő anyagi viszonyok az illető egyházmegye eldöntésére bízatván. Azonban a szenvedély mint a szélvész türelmetlen, lecsillapodik, s megint kitör. Nem eszközölhetvén hamarjában cserét, miután fölkötötte a kolompot, azt rázni is kelle, s igy történt, hogy a hamarjában e.megyei gyűlésre vitte az egyház ismét ügyét, — ott a lelkész terrorizáltatva lemondott, a kerület e lemondást megsemmisítette. Ezután jöttek mentek, — nem cserét eszközölni — hanem Péterhez, Pálhoz, de azután elment hozzájok az ördög is, hogy még több konkolyt hintsen, kogy elnyomja egészen náluk a még meglevő tiszta búzát az evangyéliomot. S most midőn a nmmk. H. tanács leirata folytán — kerületünkhöz tétetvén át az ügy elintézés végett, a kerület kedvük ellen intézkedett: megszólal az ördög gúnyos mosollyal, hogy zsákmányát a publikumnak felmutassa. Mert ne mondják kedves atyámfiai n. marosi egyház tagjai, hogy önök azt a lelkészüknek eljegyzett, s méltatlanul fölmagasztalt egyént nem ismerik, soha sem is látták — legalább mindnyájan — test szerint: ott jár önök között széllyel annak gonosz szelleme, keresvén, kit bényelhessen ; sőt figyelemmel megolvasva a viszonzást: ugy találom, hogy abban is annak lelke beszél és nem önöké. Mert ottlétemkor ugy ismertem meg a n. marosi népet, különösen azokat, kikkel közelebbről érintkeztem, hogy azoknak szivökből ily hangú viszonzás nem fakadhat, és ezt annyival inkább kell hinnem, mivel ez incselkedést is levelem által szemére vetvén : erre jun. 29-én adott válaszában csaknem azon szavakkal s kitételekkel él, melyek a viszonzásban olvashatóit, s különösen a neki sajátságos irmodorban saját személyével sokat vesződik, s magát szokása szerint szépítgeti. Ne mondják kérem , hogy e lapok 12-ik számában csak ugy gondolomra utcai hírek után erkölcstelenséggel bélyegeztetik, ne mondják, hogy üldözött. Mert hiszen ha önök nem tudják, tudniok kell, hogy az elsőnél gonoszabbul ne legyen dolguk, miszerint az az egyén a kivel állítólag rokonszenveznek nem is lelkész, mert több rendbeli egymásután elkövetett bűntényeiért — nem védhetvén már tovább a mindig mélyebben merülőt — a papi hivatalra méltatlannak Ítéltetett az e.megye által, s ez ilélet a kerület által is megerősíttetett, mely Ítélettel szolgálhatunk nem is emlitve azelőtti s azótai erkölcstelen magaviseletét. Ugy hogy csak szent vallásunk iránti kegyeletnek köszönheti, hogy polgárilag is már többször be nem börtönöztelelt, s egy ily ügye tán még most is eldöntetlen. Neki szokása egyébiránt ugy járni azok között kik Őt nem ismerik, mint a kigyó járt kor-atyánknál, vagy mint a melyet az ember kebelébe vett, melyről azt tanítja a tapasztalás, hogy ha fölmelegszik megmar. 0 most nagyon szorult állapotban van s nem csuda ha mindenhez kapkod, mindent igér. Hogy mindent egybefoglaljak röviden azt mondom kedves atyámfiai:! ha valaki gonoszt akarna kívánni nektek az evangyéliom megtagadásáért, nem kívánhatna nagyobbat, minthogy ö legyen lelkészlek. Azért értsétek meg a komoly szózatot melylyel e lapok derék szerkesztője az evangyéliom buzgó apostola szívetekhez szólott. 0 mondá: nincs oly rosz, mely keresztyéni türelem által nem enyhülne. Hiszen nem azért hozta ft. kerület a nektek nem kedvező iléletet, mintha azt enyhíteni nem lehetne, mert az a cserét most sem zárja ki, csak akaratotok legyen mind két részről eszközölni. En pedig könyörgök érietek atyámfiai, hogy adjon Isten nektek erős hitet, melylyel a köveket is kimozdíthassátok helyökből, adjon különösen a n. marosi egyház vezér gondnokának Fábián Jánosnak annyi szívet, evangyéliomi lelket, mint a mennyi észt adott:! az egyház hánykódó hajója azonnal csendes rév partra jut. Nagy János barsi esperes.