Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-14 / 33. szám

Mikor eljő a tavasz éltető lehellete, azonnal csirát hajt a növényzet, és, áttörvén a föld rétegeit, szárat ereszt, s bevégzi teng-életét. Hiába taposnád lábaddal; hiába vernéd azt vissza erőszakkal. A természet hatalma legyőzné emberi erődet, és a növény, ha egy helyen kevéssé viszszatartóztatható volna is, kikelne más helyütt, és tenyészésnek indulna. Ilyen a szellem világában az eszme. Mikor az megérett az emberiség agyában, s átérzi a közvélemény tavasz-melegét: utat nyit azonnal magának, és napfényre jővén, gyarapszik, és munkál. Hasztalan szegülnél ellene ; hasztalan törekednél őt visszafojtani. A szellem hatalma még a természeti erőkön is diadalmaskodnék, és az eszme csak izmosabban, t csak rombolóbban fogna kibontakozni. Es épen igy tekinthető a reformátió eredete. Eljött az, mert elő volt készítve az emberi közérzületben, s mert létre hivaték az isteni akarat életadó lehétől. Ha Luther és Melanchton, ha Kálvin és Zwingli nincsenek: másokban testesül vala meg az eszme. Ha a német honban ideig s óráig elnyomatik az: más földrészen emeli vala föl fejét. Hiába tékozoltaték ellenében kincs és vér; mind ez csak termékenyítését eszközlé. Hiába tört rá papi és világi uralom; mind ez csak neveié győzelmét, s a reformátió nem csupán korában tevé meg hatását, hanem hat és halad folyvást. Atalában a reformátió, s az általa előállított protestantismus, uem egyéb: mint a keresztyénségnek ős forrására, és eredeti medrébe való visszavezetése. És ezen irányból, mint közfénypontból, sugárzanak ki mindazon részletes elvek: mik a protestantismus lényegét teszik, s mik közül itt is csak némelyeket, és a társadalmi életre befolyással bírókat, akarunk megérinteni. Egyik sarkalatos elve a protestantismusnak az: miszerint az emberi hagyományok és tekintély uralmát kellő mértékére leszállítván, az em. ber előtt a szabad vizsgálat végetlen terét nyitotta fel, s igy az észt saját fenséges jogaiba visszahelyezte. — Mellőzzük e tétel dogmatikai oldalát. Csupán azt kérdjük: hol állanánk ma, a társas élet és ismeretek vilagában, ezen elvnek alkalmazásba vétele nélkül ? Mi volna a tudomány és ipar, ha az észnek mind az előtt, a mi egyszer s máskor már kész és befejezett igazság gyanánt állíttatott fel, folyvást megkellene hajolnia? Hol veszteglene a világműveltség, ha az isteni eredetű szellemet, magas és merész röptében, századok balitéletei még mindig visszatarthatnák ? Hová törpült volna az emberiség, ha — hogy ismeretes példát hozzunk fel — a korukat megelőző Galile-ik még mindig a szent inquisitió börtönére számithatnának azért, s még mindig hamis esküvel kéntelenittetnének visszavonni azt, a mit utóbb már az elemi tanuló tud, de akkoron még a tekintély elkárhoztatottt ? A történelem e részben tanúskodik. Valóban a reformátió az egész emberiségnek tőn szolgálatott, midőn a vizsgálódás szabadságát kivívta, s ez által a művelődés és tökéletesbedés egyedüli kútfejét ujolag föltárta. Valóban a protestantismus csak saját élet-erét ápolja, midőn az értelem kifejtését eszközölni törekedvén, az iskolát az egyház alapjául tekinti, és a tanitás függetlenségét védi. Megállapítván továbbá azt, miszerint pap és nem pap között nincs lényeges kíilömbség, és az egyházat nem a papság, hanem a hívek egyeteme képezi eltörlötte a protestantismus a papi uralmat, és az egyház igazgatását a hívek kezeibe tette le. — Mi mélyen hat ismét ezen elv nemcsak az egyházra, de a polgári államra is! Miként emelte magát minden törvény fölébe, s minő önkényt bitorolt, s mi sok veszélyt és zavart idézett elő az államokban a hyerarchia! Mi jótékony lőn trónokra és népekre nézve ennek korlátozása! A történelem betűi e részben is eléggé szózatosan beszélnek. S ugyanezek hirdetik egyszersmind a tanulságot, miképen azon egyenlőség és szabadság elve, melyet a protestantismus az egyházi kormányzatban létesített, a nemzetek politikai életére, s az alkotmányos szabadság kifejlesztésére is befolyást gyakorolt. Nevezetes vívmánya még a protestantismusnak a vallásbeli türelmetlenség megszüntetése, és a vallások egyenjogúságának megállapítása. Keressük fel csak %:épzelmeinkkel a lángoló máglyák üszkeit; leplezzük le a tömlöcök és vérpadok rejtelmeit • kalandozzuk be a testvér-harcok dögvészes mezőit. És ha látni és hallani birjuk a hit véráldozatainak kinait, és jajveszékléseit: akkor fogjuk ismerni, de iszonynyal is meggyülölni a türelmetlenség ördögét; akkor fogjuk ismerni, de forróan keblünkre is ölelni a lelkiisme^ 65*