Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-24 / 30. szám

TANÁRVÁLASZTÁS. A pozsonyi ág. hitv. lyceum gyakorlati hittani tanszékére, rnelylyel a magyar és tói lelkészség van összekötve, ludós és iró hazánkfia, Sz eh erényi Lajos, jelenleg szegedi pap, választatott meg. Szerencsét kívánunk neki uj tágabb tnüköréhez, de szerencsét kívánunk a pozsonyi lyceurnnak is, melynek tanári kara Szeberényi Lajosban egy kitűnő erővel gyarapodott. (M. S.) NEKROLOG. Bauhofer . . . Vajha kipótolná Isten e nagy veszteséget 1 E szavakkal rekeszté be főtisztelendő Székács József superintendens űr megható gyászbeszédének azon részét, mely ama férfiúnak erényeit elevenité föl, kinek elhunytáról e sorokban emlékeznünk szomorú kötelességünkké lön. Bauhofer György János, a budavári ág. hitv. ev. egyház buzgó, munkás lelkésze nincs többé. E hó 17-én kisértük örök nyugvó helyére. A részvétnek és fájdalomnak sajgó érzései ostromiák szakadatlanul keblünk belsejét e férfiú koporsója mellett, kinek élete mint közel ismerői tudják, inkább a szenvedés, mint az öröm, inkább a teher, mint a nyugalom, inkább a küzdő nélkülözés, mint a gyümölcsben gyönyörködő megelégedés, — pályafutása volt. Addig is mig avatollabb toll, méltóan megismertetné a hazai protestáns egyház közönségével az elhunyt jeles férfiút, szabadjon nekünk sirja mellett munkás életének néhány főbb vonásait bemutatnunk. Bauhofer György János született Sopronban 1806-ban. Neveltetése, első ifjúságától fogva, egészen azon pályára volt irányozva, melyen később annyi lelkiismeretességgel, annyi buzgó kitartással s annyi áldással működött. Már 18 és 19 éves korában egy ismerős rabbinál tanulmányozta a szentírás egyik eredeti nyelvét a hébert, s abban ernyedetlen szorgalma által olyan előmenetelt tön, hogy ennek ismeretében minden egykori tanárait felülmúlná. Az 1827 — 28 években a bécsi evangyéliomi theologiai intézetben végezte theologiai tanulmányait. 1828-ben szülővárosába, Kis János superintendens oldala mellé segédlelkészül hivatott meg, hol ö az 1829-ik év február haváig a milyen kedvvel és szorgalommal, épen olyan áldással is működött. Jelességének hire csakhamar ismeretessé lett s a még csak 23 éves ifjú a somorjai egyház lelkészévé választatott meg. Még ugyanez évben vevé nőül, Schneider Vilmát, egy a soproni harmincadnál alkalmazásban levő hivatalnok leányát, jelenleg mély gyászba merült özvegyét. Magas szelleme, evangyéliomi hite, s áldásteljes papi működésének hire annyira elterjedt innét, hogy az egészen Mária Dorottya hercegasszony, egykori felejthetetlen nádorunk, József főherceg fenséges nejéhez is elhatott. Az evangyéliomi hitéhez oly igen ragaszkodó, s érette minden áldozatokra kész főherceg asszony, az 1834-ik évtől kezdve, több izben látogatásával szerencsélteié Somorja jónevü s bitben erős papját, s midőn 1844-ben a budavári evangyéliomi egyházat alapitá, annak ielkészeül a boldogultat hívta meg. S ez óta kezdte meg azután a dicsőült pályájának fényesebb, ragyogóbb futását. Működéseinek minden mozzanatait, nem lehet e rövid keretbe szorítanunk, s a budai ev. egyházra vonatkozó munkásságáról csak annyit jegyzünk rneg, hogy midőn abban lelkészi hivatalát átvette, ezen egyháznak csak alapja volt megvetve, de az egyház megszilárdítása, kifejlesztése reá várakozott. És a boldognlt megfelelt hivatásának. 0 teremtette az egyházközséget. Mint jó pásztor gyűjtötte össze a nyájat. Elment a buzgókhoz, a község érdekében hathatós közreműködésre, kitartásra serkentette s buzdította őket; elment a részvétlenekhez s hite és szeretete melegével nyerte meg a szent érdekeknek, — és az egyház virágzik, termi az evangyéliom boldogító gyümölcseit s a hála kegyes érzelmeivel fog visszaemlékezni örökké krisztusi szellemű lelkipásztorára. De a boldogult nemcsak saját községének, hanem az egész magyarhoni evangyéliomi egyház ügyének is buzgó munkása volt. A budapesti esperesség esperesének, az egyetemes egyház levéltárnokának választá, s ö mint egyházi hivatalnok is, lelkiismeretes pontossága, szakadatlan munkássága, fáradságot nem ismerő készsége által bő mértékben kiérdemelte minden jók méltánylatát és háláját. A protestáns egyház egyetemes ügyének a szentírás buzgó terjesztése által nem csekély szolgálatokat tett. E tekintetben az angol társulatokkal szoros összeköttetésben állott. Srnith Róbert és Wingate William angol missionáriusokkal hü barátságban élt s velők folytonos levelezésben állott még azután is, a midőn azok 1852 ben hazánkat elhagyták. Ezektől az angol nyelvet annyira elsajátitá, hogy ezen az akkor Pesten fennállott angol gyülekezetben egyszer szent beszédet is tartott. Az 1848-ik évben az angol missió-egylet megbízásából, a keresztyén hitélet terjesztése s meggyökereztetése céljából több angol egyházi müvet fordított le magyar nyelvre. Egy ilyen müvet kéziratban is hagyott hátra, mely a politikai viszonyok változtával, melyek ezen társulattal való összeköttetésének nem kedveztek, napvilágot nem láthatott. Hanem az irodalom terén más eszközökkel is ipar kodott terjeszteni az evangyéliom szellemét. O volt, ki a hazai németajkú protestáns hívek számára ,.Der Evang. Christ" cím alatt az első protestáns folyóiratot indította meg. Az 1848-ik év viharos mozgalmai az üdvös vállalatot megszünteték. Mint iró a magyarhoni protestáns egyház irányában legnagyobb érdemet szerzett magának azon egyháztörténelmi művével, mely „Geschichte der evang. Kirche in Ungarn vom Anfange der Reformation bis 1850, mit Rücksicht auf Siebenbürgen" Berlin 1854-ben jelent meg. Ez az első pragmaticai története magyarhoni protestáns egyházunknak. Egyházunk múltját, viszontagságait, küzdelmeit csak e könyv megjenése óta ismerik egész teljességben a külföldön. A genfi születésű Merle d'Aubigné a külföld legkitűnőbb egyházi történetíróinak egyike, ki Bauhofer müvét érdemesnek találta arra, hogy bevezetést írjon eléje, azt belső értékére nézve a drága gyöngygyei hasonlította össze. Valóban e mű oly nagy figyelmet ébresztett külföldön, hogy az már megjelenésének évében angol, holland és francia nyelvre fordíttatott le. — E sorok írójának szerencséje volt e mű folytatását kéziratban látni. Egyházunk legújabb viszontagságai vannak abban művészileg ecsetelve. Midőn a boldogult egyes helyeket olvasott fel abból előttem, önkénytelen támadt az óhajtás keblemben, vajha millióknak adatnék alkalom ennek olvasására. Meghozza tán az idő ezen alkalmat is. A kik közelebbről ismerték a jeles férfiút, egyet fognak abban érteni velem, hogy mind tudományos míveltségére, mind lelke kitűnő tulajdonságaira^ György János ; 1806. -J- 1864. -