Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-10 / 28. szám

titkos erőt kölcsönöz, remélni tanit; mert a mult nagysága biztos kezesség egy bekövetkezendő szép jövőért. Ha lelketek elcsügged a jövő bizonytalanságán, ha kételyek kelnek szívetekben: menjetek vissza a múltba. Igaz, tele van az fájdalommal, bús emlékekkel, de ott van mégis a mi erőnk letéve. Az emberek nagyrésze a jövőn mereng. Magas reményeket, szép álmokat, nagyszerű terveket csatolnak ahhoz, legtöbb esetben reményeink gyémánt templomát romokba dönti a sors vad keze; ugylátszik mennél nemesebb az eszme, szentebb az igazság, jogosabb a vágy, melynek teljesülését — diadalát a jövőtől várod, annál bizonyosabb azok elbukása. Milyen kevesek azok, kik mind nemzeti mind főkép egyházi történelmünk tengerébe lemélyednek, kik a multat búvárolván, felhozzák annak feledés hullámai alá temetett emlékeit. Mennyi egyháztörténelmi emlékek vannak majd minden vidéken, ismeretlenül enyészve el. Ugy vagyunk rai magyarhoni protestánsok történelmi emlékeinkkel, mint a vándor, ki elpusztult várromok közt megállván, nyomoruságáért — szegénységéért panaszkodik' fel az éghez, s nem tudja, hogy a hol áll épen lábai alatt néhány ujjnyi mélyen nagyszerű kincstömeg van elrejtve. Hazai egyháztörténetünk, homályos, mondhatnám széttört tükör. E tükör egyes darabjait összeszedni kötelességünk, hogy e darabokat — egyes gyülekezetek történetét, a hivatott illetékes kezek egyháztörténetünk nagy keretébe beilleszthessék. Van a dunántúli kerületben egy régészeti társulat, melynek élén Ráth Károly fiatal tudósunk s magy. akad. tag áll. E tudományos társulat évenkint többször összejöveteleket tart a kerület különböző pontjain, mely értekezletek s buvárolasok szép eredményei be vannak mutatva, s maradandó kincsül letéve a Győrben megjelenő „régészeti fűzetek" cimü Rómer Floris és Ráth Károly urak által kiadott tudományos munkában. Szerencsés levén én is e tisztelt társulat legközelebb tartott értekezésére meghivattatni, s azon jelen lenni, — ott egy ev. egyháztörténetünkben érdekes adat birtokába jutottam, a Győrinegyében fekvő Bodonhelyi elpusztult ev. gyülekezet történetére vonatkozó okmányokra. Mely adatokat kezemhez juttatá Ráth Károly jeles tudósunknak szívességéért nyilvános köszönetet szavazok ezennel. Álljon itt az elpusztult Bodonhelyi egyház története. Biztos adataink csak az 1651-dik évből vannak Bondonhelyt illetőleg. Korábbi múltja, mint általában minden gyülekezeteinké, homályba borított. Nevezetes adat fenn nevezett 1651 évről az egyliázlátogatás jegyzőkönyve, melyből kitűnik, hogy gr. Nádasdv Pál B odonhely mezővárosának és véghelynek földesura meghagyásából Kis Bertalan ág. evang. superintendens és sárvári lelkész, Vittnyédy György seniorral január 21 én Bodonhelyen megjelentek Szucsányi György lelkésznél, A meghivatván Szekeres János helybeli biró távollétében Szigyártó Benedek helyettes birót, R é p á s i Jakab egyházfiát, a kastély őrségéből a vitézlő rendből Csapó Mihály, Vas Péter, Benczei Tamás, So korai Ferenc, és II1 é s Jánost, — a hallgatóságot kikérdezték, kik lelkészükről egyhangúlag következőképen .nyilatkoztak „ez ideig ö kegyelme az egyházi szolgálatnak minden rendiben híven eljárt, nincsen is a hallgatóságnak reá semmi panasza. A mi külső magaviseletét illeti, itt minden embernek az ő maga becsülését megadta, híven s igen illedelmesen jegyezvén meg, hogy .,megiszsza szegény a bort, mint szintén magunk, de akkor sem háborog senkivel is.u De a lelkész nyilatkozata a hallgatóságról nem hangzott ily kedvezőleg, kikről a jegyzőkönyv szavaival igy szól: „a prédikálásnak hallgatásában hol többen, hol kevesebben, hol 10-en, hol 20-an vannak, de az úrvacsorájával nem élnek, és a mioltától fogva itt vagyok, három katonánál több nem gyónt, tisztességesen még eddig türhetőképen meg volt fizetésem is a szerint." Hogy a vádoló lelkésznek igaza lehetett a Bodonhelyi kastélybeli katonák vallástalansága, erkölcsi sülyedése felett, tanusitja azt egy ide vonatkozó adat. A Győri káptalan az 1649-diki 50 t. c. értelmében ugyanis Patonai jobbágyait határőrökké tevén, szerződésre lép velük, melynek 11-ik pontjában olvassuk „Patona ne legyen olyan véghely mint Ugod, Devecser és Bodonhely, hogy minekünk orcánkra ne keljen az gonoszság rut hire, mert mind most, mind aztán készen leszünk azon Patonánk földét pusztán birnia inkább, hogysem országnak és szomszédink kárával az latrokat, dúlókat, nyúzó fosztókat, könnyen lézegő heverő, tekergő, hitvány rosz csavargó, könnyű élet kivánnó, erdő hátán cseren futó, bokor ugró, istentől futamodott és a mennyországtól elrugaszkodott embereket befogadnunk és ott szenvednünk." IVlidön a fennt nevezett egyházlátogatók, templomról, paplakról és a lelkész fizetéséről tettek kérdéseket, azokra következő feleletet nyertek : „Hogy valaha ez helyben templom lett volna, arról nem emlékeznek, haneci a mint eleiktől hallották, és e hely Szovát és Bágyog mindenkor ^összetartottak és egy fára volt. Közönséges temetőhely vagyon a városon kivül fölszélről. Kehely e helyben nincsen, tartozék azért a keresztyén vitézlő rend kelyhet venni, alio quin ha ö kegyelmök csak sikeltségben veszik és elmulatják, az egyházi szolgától megfosztatnak. Vagyon haranglábon egy kis harangocska. .,Vagyon itt a prédikátori liáz napkeleti szeren a Rábán felül, kinek felső szomszédja Kovács János, alszélről pedig a kastély árokja. Vagyon a két részre 12 hold fold, de örökösképen nem a parochiához való szabad földből szakasztották ; mivel pedig ezeknek a földek egy részét a víz elveszti, és az egyházi ember semmi hasznát nem veheti, ennek okáért Szováti és Bágyogi hallgatóságnak az a végzés rendeltetett, „Bodonhelyiek három holdat szántsanak háromszor, bevetik, megaratják