Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-10 / 28. szám

ban az emberi ész megsértését, s az álhitnek a józan ész fölötti diadalát látják. Megjegyzendő, hogy a hitvallási iratok jobbára az ember teremtését érdeklő' mysteriumokkal telvék, mig a vallás nagy titkát egészen elmellőzik. Van egy nagy mysteriuma a vallásnak : a szabad akarat és erkölcsi szabadság tana. Mikép lehet ezt megegyeztetni Isten előretudásával s az ember függésével ? Ez az a kérdés, mely miatt a legnagyobb gondolkozók is zavarba jöttek. Meglehet, onnan eredett a homályosság, hogy mi az előtudás oly nemét ruházzuk Istenre, minőre szert tesz az ember, a dolgok okszerű összefüggésének ismerete által és hogy előre föltesszük, miszerint a legfőbb lény is oly viszonyban áll az időhöz, mint az ember. — Reménylendő, hogy e kérdésben a helyesebb belátás megmentendi az akarat szabadságát sok oly nehézségtől, melyek arra nehezkednek. Az itt előálló nehézségek valóban nagyok, és igy méltán mondhatjuk, hogy ez a szó szoros értelmében mysterium. Nem lehet hát csudálkoznunk, hogy theologok, kik egyébiránt egy-két mysteriumot készítettek és el is nyeltek, ezt legtöbbnyire elutasították maguktól és pedig elutasították oly okokból, melyek annyira megállhatok és erősek sem voltak, mint a saját koholmányaikra tett ellenvetések. — A prot. világnak nagyrésze föláldozta az emberi szabad akaratot Isten előretudásának és mindenhatóságának, tehát valósággal megásta sirját minden igazi vallásosságnak, minden kötelezettség és felelősségnek. Ez az embert géppé aljasitotta s lerontotta a közte és az állatok közt lévő válaszfalat. Ugylátszik, hogy e tekintetben a hitvallási iratokban valóságos balsors uralkodik. Mert mig a ker. vallásra oly titkokat tukmálnak, melyekre nézve oly ártatlan, mint az anyja méhében levő gyermek, addig a minden vallások igazi mysteriumát, emberi természetünk titkát föl sem vették. E helyett szétrombolták az erkölcsi világrend alapját, elvévén az embertől egyetlen kincsét, mely felelőssé teszi j Istennek parancsaira pedig rásütötték a kegyetlen zsarnok bélyegét. Minő egy tan ez! Vajha soha senkinek eszébe ne *) Talán ebben találhatjuk sokaknak a bibliától való irtózásának egyik okát! jutna, hogy bölcseségét isteni igazságképen erőszakolja embertársai nyakára! RÉGISÉG A BODONHELYI *) ELPUSZTULT EV. EGYHÁZ TÖRTÉNETE. Magyarhoni prot. egyházunk szenvedései — küzdelmei között egy védpaizsot bir, melylyel felfogja a reá mért csapásokat: ez m u 11 j a. Mint az őskorban a halálra üldözött, ha bemenekülhetett a templom kebelébe, annak küszöbén belül, annak oltára mellett bátorságban biztosítva érezte magát, az üldözés dühe megtörött az asylumok kapuinál; nekünk is van ily menhelyünk, hová a szenvedések nehéz óráiban, midőn tenni nem lehet, midőn az egyenlőtlen fegyverrel vivott küzdelemben a szenvedő népnek minden ereje a türelemben, könnyében és imádságában áll, van egy hely, hová a szenvedő Sión népe bevonul, van egy szentélyünk, hová az üldözés zivatara be lépni nem tud, ez asylumnak neve „történelmi mult." S ha gyorsan jönne a sors vihara, s mielőtt bemenekülhetnénk, találkoznunk kellene a csapásokkal, mig egyik kezünkkel az önvédelem szellemi fegyverét tartjuk elénk, a szent igazságot, másik kezünkkel mutatunk erős bástyánkra, menedékhelyünkre, tört énelmi multunkra. Igen, multunk azon szellemi horgony, melyen egyházunk hajója pihen. Történelmi multunk védbástya az egyház kikötője előtt, melyet őseink könny és vér közt emeltek. Egyházunk a jelenben szegény, mert minden kincse múltjában van letéve, múltjáért adott vagyont, vért, életet. Azok a nagyszerű áldozatok, személyes önfeláldozások, miket őseink az egyházért tevének, alapkövekként rakattak le a történet tengerébe, melyre uj és uj köveket, áldozatokat tett az unokák vallásbuzgalma, igy emelkedett, igy építtetett a szilárd bástya, történelmi multunk, mely mögé köténk az egyház hajóját a vészben. A jövő alapja a múltban van ! A mely népnek múltja volt, jövője lesz bizonynyal. A mely nép múltjához vissza menvén a nagyság s dicsőség emlékeivel találkozik a mait komor szent templomában, ha a múltból alakokat — jellemeket tüntet elő a történet világítása, melyek magas lélekfenség, megtörhetetlen jellem-szilárdság, szent eszmékérti ihlett lelkesültség s az igazság elveiért mindent oda adó áldozatkészség dicssugáraitól körül ragyogva jelennek meg az utódok előtt; nemde a kebel önkénytelen fel dobog az ősi nagyság előtt, a nagy tettek felgyújtják bennünk a vágyót a tettek után, hogy becsülettel, pirulás nélkül állhassunk meg az ősök sírja felett, — s midőn kimondjuk a szót ,,ők a mieink valának," e szó szívünknek *) Győrmegyében.