Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-05 / 23. szám

álmodozásokkal vegyültek, és — hogy hathassanak, ábrándokba kellett burkolózniok; igy ő is ámításokat engedett meg magának stb.'' Sajátságos neme a paralogismusnak! Mivel az eszme nem valósulhat a nélkül, hogy hozzá tisztátalan elemek is ne tapadjanak, mikép következik még ebből, hogy az, kiben az eszme megfogamzott, a külső valóságnak korlátoltságát okvetlen az eszmére is átvigye ? Mivel a fa növése és kifejlődése közben magát meg nem óvhatja, hogy kívülről reá por és szeny ne tapadjon és növését bizonyos mérvben a külső véletlen is ne szabályozza, következik-e ebből, hogy a fa lényegében is változott legyen ? Hisz az, hogy embernek nem adatott az eszményt teljes épségében létesiteni, nemcsak az erkölcsi világban, de a szellemvilág egyébb téréin is áll, de azért kinek jutna eszébe azt mondani, hogy mivel a festő a képzeletében élő eszményképet nem birja a vászonra oly szeplőtlenül varázsolni, a mint az lelkében él, — maga az eszmény is vioialtatnék. „Ha! dass wir nicht unmittelbar mit den Augen malen! — mondja Lessingnek ,,Galotti Emiliáu

-jában Conti, a festő — Auf dem langen Wege, aus dem Auge dnrch den Arm in den Pinsel, wie viel geht da verloren! — Aber, dass ich es weiss, was hier verloren gegangen, und wie es verloren gegangen, und warum es verloren gehen müssen: darauf bin ich eben so stolz und stolzer, als ich auf alles das bin, was ich nicht verloren gehen lassen. Denn aus jenen erkenne ich mehr als aus diesem, dass ich wirklich ein grosser Maler bin, dass es aber meine Hand nur nicht immer ist." *) így van e mindnütt. Az eszme a külsőnek inertiája által nemcsak hogy nem homályosul el a teremtő szellemben, hanem inkább az ellentétekkel való küzdelemben mind jobban-jobban vi*) Magyarul: Ah! hogy nem tudunk közvetlenül a szemekkkel festeni! Ama hosszú uton, mig az eszmény a szemből a karon keresztül az ecsetbe ér, mennyi nem vész itt el ?! De hogy tudom, hogy mi veszett el, hogy mikép veszett el, és hogy miért kellett elvesznie, erre ép oly büszke vagyok, sőt büszkébb, mint mind arra, a mit nem engedtem elveszni. Mert amabból jobban belátom mint ebből, hogy csakugyan nagy festő vagyok, csakhogy kezem nem mindig az. lágosul, és elébb talán homályban lappangott oldalai kiderülnek. Hogy Jézus magasztos vallás-eszméit közvetlen környezete nem tudta teljes tisztaságában felfogni, még kevésbé valósitani, ezt a történelemből elég sajnálattal tudjuk, de nem azt, hogy Jézusban a rendes fejlődéssel ellenkezőleg a szellemi élet a helyett, hogy fokozatosan emelkedett, — mindinkább hanyatlott, és elannyira hanyatlott volna, hogy utoljára mint önmagával nem biró rajongó végezte volna pályáját. A TUDOMÁNY ÉS IGAZSÁG ÉRDEKÉBEN. (Folytatás és vége.) II. Egyházjogtani elvek vitatása. Miután szerkesztő úrral Dósa úr könyvének ismertetése felett támadott kérdésre nézve tisztába jöttünk, s én arról a t. olvasóknak számot adtam, magamat is igazolnom kell, hogy az emiitett könyvhöz szólásommal sem egyházi, sem politikai eretnekség bűnébe nem estem, sem az egyház békéjét nem háborítottam volna, s nem kívántam semmit Dósa űr sérelmére, vagy ismert érdemeinek kisebbítésére tenni; legkevésbé lehetne pedig ily szempontból tekinteni, ha szerző űr egyházjogtani könyvét az olvasó közönségnek bemutatván, az övéitől némely fontosabb s jelenleg vitatott kérdésekben eltérő igénytelen véleményemet s nézetemet előadnám, miután hasonló kis eszmecsere ezen a téren ártalmas nem lehet. E munkám közben azok után, miket fenebb már elmondottam, teljesen meggyőződtem arról, hogy szükségessé vált igazolásomra nézve elégséges leend Dósa úr könyvéből egy aRnak szellemét kitüntető, főbb s érdekesebb kérdést kiszemelni, azt bővebben fejtegetni, s azon kivül egy pár észrevételre szorítkozni. Dósa úr könyve, mint már érintve volt a jogirodalomban érezhető hiányt pótol, tiszta és világos renddel van irva, s tekintve az érdemes iró álláspontját, annak, mit egy ily munkától a tudomány kivan, meg is felel. Hogy az idö hangulatának, s némely kedvellt eszmékhez ragaszkodásnak következtében, éppen azért el sein távolitható némi egyoldalúság nyomai a munkán észrevehetők, ezt tagadni nem lehet, de ennek is megvan a maga haszna, mert a könyv ezáltal a korszellemet és uralkodó nézeteket mintegy visszatükrözi, s igy a kis haza egy küzdelemteljes időszakának ismeretére nézve is becses adalékul szolgál. E körülménynek kell kétségen kivül tulajdonitni, hogy bár az egyházi jogtan az erdélyi protestáns iskolákban egészen uj tudomány, (azt legelébb 1836-b. a kolozsvári ref. főiskolában kezdették tanitni,) a t. szerző úr még is szükségesnek nem látta maga könyvében az ugy ne*