Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-05 / 23. szám

vezhetö természeti egyházi jogtan — jus ecclesiasticum naturale — körébe tartozó, annak lényegét képező főbb elvek és eszmék bővebb s rendszeresebb fejtegetésébe bocsátkozni, s annál fogva a tudomány biztos alapjára fektetni a positiv egyházi jognak tanait és szabályait, mint a munka elején néhány §-ban azt röviden, s inkább csak maga saját céljai szerint tette. Legterjedelmesebb, s oly alapos, mint teljes méltánylást érdemlő cikk e tekintetben a 45-d. §. melyben szerző űr az egyház és állam közötti viszonyt tárgyalja. Ha szerző úr mellőzött volna némely, ugy hiszem inkább a praclica theologiába tartozó szakaszokat, (ilyenek pl. azok, a melyek a papokról, káplánokról, könyörgésről, Szentírás magyarázásáról, catechesis tanításáról, levitákról, iskolai tanítókról, növendékekről, iskola mesteri kópezdéröl, énekvezetőről, egyházfiakról stb. szólnak), ugy bizonyosan a természeti egyházi jogtan alapkérdéseinek vitatása a könyv terjedelmét nem neveli. Mivel éppen oly fontos és életbe vágó, mint eleitől fogva hevesen vitatott tárgya volt az egyházi jogtannak, a már emiitett, s Dósa úr könyvében is bőven fejtegetett viszony az egyház és állam között, ezt választottam ki Dósa úr könyvéből, mire nézve jogilag s történelmileg indokolandó nézetemet elmondandom. E viszony természetes kifolyása s azzal lényegesen összefügg azon kérdés : minő állása van az egyháznak a törvényhozásra nézve az államhatalom irányában? Ezzel lehetőleg tisztában lenni annál égetőbb szükség, mivel jelenleg az egyházi autonomia kérdése az elméket élénken foglalatoskodtatja, a kedélyeket izgatja, s e tekintetben, ha szabad mondani, nálunk meglehetős fogalomzavar uralkodik. Sajátságos körülmény, hogy Dósa úr e valódi életkérdésben, ugy szólva, kétféle, egymással ellenkező nézetet és véleményt nyiivánitott. Midőn a már fenebb emiitett 45-d. §-ban, az egyház és állam közötti viszonyt, s az állam fő felügyelési jogát igen helyes, s tökélletesen alkotmányos és protestáns szempontból fogja-fel, s adja-elö, e tekintetben felállított theoriája ellen azért legkisebb észrevételt sem lehet tenni, — p r a c t i c o, azaz, a mondott kérdésnek az erdélyi egyházra alkalmazásában, mint mindjárt meglátjuk, önmagával alig érthető ellenmondásba jött. Szerző úr ugyanis az erdélyi evangel. reform, egyházat oly kiváltságos, sőt mondhatni, az állam felibe emelő, egészen kivételes állásba tette, oly joggal ruháztafel, mire az európai összes protestáns egyházban példát, vagy hasonló állítást bármely protestáns régibb, mint ujabb e szakbeli íróknál, (milyenek G r o t i u s Hugó, P u ff e n d o r f Sámuel, K r u g s E i c h h o r n stb. sőt még a kathol. Rotteck is) találni nem lehet, mennyiben a a mondott egyháznak korlátlan, s az állam fejétől teljesen független törvényhozó hatalmat tulajdonit, s az általa hozott törvények érvényességére nézve határozottan a fejedelem által szentesítés ellen nyilatkozik és azt szükségesnek nem tartja. Erre vonatkozik a könyvnek 27-d. §-a (31 1.), melynek cime: „Az egyházi törvények sanctiojár ó 1." Ebben szerző úr (32 1.) szóról szóra igy nyilatkozik : „Egyházunk oly testület, mely mint fenebb megmutattatott, a törvényhozásra nézve önállósággal bír, és a mely ezen tekintetben semminemii földi hatalomnak uralkodói felsőbbsége alá sincs rendelve, annak egyedüli feje Jézus lévén, az 1-sö e. v. ezen szavai szerinl: *) „Siquidem unió ac communio sanctorum sít instar nervoruin ac tendinum, quibus universa corporis mystica membra sub uno capite C h r i s t o firmiter compaeta indivulse cohaerent ac conglutinantur*;" ugy szintén a helvét vallástétel 17-d. fejezete ezen szavai szerint is: „Ecelesia non potest ullum aliud caput habere, quam Christum, nam ut ecclesia corpus est spirituálé, ita habeat caput sibi congruens spirituálé utique oportet; nec alio potest regi spiritu, quam Christi," a mit igazolnak Pál apostolnak is ezen szavai: „mindeneket vetett az ö Iába alá, és ötet tette az anyaszentegyház fejévé." (Efes. 1. 4.) Oly szépen mint igazán mondja Dósa úr, hogy Jézus az anyaszentegyház feje, s ebben vele minden protestáns bizonyosan egyetért; de természetesen mint a Szentírás és Helvét hitvallásnak szerzőtől idézett, s fére nem érthető helyeiből i s világos, az Idvezitőt csak szellemi vagy erkölcsi tekintetben lehet az egyház fejének tartani, koránt-sem világi értelemben, miután Jézus maga mondotta: „az én országom nem e világból való.4

, (Ján. XVIII 36.) Csak futólag említve még azt, hogy a mondott hitvallás a 30-d. fejezetben a fejedelem jogait az egyház, valamint az alattvalók kötelességeit az uralkodó irányában elősorolván, a fejedelem felügyelési jogát az Isten igéjére s az egyházi tanra is kiterjeszti, s hatalmat ád neki az eretnekséget halállal is büntetni, — tekintsük alkotmányos szempontból Dósa úr állítását, miszerint az erdélyi reform, egyház a törvényhozásra nézve, bármi földi hatalomnak uralkodói felsőbbsége alá sincs rendelve. Es itt nagyrabecsülésem bizonyságául éppen Dósa tírnak, a jogot és alkotmányt tisztelő férfiúnak, s jogot tanitó közhasznú tanárnak tekintélyére és bizonyságtételére hivatkozom, ki az államfő felügyelői jogát világosan megismeri, s azt hirdeti is. Dósa úr mondja: (64 I.) „valamint egy felől köteles az állam az egyház s tagjai jogát védelmezni rendeltetésénél fogva, ugy más felöl jogosan felvigyázhat, hogy az egyház tagjai seinmi olyant ne kövessenek e 1, a m i m a g á b a n bármi távolról is jog sérelmet foglalna, különben rendeltetésének meg nem felelhet. Az állam ezen felvigyázói jogából — jusimperiiciviliscirca sacra, jus supremae inspectionis ecclesiasticae — önként *) Dósa úr itt a Szathmár-Németiben 1646-b. tartott nemzeti zsinat végzéseire — Acta Synodi nationalis etc. etc. hivatkozik, melyek a püspök G o l e i Katona István által kiadott canon ok végén találtatnak. Sz. F.