Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-05 / 23. szám

egy futó pillanat mutatja, hogy előttünk egy kikerekitett nagy szövedék fekszik, melyben a hős jelleme szemünk előtt legombolyodó cselekmény folytán fejlődik, és élete a körülmények által ragadtatva, feltartóztatlanul siet végzete felé; a művészet szabályai szerint a bonyodalom minden szálai elkészitetnek, a csomó megköttetik, az akadályok a jellemből és a kürülményekből természetesen fejlődnek, s mindezek nyomán a végmegoldás benső szükségből következik be. íme egy Walter Scott-féle regény, „melynek eleje csapong, közepe célra siet, vége rohan." Mint művész, a jellemfestés lélektani törvévényét, az aestheticai igazságot tartotta szem előtt, s e szempontból igen helyesen cselekedett, hogy több gondot forditott a mű tervébe ölelt jellemvonások költői fejlesztésére, mint azoknak történelmi igazolására, mely az expositio hoszszadalmassága által a kép hatását csak zavarta volna. De vájjon helyes-e tudományos műben ez eljárás a tudomány szempontjából is? sokszor a legmerészebb állításokkal találkozunk, annélkül, hogy a bizonyításnak még csak színét is látnók; s mig egyfelől világos adatokat mellőz, mert hőse képzeleti alakjának a rámájába nem illeszthetők, addig az okmányok egy könnyű célzata, mely conceptiojának kedvező, elég neki, hogy arra a legfontosabb következményeket épitse. Igy a történeti regényt — de nem a történetet irjuk. Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy R. szándékosan regényesitette el a történetet, sőt bevezetése inkább arra mutat, hogy komoly történelmi műhöz készült, a miért is vizsgálódásait igen helyesen, a források méltatásával, és históriai értékük megállapításával nyitja meg. Csak hogy nála a gondolkodó elme fölött az alkotó képzelet uralkodván túlsúlylyal, még a bevezetésben is inkább művészi érzéke, — mint kritikailag indokolt adatok által engedé magát vezettetni. A kútforrások méltatásában igen helyesen tesz különbséget a synoptikusok, és János evangelioma között. Azonban, sem e különbözés keresztülvitt jelentőségét nem tünteti ki, sem János evangéliumának sajátos természetét nem mutatja fel. Ujabb vizsgálatok egész az evidentiáig bebizonyították, hogy János evangelioma nem is történelmi mű, hanem inkább dogmatikai munka, történelmi alapon, a mely egyrészt a vallástételeknek a ^oj-os-elmélete szempontjából való kifejlését, és egyes történelmi tényekben való szem elibe állítását tartalmazza; másrészt a vilagnak a Krisztusban kinyilatkoztatott igazság elleni oppositioját vezeti az olvasó szeme eleibe. Ha R. János evangeliomát e szempontból fogja fel, munkája sok tekintetben máskép alakul. Igy p. o. hogy csak egyet említsek, eszébe sem juthatott volna akkor az úrvacsora szerzését, a melyet a synopticusokon kívül Pál apostol is oly határozottan említ, valamint az azt követő getsemanei lélekküzdelmet nem történteknek állítani azért, mert János mind a két eseményről hallgat. — Nem vette figyelembe, hogy János evangelioma Jézust mint a testté lett Áoj-og-t, mint a világ világosságát festi, s ezt különösen a zsidó hitetlenség és a világi sötétség ellen akarja kitüntetni. Ez alapgondolathoz képest ő maga a világ bűnei miatt halálra menő paschabeli bárány, mely vonáshoz épenséggel nem illett volna annak felemlítése, hogy a paschabeli bárány evése által még utolsó perceiben is a zsidókkal a közösséget fenntartja, — hasonlókép nem illik a Jánosi felfogáshoz az sem, hogy a ki őseredetileg és teljes életén át egy az atyával, utolsó percében ez egységért imádkozzék. Renan az ujabb bibliatanulmányozások e nagy fontosságú felfedezését ignorálja, és azt tartja, hogy János evangeliomában csak a Jézus szájába adott beszédek azok, melyekben a szerző saját eszméinek törekedett kifejezést adni, ellenben a cselekedetek Jánosnál vannak — különösen a mi azok sorozatát illeti — leghívebben adva. Minthogy azonban, valóság szerint e cselekedetek csak bizonyos dogmatikai nézetek érzékitéseül szolgálnak, s igy hiányzik bennük az, a mi minden történelmi cselekmény fő kivántatósága, a fokozatos fejlődés, — ezért másoldalról ismét kénytelen Jánostól minden lépten nyomon eltérni, s úgynevezett ötödik evangeliomához folyamodni. Ez aztán egész munkájára az ingadozás bélyegét nyomja, és történelmi tekintetben kétes értékűvé teszi. Másik lényeges baja R. könyvének az, hogy Jézusnak oly képét akarja festeni, mely azt mint magán egyént mutassa fel, elszakitva — különösen fejlődésének első korszakában — világtörté-45*