Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-05 / 23. szám

rész pedig egynapi bölcseségének a magaslatáról öntelt lenézéssel tekint a könyvek könyvére, s azt tartja, bogv napjainkban már okos ember olyféle óeskaságokkkal nem bíbelődik, és azokról akár jót, akár rosszat mondani egyforma balgaság és tapintatlanság — országban mondom, hol ily nézetek uralkodnak, mindenesetre nem csekélylendő nyeremény, ha oly fényes tehetség, minőnek Renant ellenségei is elismerni kénytelenek, a bibliai tanulmányokra irányozza a közfigyelmet, s komoly nyomozást idéz elő oly téren, a hol eddigelé vagy gunyoros éle pusztitott, vagy elfogult scholastika korokat és helyzeteket összekeverve badar játékot űzött. Hogy R. e feladatát oly modorban fejtette meg, mely neki legalkalmasabbnak látszott, hogy a francia olvasót érdekelje, figyelmét megragadja, ki fog e felett vele pörbe szállni ? Hogy a helyszínén tett nyomozások után, hely köri színezés által iparkodott hőse képének egyedi életet kölcsönözni, hogy emberhús és vér valójával ruházza fel azt, a kit megszoktunk volt az örökeszme megtestesülésének tekinteni, ez ellen ismét kinek lehetne kifogása? ha sikerült volna neki. Azt is elnézhetjük, hogy az egész kikerekitése végett egyes vonásokra nézve képzelő erejét veszi segítségül, hogy képét annál teljesebbé alkothassa. De midőn azt látjuk, hogy ezen egész külső staffage mellett az emberiség legfenségesebb eszményképéből utoljára is csak egy rajongó kerekedik ki tolla alól, a ki magával és az eseményekkel nem birván, környezetének előítéletei által magát fokról-fokra szemfényvesztésig engedi ragadtatni, hogy „desinit in piscem mulier formosa superne: akkor az emberiség erkölcsi méltósága érdekében kérdezzük, szabad-e puszta ,,u

gy látszik" és „valószínűleg" féle okoskodások alapján a történelmet ugy fejére állítani, hogy a ki mind elejétől fogva a társadalom erkölcsi újjászületése leghatalmasabb eszközlőjének bizonyult be, az, magával az erkölcsi gyengeségig tehetetlen ember lett légyen? Nem méltán lázad-e fel erkölcsi érzésünk oly felfogás ellen, a mely a világtörténelem legnagyobbszerü forradalmát egy önmagát ámitó ábrándozónak tulajdonítja, és az egész müveit emberiségről azt meri állítani, hogy közel két évezred óta egy csalódás nyomdokin jár. Nem vagyok annyira idealista, hogy a tények hatalmát, bármily rosszul essék is lelkem nemesebb sugallatának, elismerni kész ne lennék ; de akkor legyenek azok bebizonyított tények, nem pedig „il semble," és „piobablement" alapján alkotott agykoholmányok. Midőn történetet irunk, munkánk elrendelését, színezetét illetőleg szabadon mozoghatunk, de a tényeket csak ugy adhatjuk, a mint történeti okmányokkal indokolhatók. Igen, mondja R., de az evangeliomok nem tiszta történelmi okmányok, az evangeliomok egymásnak ellenmondanak; tehát a történetíró kénytelen hozzávetőleg pótolgatni, a hol forrásai cserben hagyják. Hogy az evangeliomok egymásnak ellenmondanak, elhiszem, s tudom. De ebből nem az következik, hogy alkossunk mi egy ötödik evangeliomot, mely — a mint R. magát kifejezi — lelki szemeink előtt áll; nem következik, hogy az első századok gyönyörű lelkesedés szülte symbolisálásait a 19-ik század hamis pathosának oly szüleményével cseréljük föl, a mely az egészet fejére állítja. Méltán kérdhetik azomban itt, mikép eshetett, hogy R. tagadhatatlan nagy elméje, a képzelet és styl bámulatos adományai mellett oly könyvet irt, a melynek a tudomány Ítélőszéke előtti megállhatásra aligha van jogcíme. Honnan a különös tünemény, hogy a legkomolyabb tudomány szolgálatában irott mű mig a kábitó időtöltést keresők előtt mint kedvenc olvasmány kap fel, addig a tudomány igényeit ismerő alapos gondolkodásuakat nemcsak hogy ki nem elégíti, de sok tekintetben mégis botránkoztatja? Ne háritsunk mindent a megszokottság szülte elfogultságra s vallásos fanatismusra. Oly férfiak is, kik az elemző ész éles hegyi levegőjében élve a tudományos kutatás semmiféle eredményétől vissza nem riadnak, R. könyvét a kedvetlenség, mondhatnám a boszankodás bizonyos nemével teszik le kezeikből. A dolognak — szerintem — mélyebb oka f van. Epen a mi R. könyvének mint irodalmi szépmtínek fényes sikerét megszerezte, ugyanaz lett bukása a tudomány előtt. Renan „Jézus élete" egy költői conceptioval alakult mű, egy aestheticai kép, a melynek ecsetelésében a művészet szabályai nagyobb szerepet játszottak, mint a források tanulmányozása. A mű vázlatára vetett